A késő bronzkor önmagában lehet, hogy nem mond sokat valakinek, aki nem régész, pedig sok mindent ismerünk ebből a korszakból. Ebben az időben zajlottak a Homérosz által elmesélt történetek, köztük a trójai háború, és ekkor éltek az utókor szemében legismertebb egyiptomi fáraók is, például II. Ramszesz, Hatsepszut és Tut^*Akárcsak Tut nagyobb hatalmú nagyapja és apja, III. Amonhotep és Ehnaton.. Több legendás civilizáció virágzott az egyiptomival egy időben: a mai Görögországban a mükénéi, Krétán a mínoszi, a mai Törökországban a hettita, onnan délkeletre pedig az asszír és babiloni. De az Óvszövetségből is ismerős lehet ez az időszak, elvileg ebben az időben vonultak ki a zsidók az egyiptomi fogságból.

A késő bronzkor volt az antik világ első virágzó korszaka, amikor több helyen is államok alakultak ki központi hatalommal és specializált hivatásokkal, magas szinten használták az írást, és jártasak voltak több tudományban a matematikától a csillagászatig. A fémművesség korábban nem látott szintre jutott, és ez nem csak a háborúban volt fontos, de a mindennapi életben és a mezőgazdaságban is áttörést hozott. Rezet már korábban is használtak, de azt ónnal ötvözve bronzból már jóval keményebb és tartósabb tárgyakat tudtak létrehozni.

Mai szemmel igazán két dolog miatt érdekes ez. Egyrészt ezek a civilizációk nem egymástól elzártan éltek évszázadokon keresztül, hanem aktívan kereskedtek, háborúztak, szövetkeztek, dinasztikus házasságokat kötöttek, diplomáciát folytattak. Az egyes államok vagy birodalmak egymásra utaltsága, kölcsönös függése az egész korszak legfontosabb vonása.

Másrészt pedig ennek az aranykornak egyszer csak vége szakadt, és máig nem tudni pontosan, hogy miért. Az időszámításunk előtti 12. századtól mindenesetre a régészek égésre és pusztításra utaló rétegeket tártak fel az ásatásokon, és úgy tűnik, ezt követően az egész kelet-mediterrán térségben évszázadokon át alig maradtak városok, több helyen az írás is eltűnt. Csak az aranykorról, és annak pusztulásáról szóló legendák maradtak hátra. 

Sajnos a tudásunk erről a korszakról a későbbieknél jóval töredezettebb, ezért sokszor muszáj néhány bizonytalan adat alapján spekulálni egyes folyamatok valószínűségéről. Ugyan ebben az időben már bőven használták az írást, és már nem is csak leltározásra, hanem például diplomáciai üzenetváltásokra is, de a legtöbb esetben csak az archívum utolsó évei állnak rendelkezésre. Feltehetőleg azért, mert sok agyagtábla a pusztulás idején, a tűzben égett ki. Különben még ennyit sem tudnánk, mert normális esetben használat után elsimították a még nedves agyagot, és újrahasznosították a táblákat. Bizonyos típusú táblákra pedig viasszal írtak, ami viszont egyáltalán nem bírta ki az azóta eltelt háromezer évet.^*Az sem segít, hogy több írást, például a mínoszit és az elámit egyáltalán nem sikerült még megfejteni.

Ezzel együtt előkerült annyi régészeti és írásos bizonyíték, hogy sok mindent tudunk az akkori emberek mindennapi életéről, de még a magas szintű politika eseményeiről is. A bronzkor végén történt például a kádesi csata, amit a kor két szuperhatalma, a hettiták és az egyiptomiak vívtak becslések szerint ötezer harci szekér részvételével, és amit a történelem első ismert békeszerződése zárt le. De ebből az időből találták meg a világ első kereskedelmi embargójának, illetve az első adókedvezményének szövegeit is. Az egyes államok vezetői rokonságban álltak egymással, gyakran küldtek ajándékokat, de nem csak szimbolikus, hanem nagyon is gyakorlati lépésekkel segítették egymást.

A kor nemzetközi kereskedelméről a legtöbbet egy hajóroncsból tudunk, amit a török partoknál, Uluburun mellett találtak meg. Ez az időszámításunk előtt 1300 körül elsüllyedt hajó háromszáz katona teljes felfegyverzéséhez szükséges tíz tonna ciprusi rezet és egy tonna afganisztáni ónt szállított, de emellett különböző színű nyers üveget, a kor kedvenc drágakövét, a lazúrkövet, ébenfát, elefántcsontot, gránátalmát, fügét, mandulát, a legkülönbözőbb fűszereket, olajlámpákat, kozmetikai edényeket, és természetesen rengeteg arany és ezüst ékszert és érmét is vittek, valószínűleg a partok mellett délkeletről az óra mutató járásával ellentétesen haladva a mükénéi kikötők felé.

A hajón a mai Szudán, a mai Afganisztán és a Balkán térségéből is volt rakomány, és a legénység fegyvereiből ítélve arra is következtetnek a régészek, hogy ők is a mediterrán régió különböző részeiből származtak, valószínűleg különböző nyelveket is beszéltek. Ez arra utal, hogy folyamatos volt az egyes államok és területek közötti csere, és ez a bronzkori világrendszer nem is csak a magas szinten szervezett keleti mediterrán régiót kötötte össze, hanem az akkoriban általuk barbárnak tartott Európát is, például a délnyugat-angliai Cornwallt, ahol szintén ónt bányásztak, illetve a Baltikumot, ahonnan borostyánt hoztak. És nem is csak az áruk cserélődtek, hanem az emberek is mozogtak, az egyik egyiptomi fáraó palotáját például odautazott krétai mesterek díszítették.

Ebben a rendszerben különösen fontos szerepet játszott egy multikulturális kereskedő városállam, a mai szíriai Latakia közelében feltárt Ugarit. Ez volt a tengeri végállomása annak a hosszú szárazföldi kereskedelmi útvonalnak, amelyen keletről, a mai Afganisztánban található bányákból szállították az ónt a kor nagyhatalmai felé. Ugarit gazdagsága miatt kivívhatott némi függetlenséget, de a bronzkor végén többnyire a hettiták vazallus-városállama volt. A XX. században a régészek rengeteg ékírásos agyagtáblát ástak itt elő, amelyek a korszakról alkotott tudásunk legfontosabb forrásai közé tartoznak.^*Ezen kívül számos fontos egyiptomi archívum került elő (a korszakban a legfontosabb az Amarna-levelek nevű diplomáciai levéltár), de a Hattusában, a Hettita birodalomban előásott táblák is fontos forrásai a korszaknak. Ezek között találták meg a világ legrégebbi lejegyzett dallamainak kottáit is, ami így hangzik egy mai előadásban:

Ugarit azonban elpusztult időszámításunk előtt 1200 körül, és örökre elnéptelenedett. Éppen akkor, amikor megdőlt a Hettita birodalom is, elpusztult szinte az összes mükénéi város és ciprusi település, hosszas hanyatlás után eltűnt a mínoszi civilizáció, Babilont is megdöntötték, sőt, még az egyiptomi birodalomnak is a túlélésért kellett harcolnia.

Ezt a hirtelen pusztulást sokáig a tengeri népeknek tulajdonították, akiket a leglátványosabban III. Ramszesz fáraó luxori halotti temploma, Medinet Habu falairól egy domborműről^*Illetve néhány további korabeli forrásból. ismer az utókor. Ez az egyiptomi uralkodó (i.e. 1177-ben történt) nílusi diadalának állít emléket, és egyben felsorol számos legyőzött népet, amelyek más korabeli forrásokban is feltűnnek. A feljegyzés szerint ekkorra már az egész térséget felforgatták és lerombolták ezek a népek, akik végül egyesült erővel támadtak a tenger felől Egyiptomra.

A tengeri népek közül csak néhányat sikerült beazonosítani, például a Lukka nevű csoport a mai Törökország déli partvidékén található Lükiát jelöli, a Peleset nevű nép nagy eséllyel azonos egy görög eredetű társasággal, akiket később a Bibliából filiszteusok néven ismerhetünk (és a mai Palesztina nevét is adják). Az már gyengébb lábakon álló találgatás, hogy a Sardan és a Sekeles nevű népek Szardínia és Szicília akkori lakóit jelölik. A többiekről még ennyit sem tudunk. A korabeli forrásokban emlegetett népek közül néhányat korábban a nagyhatalmaknak dolgozó zsoldosokként emlegetnek, később azonban a jelek szerint egyesített erővel kezdtek egy nagy fosztogató körútba.

Bár sokáig egyfajta barbár, a vikingekhez hasonlítható harcos társaságként képzelték el a tengeri népeket, akik kívülről érkezve erőből sorra elpusztították a náluk magasabb szintet képviselő civilizációkat, ez az elképzelés idővel megváltozott.^*Igaz, a történészek és régészek álláspontjaiban hatalmas különbségek vannak, ezért hiba lenne bármit is konszenzusos álláspontként bemutatni. Ma már nem annyira a válság külső okait látják bennük, mint inkább a válság szimptómáiként fogják fel a megjelenésüket. Eszerint az éghajlat megváltozása miatt nemcsak a késő bronzkori civilizáció központi részén, hanem ezeken kívül is fenntarthatatlanná vált az élet, és ezért kényszerültek vándorlásra a népek. A hódítónak tűnő, városokat pusztító tengeri népek tehát menekültek is lehettek.^*Arról nem is beszélve, hogy a hettiták és a babilóniak bukását biztosan nem a tenger felől érkező támadás okozta, ezért értük sem tehetjük felelőssé a tengeri népeket. A mükénéi városok lerombolása sem biztos, hogy a számlájukra írható, a mai történészek szerint itt inkább belső felkelések történhettek, mivel a lakórészeket többnyire nem, csak a palotákat rombolták le.

Először – még a mai klímatudatos idők előtt – néhány korabeli ékírásos agyagtábla alapján kezdtek erről beszélni a régészek, több helyen ugyanis éhezésre, rendkívüli gabonasegélyekre utalnak az üzenetek írói. Az éhínségek nem csak a központi hatalmak legyengülésére adnának magyarázatot, hanem arra is, hogy miért látni néhol belső felkelések nyomait. Ezt az elképzelést a közelmúltban megerősítette számos átfogó kutatás, amelyek modern módszerekkel mutatták ki, hogy egy hosszú, a korábbinál jóval szárazabb időszak előzte meg a bronzkori összeomlást.

Más kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy ebben az időben a szokásosnál sokkal több pusztító földrengés volt a régióban. A bronzkor végére teszik az egyik legnagyobb európai vulkánkitörést, az izlandi Hekla 3-at is, ami egy ideig hozzájárulhatott az éghajlati viszonyok megváltozásához Európában. (Ugyanakkor nagyjából öt évszázaddal korábban az égei-tengeri Théra, azaz a mai Szantorini szigeti vulkán jóval nagyobb kitörését nem követte azonnali katasztrófa, pedig a cunami és a hamu okozhatott pusztítást a közeli Krétán.)

A bronzkor hirtelen végének legvalószínűbb magyarázata Eric Cline régész könyve szerint az, hogy ezek a tényezők együttesen, egymást erősítve kezdtek el hatni. Ugyan külön-külön sem a szárazság és a vele járó éhezés, sem a földrengések, sem az új hódítók-bevándorlók megjelenése nem okozta volna az egész rendszer bukását, ezek együttesen mégis elvezettek oda, hogy nem tudott visszaállni a régi egyensúly. A szétesést felgyorsíthatta az is, hogy a késő bronzkor nagy államai erősen^*Ez eufemizmus, hiszen többnyire istenkirályságokról beszélünk. centralizáltak voltak, és ez megnehezíti a nagy sokkhelyzetekre való reagálást.

Ahogyan a civilizációk összeomlását elméleti szempontból rendszerezni próbáló Joseph Tainter fogalmaz, egy bizonyos komplexitás után csökkenni kezdhet a társadalom problémamegoldó képessége, ami miatt – különböző, a társadalomra nehezedő nyomások hatására – az emberek idővel visszatérnek az egyszerűbb életmódhoz. A bronzkor végén ez azt jelentette, hogy a pusztítás túlélői a városokból vidékre költöztek, az írástudókat pedig többnyire likvidálták, de legalábbis nem tartottak igényt a tudásukra.

A legfontosabb elem a legtöbb kutató szerint a bronzkereskedelem megtörése lehetett. Mivel a sok probléma miatt akadozni kezdett az ón beáramlása, nem tudtak a rézből bronzot ötvözni. Így aztán az elit sem tudta megtartani hatalmát, amit korábban a bronz előállításának ellenőrzésén keresztül fejtett ki. Ebben a környezetben Egyiptom sem tudott már olyan erővel megjelenni a nemzetközi téren, mint korábban. Elmaradtak azok a kölcsönös segítségnyújtási akciók is – legyen szó akár katonai, akár élelmiszersegélyekről -, amik korábban egyensúlyban tartották a rendszert. A bronzkor vége után már nem épült vissza a korábban látott komplex nemzetközi kereskedelmi és diplomáciai rendszer.

A bronz körüli nemzetközi munkamegosztás és a kölcsönös függés mértéke tehát olyan nagy volt, hogy néhány dominó kidőlése az egész rendszerrel végzett.

Ebben a történetben könnyű felismerni a mai, minden korábbinál globalizáltabb világ alapvonásait. Az analógia mégsem tökéletes, hiszen a mai rendszer nem csak bonyolultabb, hanem (legalábbis látszólag) robosztusabb is: nincs olyan termék, amit valamilyen módon ne lehetne pótolni. Arra mindenesetre felhívja a figyelmet a bronzkor végi összeomlás, hogy a civilizáció fejlődése nem feltétlenül egyirányú, de valahogyan a legnagyobb megrázkódtatások után is megy tovább az élet.

A bronzkori nagyhatalmak utáni vákuumot már vasfegyvereket használó birodalmak foglalták el, legelőször az Újasszír birodalom (amely csak jóval később hozza vissza az írásos civilizáció késő bronzkori színvonalát). A vaseszközök előállításához már nem volt szükség olyan messzire nyúló nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokra, mint a bronz esetében, és ez jelentősen megkönnyítette a kisebb és a bronzkori birodalmaknál jóval kevésbé szervezett fegyveres társaságok dolgát.

Bárhogyan is volt, ha nem ér ilyen csúnya véget a bronzkor, akkor a mai világ egészen máshogyan nézne ki. Ugarit megdőlése és a többi birodalom befolyásának felszívódása tette lehetővé például a főníciaiak későbbi felemelkedését,^*A főníciaiak kiinduló települése a bronzkor idején egyiptomi fennhatóság alatt álló Türosz városállam volt, amely – ellentétben Ugarittal és Alalah-hal – valahogyan megúszta a tengeri népek pusztítását. A bronzkort lezáró események után az egyiptomi befolyástól is megszabadultak. akik az általunk ismert ábécét elterjesztették az egész mediterrán régióban. Ennek sok előnye van a nehézkes hieroglif- és ékírásokhoz képest, például a szövegek könnyebben érthetőek különböző nyelveken, ami a nyelvészek többsége szerint megkönnyítette a kulturális hatások terjedését. A bronzkor végi káosz a nyugati világ vallási fejlődését is meghatározta, hiszen ez tette lehetővé a héber törzseknek, hogy – a Bibliában is megörökített módon – államot alapítsanak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet bronzkor régészet történelem Olvasson tovább a kategóriában