Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. január 7. 18:38 Adat, Vállalat

A magyar tulajdonú élelmiszerboltokat nyírja ki az ársapkás-inflációs környezet

Tavaly novemberben a vásárlók összesen 524,6 milliárd forintot költöttek el a magyarországi élelmiszerboltokban. Egy évvel korábban, azaz 2021 novemberében ez az adat még csak 414,8 milliárd forint volt, a növekedés így nominálisan nagyon jelentős, 26,5 százalékos. (Az adatok az „élelmiszer jellegű vegyes” kategóriára vonatkoznak, amely az élelmiszer-kiskereskedelem háromnegyedét adja.)

Persze 2022 novemberében az infláció miatt messze nem volt már akkora értéke a forintnak, mint egy évvel korábban, a KSH mérése szerint tavaly novemberben átlagosan majdnem 144 forintot kellett már kifizetni azért az élelmiszerért, amit egy évvel korábban még 100 forintért vehettünk meg. Ha tehát a KSH fogyasztói kosarának adataival számolunk, akkor reálértékben nemhogy többet, de jelentősen kevesebbet költött a lakosság az élelmiszerboltokban: a csökkenés 17,3 százalékos volt.

A fenti példa alapján az alábbi grafikonon azt mutatjuk be, hogy tavaly az egyes hónapokban éves összehasonlításban hogyan változott az élelmiszerboltokban az összesített nominális költés, és az adott hónapra vonatkozó inflációval korrigált reálérték. Jól látható, hogy hiába nő masszívan a boltokban hagyott pénzünk összege, valójában az elszabadult infláció miatt egyre kevesebbet vásárolunk érte.

Ha pedig a reálérték-változáshoz hozzátesszük az éves volumenváltozást is, akkor látványossá válik, hogy a jóval kevesebb érték jóval kevesebb árut is takar, a két mutató – nem véletlen módon – meglehetősen jól követi egymást.

A piac tehát erősen szűkül, a lakosság kénytelen visszafogni a költését, értékben és mennyiségben egyaránt. Érdekes kérdés azonban, hogy a visszaeső kereslet miatti problémát a piac egyes szereplői mennyire súlyosan élik meg. A számok ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy van egy fő szabály: ami nem magyar tulajdonosi hátterű, az kevésbé szenved.

A következő grafikon azt mutatja meg féléves bontásban, hogy mennyivel csökkent a magyarországi élelmiszer jellegű vegyes üzletek száma az előző fél évhez képest. A trend egyértelmű csökkenés, ezért is tettünk minden adatot mínuszba, hogy jobban érzékelhető legyen a lefelé tartó folyamat. Ebből látszik igazán jól, hogy 2022 első fele még annál is sokkal rosszabb mélypont volt, mint amit a koronavírus-járvány alatt tapasztaltunk. Tavaly az első hat hónapban már több mint 350 bolt zárt be (illetve ennyi az újonnan nyílt boltok és a bezárt boltok egyenlege).

Tipikusan melyek lehetnek ezek a bezáró boltok? Ha a Trade Magazin mértékadó éves összesítését megnézzük, akkor már a 2021-es adatokból is az derült ki, hogy a legnagyobb piaci szereplők körében a magyar tulajdonban lévők mindegyikénél csökken a boltszám, a külföldi hátterűeknél viszont mindenhol nő. Márpedig az új boltok nyitása vélhetően a piaci rész növelését eredményezi, vagyis egy összességében csökkenő tortán belül nőnek a nem magyar szereplők által kihasított szeletek.

Látott mostanában valaki bezáró diszkontot? És újonnan nyitottat? Az Aldi-Lidl-Penny hármas az utóbbi években vált – a nemzetközi trendeket követve – igazán népszerűvé Magyarországon. A GfK piackutató egy korábbi adatközlése szerint a magyar vásárlók a költéseik 30 százalékát hagyták ebben a három boltláncban, és már akkor azt jósolták, hogy ez az arány 2024-re elérheti a 36-38 százalékot. A független kisboltok szegmense 10 év alatt 14-ről 8 százalékra esett vissza, ez valószínűleg ma már ennél is kevesebb, mert a diszkontok gyakorlatilag minden más bolttípus elől szerzik meg a piac egyre nagyobb részét.

A diszkontok egyébként a gyakorlatban már évek óta beterítették az országot, már 2020-ban is elérték a magyar háztartások 96 százalékát, és bár a dinamikus terjeszkedés azóta nem nagyon jellemző, évi néhány bolttal még mindig bővülnek. Az Aldi például tavaly 10 új boltot nyitott, ezzel 163-ra növelte a számot, a Penny ugyan csak egyet, de neki már jóval több egysége van (228), a Lidl pedig 195-nél tart.

Egyre inkább látszik az is, hogy az árstop mélyíti a magyar és nem magyar hátterű vállalkozások közötti szakadékot, és ennek pusztán az az oka, hogy a magyar családi vállalkozások vagy a magyar hátterű boltláncok eleve rosszabb helyzetből kapták a nyakukba az intézkedést.

Ahogy egy kisboltos mesélte nekünk, ő nem tudja olyan könnyen más terméken behozni az árstop miatt nyakába varrt veszteséget, mint egy multi, mert eleve nincs olyan széles termékválasztéka a boltjában, de ami van, annál is csak nehezen tudja tartani az árversenyt, ha pedig emel, akkor végleg elveszti azt.

A kisebb boltoknak eleve nincs olyan technológiai hátterük, mint a multiknak, egy családi élelmiszerboltnak sokkal inkább érzésre kell az árstop miatt torzított piaci viszonyokhoz alkalmazkodni, a multiknál viszont az algoritmus dobja ki a megoldást.

Nem véletlen, hogy épp a magyar boltok érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség kérte most már nagyon határozottan a minap azt, hogy az árstopot azonnal töröljék el, mert abba a magyar boltok fognak leginkább belerokkanni.

A kormány azonban az eddigi reakciói alapján nem az okok megszüntetésében, hanem a tüneti kezelésben látja a (szükségszerűen csak átmeneti) megoldást. A tavaly már 50 milliárd forintos Magyar Falu Program keretében juttatnak a 2000 fő alatti településeken lévő élelmiszerboltok nyitására vagy fennmaradására támogatást, egy 8 milliárd forintos keretösszegű programban most is lehet pályázni ezekre az 1-3 millió forintos mentőövekre.

Ez azonban csak mesterséges lélegeztetés, hiszen a program arra jó, hogy adófizetői pénzt önt a piacnak abba a részébe, amely hatékonyságban régóta nem veszi fel a versenyt a multi szereplőkkel. Abban a pillanatban, ahogy az állami támogatás megszűnik, vagy egyszerűen csak elfogy, újabb magyar családi hátterű élelmiszerboltok sora alól húzzák ki a szőnyeget.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kis boltos fog tönkremenni, ha a drágulás miatt spórolnod kellHa a lakosság kevesebb élelmiszert vesz, az egyébként is vergődő kis boltok megoldhatatlan üzleti feladattal találják szembe magukat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nagy boltláncok megtalálták a választ az inflációra és a béremelésreA számok azt mutatják, hogy tavaly decemberig nem romlott a nagy szereplők hatékonysága, azaz növekvő költségek mellett is a pénzüknél maradtak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pusztuló, szedett-vedett Nagykörúton ma már minden ötödik üzlet üresen állVégigmentünk rajta oda-vissza, és nem volt kellemes. Koszos, átgondolatlan, koncepciótlan, csiricsáré, és ha ez a magyar kiskereskedelem metszete, akkor van baj rendesen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat ársapka boltbezárás infláció kiskereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.