Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós Jandó Zoltán
2021. november 8. 16:38 Adat

Annyira kevesen keresnek állást, mint ha nem is lett volna járvány

Három megyében is 15 éves mélypontra süllyedt az álláskeresők száma októberben, és országos szinten sem vagyunk messze ettől. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szerint a hónap végén összesen 246 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, ez pedig csak 11 ezerrel több a 2019 decemberi történelmi minimumnál. Az előző három hónapban ennél nagyobb mértékben, több mint 15 ezer fővel csökkent ez a szám.

A ciklikusság is megtört

Ezzel a foglalkoztatás lényegében visszatért a pandémia előtti szintre. 2006 óta összesen tíz olyan hónap volt, amikor kevesebb álláskeresőt regisztráltak, mint most, ezek kivétel nélkül 2018-2019-ben voltak. Ám akkor sem folyamatosan: az év végi időszak után télen és kora tavasszal ugyanis rendre nő az álláskeresők száma, hogy aztán április környékén (az idénymunkáknak köszönhetően) szintén csökkenni kezdjen.

Idén azonban ez a ciklikusság sem volt ilyen látványos. Miután tavaly a járvány kirobbanását követően fél év alatt több mint másfélszeresére nőtt az álláskeresők száma, nyáron meredeken csökkenni kezdett, és ezt a trendet 2021 elején is csak egy minimális mértékű emelkedés szakította meg.

A foglalkoztatás növekedése azonban nem egyenletesen alakult az országban. Már most van három olyan megye (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Somogy), ahol kevesebb álláskeresőt tartanak nyilván, mint valaha. Ezzel szemben az ország középső részén, és különösen a fővárosban, arányaiban még nagyon messze vagyunk a járvány előtti szinttől.

Rekordfoglalkoztatottság a megyeszékhelyeken 

Hasonlóan élesek az eltérések, akkor is, ha nem megyei, hanem járási szinten vizsgáljuk a foglalkoztatást. Főleg a megyeszékhelyek környékén állt vissza gyorsan a járvány előtti helyzet. A Pécsi, a Szegedi, a Debreceni, a Salgótarjáni, a Kaposvári, a Nyíregyházi és a Zalaegerszegi járásban is rekord alacsony szinten áll az álláskeresők száma. Az alábbi ábrán jól látszik ugyanakkor, hogy már nem csak ezekben a járásokban, hanem az ország nagyobb részén kevesebb álláskereső van, mint az utolsó olyan hónapban, amit még nem érintett érdemben a járvány.

Persze pont a foglalkoztatás ciklikussága miatt némileg torzíthat, ha a 2020 januári adathoz viszonyítunk. A helyzet azonban elég hasonló akkor is, ha 2019 azonos hónapját vesszük alapul: a járások jelentős részében már vagy alacsonyabb, vagy csak minimális mértékben magasabb az álláskeresők száma, mint két évvel korábban.

Annak ellenére, hogy a fővárosban és környékén áll vissza a leglassabban a foglalkoztatottság a pandémia előtti szintre, népességarányosan még mindig messze itt, illetve a nyugati országrészben a legalacsonyabb az állástalanok aránya. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azonban több olyan járás is van, ahol nagyjából minden tizedik ember most is állást keres.

Sok helyen az adatok egyébként már ismét munkaerőhiányos helyzetet mutatnak. Néhány iparágban a cégek már májusban arra panaszkodtak, hogy nem találnak elegendő munkavállalót, márpedig azóta országosan 27 ezerrel kevesebb lett az álláskereső. Ez is szerepet játszik abban, hogy sok vállalat annak ellenére sem írja elő alkalmazottai számára kötelezően a koronavírus elleni oltást, hogy a kormány ezt lehetővé tette. A cégek ugyanis attól tartanak, hogy ha emiatt elveszítik alkalmazottjaik egy részét, akkor nem tudják pótolni őket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok helyen újra munkaerőhiány van, pedig külföldre még vissza sem indultak a magyarokBár az ország egészében még többen keresnek állást, mint a járvány előtt, egyes régiókban már nem ez a helyzet, néhány ágazat pedig már munkaerőhiánnyal küzd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok cég hatalmas kockázatot vállalna a kötelező oltással, nem is merik meglépniA cégek nagy többsége nem teheti meg, hogy alkalmazottai harmadát-negyedét szabadságolja az oltás hiánya miatt, mert nem tud helyettük kit felvenni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat álláskeresők covid foglalkoztatás járvány Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.