Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. november 25. 14:52 Adat

Visszaszorulóban a járvány a cseheknél, idehaza is lassult a vírus terjedése

Biztatóan alakul a visegrádi országokban a napi új koronavírusos esetek hétnapos mozgóátlaga. A fordulat első jelei mostanra Magyarországon is látszanak, a régió többi országában pedig már az esetszámok stabil csökkenéséről beszélhetünk. A november elején még messze a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő Csehországban az elmúlt három hétben harmadára esett a naponta regisztrált betegszám, jelenleg a lengyelekért aggódhatunk a leginkább.

Igaz, a pozitív mintavételek aránya a régióban mindenütt sokszorosan meghaladja az ötszázalékos határértéket, tehát a napi esetszámok alapján a járvány terjedését vélhetően továbbra is messze alulbecsüljük. Lengyelország kivételével – ahol továbbra is majdnem minden második vizsgálat pozitív eredményre vezet – a pozitív tesztek arányának alakulása is okot adhat némi optimizmusra, Csehországban legalábbis biztosan, és Magyarországon is a javulás jelei látszanak november közepe óta. (Szlovákiában még a hétnapos mozgóátlagok is erősen hullámzanak, valószínűleg a novemberi hétvégéken lebonyolított átfogó tesztprogramok miatt.)

A tesztelés hiányosságai miatt továbbra is érdemes inkább a halálozási adatokat figyelni, még ha a végzetes kimenetelű esetek száma némi késéssel követi is a járvány lefutását. A fertőzéssel kapcsolatos halálozások száma továbbra is csak Csehországban csökken. Ehhez képest Magyarországon és Szlovákiában egyelőre a növekedés ütemének lassulása látható, Lengyelországban pedig még az is kérdéses, hogy sikerült-e fékezni a mutató meredek felfutásán.

A járványt fékező intézkedések szigorúságát mérő Stringency Index szerint – amelynek magasabb értékei a keményebb szabályokra utalnak – mintegy háromhetes késéssel Magyarország is felzárkózott a többi visegrádi országhoz a lezárások tekintetében a november 11-én hatályossá vált rendeletekkel. (Persze az index hasonló értékei korántsem jelentik azt, hogy mindenhol egyforma intézkedések lennének érvényben, ahogy azok betartásában, betartatásában is lehetnek különbségek.) Csehországban pedig már elkezdődött az óvatos újranyitás, az éjszakai kijárási tilalom az eddigi 21 óra helyett 23 órától kezdődik, az üzletek nyitva tartása változik, az általános iskolások visszamehetnek az iskolákba, valamint a közép- és felsőfokú iskolarendszerben is lehetővé válik a személyes oktatás bizonyos órák, kurzusok esetében.

A cseh adatok alapján a keményebb korlátozások meglépése után három-hat héttel várható fordulat a járványstatisztikákban, azonban Szlovákia, de különösen Lengyelország példái óva intenek a messzemenő következtetésektől: ezen országokban egyelőre az október közepe-vége óta érvényben lévő intézkedések ellenére sem következett még be egyértelmű javulás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem úgy szakadt ketté Európa a járványstatisztikák szerint, ahogy vártuk volnaVilágosan elkülönül a nyugati és a keleti-balkáni csoport. Pedig alaphelyzetben sok ember mozog a két országcsoport között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid-19 koronavírus tesztelés visegrádi országok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.