Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. június 12. 13:03 Élet

Akár 150 évig is élhetünk a tudomány mostani állása szerint

Az emberiség egyik legősibb kérdésével, nevezetesen az emberi szervezet elméleti maximális élettartamával kapcsolatban jutott új eredményekre egy szingapúri-orosz-amerikai kutatócsoport. Korábban közel 140 évre becsülték azt az időtartamot, ameddig legfeljebb egy ember élhet, a Conversationben bemutatott friss kutatás szerint azonban az emberi élet hossza akár 150 év is lehet.

A felmérés során több mint hetvenezer résztvevő vérképét elemezve jellemezték a fertőző és a testi eredetű betegségekkel szembeni ellenálló-képességüket, illetve annak gyengülését a kor előrehaladtával – a kutatás tehát a betegségekből való felépülés lehetőségei alapján következtetett arra, hogy meddig élhetünk. A számítások szerint az egészségi állapottól és a genetikai örökségtől elvonatkoztatva 150 év után válik teljesen védtelenné az emberi test a kórságok ellenében.

Ez az időtartam nagyjából 25 százalékkal hosszabb, mint a bizonyítottan a legtöbb évet élt Jeanne Calment 122 éves kora a halálakor, a Magyarországon születéskor várható átlagos élettartamnak pedig nagyjából a duplája. Ahhoz, hogy az elméletileg a rendelkezésünkre álló 150 évből minél többet végigélhessünk, a jó génállományon kívül szükség van a megfelelő táplálkozási és mozgási szokásokra, és élni kell az orvostudomány legmodernebb vívmányaival az összefoglaló szerint.

Az orvoslás fejlődése mellesleg a későbbiekben a mostani 150 éves becslést is kitolhatja, ami természetesen leginkább a fiatalok kilátásait érinti. És persze érdemes figyelembe venni, hogy más módszerek is léteznek a maximális élettartam becslésére: például bizonyos szervek korral járó leépülését vizsgálva és a biztosításmatematikában alkalmazott Gompertz-függvényre támaszkodva is készültek már hasonló célú számítások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak az észtek haladnak úgy nyugat felé, ahogy mi is szeretnénkA születéskor várható élettartam egész Európában ugyanabban az ütemben emelkedik, ami azt jelenti, hogy a lemaradt keleti országok nem zárkóznak fel - kivéve Észtországot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet emberélet idősek születéskor várható élettartam várható élettartam Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.