Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 18. 12:02 Adat

A Lidl és az Aldi emelte árait a legnagyobb mértékben Nagy-Britanniában

A brit Which magazin felmérte, hogyan változtak az árak decemberben az előző évhez képest az országban legnépszerűbb kiskereskedelmi láncokban, és – talán némi meglepetésre – azt találta, hogy messze a két német diszkontlánc, a Lidl és az Aldi emelt a legnagyobb mértékben.

Igaz, még így is ezek a legolcsóbbak a magazin felmérése szerint. Kettejük közül egészen pontosan az Aldi, amely a Which 48 étel-, illetve italterméket tartalmazó bevásárlása alapján 1,6 fonttal (körülbelül 725 forinttal) bizonyult olcsóbbnak a Lidlnél, megszerezve egyben a „2022 legolcsóbb élelmiszerlánca” címet is.

Éves inflációs számításaihoz ugyanakkor a brit magazin termékek jóval szélesebb körének árait figyeli: a fenti grafikonon szereplő nyolc kiskereskedelmi láncban kapható több tízezer termék árváltozását követik nyomon a munkatársai. Ez alapján 2022-re kereken 15 százalékos élelmiszer-infláció adódott.

Ezt Magyarországról nézve kifejezetten irigyelhetjük, hiszen idehaza a KSH hivatalos adatai szerint 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek 2022-ben. Saját, nem reprezentatív mérésünk ettől csak kis mértékben tér el, az általunk követett termékekért 48,7 százalékkal kellett többet fizetni tavaly december végén, mint egy évvel korábban.

A Which eredményeit ismertető cikkében a Bloomberg arra emlékeztet, hogy a Tesco, az Aldi, a Lidl és az Ocado is rekord szintre növelte eladásai értékét karácsony előtt, ez azonban csak az inflációnak volt köszönhető, az értékesített mennyiségek csökkentek. Az üzletláncok pedig arra figyelmeztettek, hogy nyereségrátáik idén is nyomás alatt lesznek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy termékcsoport drágulása húzta fel az élelmiszer-inflációt decemberbenTej, sajt, tejföl, joghurt, kefir és túró, ha ezek nem szálltak volna el, sokkal jobban állhatnánk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMire elég ma egy 16 százalékos béremelés?Elővettük a Spar friss példáját, és azt láttuk, hogy az emelés az általános inflációs adathoz képest elég lehet a reálbér szinten tartására, csak ne akarjon több élelmiszert venni az ember, mint a KSH.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar tulajdonú élelmiszerboltokat nyírja ki az ársapkás-inflációs környezetMinden eddigi adat arra utal, hogy a külföldi tulajdonban lévő boltok hatékonyan kimozogják a válságot, a magyarok sokkal jobban szenvednek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Aldi élelmiszer-infláció Lidl nagy-britannia Tesco Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 12:46 Adat

Egyre inkább a béreken is meglátszik a magyar gazdaság vergődése

Tovább csökkent a bérnövekedés üteme, és a gazdaság stagnálása miatt egyelőre nem látszik, mikor lehet erősebb a keresetek infláció feletti bővülése.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.