Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. november 27. 12:48 Világ

A temetkezési vállalkozók nem profitálnak a járványból Lengyelországban

A legtöbb európai országhoz hasonlóan októbertől kezdve Lengyelországban is emelkedni kezdett a halálozások száma, a jelek szerint azonban ebből az az egyetlen ágazat sem tud nyereségre szert tenni, amelyre ilyenkor a legtöbben gondolnak: a temetkezési vállalkozók.

Ahogy a visegrádi országok járványhelyzetét bemutató sorozatunk legutóbbi részéből kiderült, jelenleg a lengyel járványhelyzet tűnik a leginkább aggasztónak. (Igaz, az azóta eltelt két nap adatai alapján a hazai összkép is sokat romlott). Az egymillió lakosra jutó napi új halálesetek számában nagyjából egy hete húztak el a lengyel adatok a magyarok mellett, és a különbség azóta csak nőtt.

Ahogy a Rzechpospolita írja, a forgalom növekedését természetesen érzik a temetkezési vállalkozók, de nem csak azért nem örülnek ennek, mert nem illik. „Az ágazatban mindenki azt szeretné, ha visszatérne a járvány előtti helyzet” – mondta a napilapnak az egyik legnagyobb ágazati cég tulajdonosa.

Az utóbbi hetekben a szektor cégei alig bírják a munkát, a temetkezési vállalatok kamarájának elnöke szerint azonban a bevételek hasonlóan alakulnak majd a tavalyihoz, a nyereségesség pedig még csökkenhet is. Ennek egyik oka a költségek növekedése: a gumikesztyűk a korábbi ötszörösére-hatszorosára drágultak, és sokkal többe kerülnek a fertőtlenítőszerek is, miközben a járvány elleni védekezés miatt többet kell belőlük használni.

A másik ok, hogy most a hozzátartozók kevesebbet költenek a temetésekre, mint korábban. Különösen igaz ez a koronavírusban elhunytakra, akiket a szabályok szerint nem szabad átöltöztetni, mielőtt koporsóba teszik őket. A fertőzéstől való félelem és a korlátozások miatt sokkal kevesebben vesznek részt egy-egy temetésen, mint a járvány előtt, így virágokra és gyertyákra is jóval kevesebben költenek.

A már idézett vállalkozó arról számolt be, hogy náluk augusztusban egy temetés átlagos költsége kicsit több mint 3900 zloty (nagyjából 315 ezer forint) volt, ez most 2800 zlotyra (226 ezer forint) csökkent, főleg azért, mert olcsóbb koporsókat és kisebb koszorúkat választanak a hozzátartozók. A lengyel temetkezési szövetség elnöke ehhez azt fűzte hozzá, hogy normális időkben a temetéseknek van egyfajta státuszjelző hatása is a rokonok, barátok, ismerősök felé, most viszont a szűk körű szertartások miatt erre nincs mód, így költeni sem érdemes rá.

Mindezek mellett a vállalkozók már csak azért sem tudnak örülni a mostani helyzetnek, mert ha egyszer sikerül a járványt legyőzni, akkor a pandémia előtti szint alá esik majd a halálozások száma. Mint azt a magyar operatív törzs minden nap elmondja, a koronavírus elsősorban az idősek és krónikus betegek körében szedi áldozatait, és az első csoportba tartozók egy része járvány nélkül a következő néhány évben távozott volna az élők sorából. Vagyis a következő években minden bizonnyal kevesebb lesz a munka a temetkezési vállalkozók számára, ami válságot vetít elő az ágazatban.

A temetési költségek ügye idehaza eddig politikai kontextusban került elő: Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője felszólította a kormányt, hogy vállalja el a koronavírusos elhunytak temetésének több tízezer forintra rúgó többletköltségét. A Demokratikus Koalíció pedig a temetések áfájának 5 százalékra csökkentését vetette fel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz év üzlete nem is a maszkban, hanem a gumikesztyűben vanNem lehet annyit gyártani, amennyit többszörös áron el ne lehetne azonnal adni. Beszerzésnél a kórházaknak nem sok esélye van a tőkeerős ipari üzemekkel szemben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ járvány koronavírus Lengyelország temetés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.