(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Az idei év egyik nagy meglepetése a korábban vártnál gyorsabb helyreállás a világgazdaság nagy centrumaiban, a másik pedig az előrejelzéseket jócskán meghaladó infláció – a kettő között erős kapcsolat van. De vajon mit hozhat 2022? Valóban csak átmeneti jelenség az árak meglódulása, vagy tartósan magas marad az infláció? Ezt a kérdést sokan teszik fel maguknak Amerikában és Európában egyaránt, és közülük egyre többen gondolják úgy, hogy a gyors áremelkedés velünk marad. Ha igen, akkor miért történhet így, és ez milyen következményekkel járhat? Van-e reális esélye a stagflációnak, annak, hogy a növekedés leáll, de a magas infláció megmarad?

A tavalyi nagy lezárásokat követően a gazdaságok újraindulásával az árak is meglódultak, és ez a folyamat idén vált igazán látványossá. Az USA-ban hónapról hónapra újabb rekordra ugró inflációs adatokat látunk, immáron 4 százalék fölé kúszó inflációs számokat. Az euróövezetben augusztusban 3 százalékra szökött a fogyasztói árak éves emelkedési üteme. Magyarországon a nyár eleji 5 százalék fölötti után augusztusban 4,9 százalék volt az infláció, de az őszi hónapokban ismét 5 százalék fölé lendülő inflációs számokra kell számítanunk.

A miértekről számos elemzés látott napvilágot: az árak elszabadulásáért alapvetően a gazdaságok gyors helyreállása miatti keresletbővülés, illetve a kínálati oldalon tapasztalható beszállítói problémák, a különböző területeken jelentkező kapacitásszűke (például szállítás, alkatrészek, munkaerő) okozza. Természetesen a háttérben ott munkálkodnak a válságkezelést szolgáló és elképesztő méretű jegybanki és kormányzati csomagok, amelyek egyébként a több mint egy évtizede tartó pénznyomtatási programokat követték. Az idei magasabb inflációs számokat részben a bázishatásnak is köszönhetjük, vagyis annak, hogy a válság kirobbanásakor a kereslet összeroppanása számos esetben hirtelen gyors árzuhanást okozott – gondoljunk csak az olajár összeomlására 2020 tavaszán. Az infláció kapcsán sokan megemlítik a szaporodó természeti katasztrófák és általában a klímaváltozás árfelhajtó hatásait is. A magyarázó tényezők egy részét előre lehetett látni, egy másik része azonban váratlan volt, legalábbis a közgazdászok többsége számára.

Hogy mennyire nem számítottak a gazdaságpolitikai döntéshozók az infláció ilyen jelentős megugrására, azt jól szemléltetik a jegybanki inflációs várakozások döbbenetes és konzisztens eltérése a valóságtól. Tavaly márciusban az Európai Központi Bank (EKB) idénre 1,4 százalékos inflációt jelzett előre, júniusban 1,2-t, szeptemberben már csak 1-et, decemberben pedig 0,9-et. Ehhez képest augusztusban az euróövezeti infláció 3 százalék volt, az év egészében az átlagos inflációs ráta pedig alighanem 2 százalék fölötti lesz majd. Az amerikai Fed tavaly név végén 1,8 százalékos inflációt jelzett előre idénre, a valóságban ez jóval 3 százalék fölött lesz. A Magyar Nemzeti Bank nagyjából 3,5 százalékos inflációs előrejelzése (márciusban 3,4-3,5, júniusban 3,2-3,3, szeptemberben 3,4-3,6, decemberben pedig 3,5-3,6 százalék szerepelt az 2021-es inflációs várakozás rubrikában) helyett közel 5 százalékos lehet az átlagos infláció idén. Jó egy százalékpontos tévedéssel becsülték meg tehát a jegybankok az idei inflációt.

Lássuk csak, mit is mondanak most: 2022-re az EKB 1,5 százalékos euróövezeti, a Fed 2,1 százalékos amerikai, az MNB pedig 3,1 százalékos hazai inflációt jósol. Önmagában a jegybankok idei inflációs előrejelzési tévedéseiből persze semmi nem következik arra vonatkozóan, hogy mennyire lesznek pontosak a mostani jegybanki várakozások. De az biztos, hogy nagyon sokan vannak, akik különösebb teketória nélkül arra a következtetésre jutnak, hogy érdemes 1-2 százalékpontot hozzáadni a hivatalos várakozásokhoz.

Az inflációs várakozások megemelkedése pedig önbeteljesítő jóslatként képes működni. A jövő évre vonatkozó árazási döntések esetében egyre vastagabban fog a gazdasági szereplők ceruzája, ez pedig már önmagában előrevetít egy emelkedett inflációs környezetet. Ráadásul az idei meglepetésinflációt előidéző tényezők közül a bázishatáson kívüli többiek aligha fognak teljesen eltűnni a képből. Az eszközvásárlási programok, bár kisebb tűzerővel, mint idén, de folytatódnak az Atlanti-óceán mindkét partján. A gazdasági helyreállás miatt a keresleti nyomás fennmaradhat, miközben – iparági szakértők véleménye szerint – a kínálati oldali problémák egy része (például a chiphiány) is velünk maradhat. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a klímaváltozás és a nyomában fellépő természeti katasztrófák negatív gazdasági hatásai – és árfelhajtó hatásuk – az időben előrehaladva mérséklődne. Vagyis elég sok érvet lehet felhozni arra, hogy miért maradhat velünk a viszonylag magas infláció.

De milyen következményekkel kell ebben az esetben számolnunk? Erősödhet a vezető jegybankokra nehezedő nyomás, hogy mihamarabb elkezdjék a monetáris politika normalizációját (vagyis az eszközvásárlási programok kivezetését és a kamatemelést). A tőkepiacok a jövőben emelkedő kamatkörnyezetet már a jelenben elkezdik beárazni, ami a kötvénypiaci hozamok általános emelkedésével a kockázatok átértékelését is magával hozza. A magas eladósodottság mind a vállalatok, mind az egyes országok számára komoly teherré válhat.

A piros lámpajelzés pedig idővel megálljt parancsolhat a gyors gazdasági növekedésnek is.

A fentieket összefoglalva jövőre még gyors gazdasági növekedés és magas inflációs környezet várhat ránk, de utána komoly esélye van a növekedés drámai lefékeződésének, amivel párhuzamosan valamennyire az infláció is mérséklődhet – mondjuk nagyjából a jegybanki inflációs célok környékére. Ez a forgatókönyv, ha nem is pontosan emlékeztet arra a stagflációra, amin a nyugat-európai országok az 1970-es években keresztülmentek, de fő irányait tekintve bizony van hasonlóság.

Mire számítsunk, ha belehelyezzük ebbe a gazdasági környezetbe Magyarországot? Egyrészt arra, hogy az előreláthatóan magas importált infláció és a meglévő erős hazai inflációs nyomás miatt nagy esélye van annak, hogy tartósan a 3 százalékos cél fölött maradjon a fogyasztói árak emelkedésének üteme. Másrészt arra, hogy a magas infláció és a pénzügyi sérülékenységünk továbbra is viszonylag magas szintje miatt a forintárfolyam további leértékelődésének elkerülése érdekében a jelenleginél is jóval magasabb forintkamatra lehet szükség. Harmadrészt pedig arra, hogy az elmúlt időkben mutatott hazai növekedés lefulladhat, így a gazdasági felzárkózás folytatásához új ötletekre lesz majd szükség. Máskülönben Magyarországon tényleg eljöhet a stagfláció időszaka.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVéget érhet a hosszú bűvészmutatvány a magyar gazdaságpolitikábanA Magyar Nemzeti Banknak sem sikerült a kör négyszögesítése, a magas infláció miatt további kamatemelések várhatók.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz áremelkedés ekb fed infláció Magyar Nemzeti Bank Olvasson tovább a kategóriában