A gazdaságvédelmi intézkedések oldalvizén egészen érdekes gondolatokat is megfogalmaztak a kormány gazdaságpolitikáját formálók. Az utóbbi hetek-hónapok fejleményeinek tükrében az nem meglepő, hogy a kritikus fontosságúnak tűnő egészségügyi felszerelések és készítmények tekintetében az önellátást hirdette meg a kormány, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a válsághelyzetben elduguló ellátási csatornáknak.
Azt a megszólalók is elismerik, hogy erre költeni kell, nemcsak ezeknek a kapacitásoknak a kiépítésére, hanem a fenntartására is. Ez felfogható egyfajta biztosításnak – az más kérdés, hogy ezzel majd nem ringatjuk-e magunkat hamis biztonságérzetbe. Egy évvel ezelőtt senki nem tudta volna megmondani, hogy a fejlett világ legnagyobb gondja 2020 első felében néhány normális esetben filléres, de ezúttal kritikus fontosságúnak bizonyuló textil- vagy műanyagdarab (maszkok, kesztyűk, izolációs köpenyek) kellő mennyiségben történő beszerzése lesz. Azokkal az egyébként szintén nem űrtechnológiát képviselő lélegeztetőgépekkel együtt, amelyekre idehaza egy ideje már a feleslegesnek ítélt kiadásokat is ciki volt átszámolni.
Most majd velünk együtt biztosan rengeteg országban felkészülnek ezekre gyártókapacitásokkal, de valójában nem tudhatjuk, hogy ennek mennyi hasznát vesszük majd, miután sikerül végleg legyűrni a koronavírust. Csak feltételezhetjük, hogy egy másik járvány lesz a következő ehhez fogható kihívás, nem pedig mondjuk egy sugárzó anyagokkal elkövetett terrorcselekmény-sorozat, ami után inkább sugárvédelmi ruhákra, jódtablettákra, meg Geiger-Müller-számlálókra lenne szükség nagy mennyiségben.
Ebben az esetben a vakcinagyárunk sem fog sokat érni, de természetesen ezt felfoghatjuk olyan védelmi intézkedésnek, mint hogy legyen az országban kézifegyver- és lőszergyártás, ha már egyszer tartunk fenn hadsereget.
Az utóbbi hetekben azonban több olyan kormányzati nyilatkozat is elhangzott, amelyek alapján úgy tűnik, mintha legalábbis egyes kormánytagok azt szeretnék, hogy az exportteljesítményére büszke, bizonyos értelemben abból élő*Az export és a GDP aránya 2018-ban 84,9 százalék volt, ami a 12. legmagasabb érték a világon a Világbank adatai szerint. Ráadásul részben olyan speciális helyzetben lévő országok előznek meg minket, mint Málta, Luxemburg és Szingapúr. Magyarország egy kevésbé nyitott gazdasági modellre álljon át.
„amit Magyarországon tudunk gyártani és fejleszteni, azt tegyük Magyarországon, főleg azon áruk esetén, amelyeket Magyarországon fogyasztunk el.”
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szavaiból – amelyeket korábban lényegében a Magyar Nemzetnek is elmondott – nem teljesen egyértelmű, hogy csak az egészségügyi felszerelésekre gondolt, vagy minden termékre. Egyebek mellett ezt is megkérdeztem György László munkaadójától, az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, de mostanáig nem kaptam választ.
Vannak ugyanakkor arra utaló jelek, hogy legalábbis néhányan ezt egy általános gazdaságpolitikai receptnek gondolják. Nagy István agrárminiszter már április legelején arról panaszkodott, hogy hiába van Magyarországon Európa egyik legmodernebb csomagolóanyag-gyára, és készülnek itt a dobozok, a kupak Olaszországból (nem) jött.
„Ezeket a magyar ipar nem engedheti meg magának, a járvány leküzdése után meg kell hoznunk azokat a döntéseket, amelyek sebezhetetlenné teszik az élelmiszeripart”
– fogalmazott a miniszter. Azóta egyébként kiderült, hogy valószínűleg a Csányi Sándor Bonafarm-csoportjába tartozó Mizo volt az érintett cég, legalábbis Csányi beszélt arról, hogy az érdekeltségébe tartozó Mizónál (vélhetően a dobozos tejeknél) pontosan ez a probléma lépett fel.
Ez persze csak egy egyszerű példa, és mivel Magyarországon amúgy is gyártanak műanyag kupakokat – több üzemben is -, legrosszabb esetben egy új gépsor beszerzésével megoldható a probléma, ha ezt a Mizo vagy bármely más jelentős gyártó igényli.
Ha azonban Kósa Lajoshoz hasonlóan egy kupaktól elindulva igyekszünk megérteni a helyzetet, könnyen rájöhetünk, hogy hosszasan folytatható az a sor, ahol a logika alapján nem szabad megengednünk, hogy külföldi beszállítóktól függjön a magyarországi termelés. Azt már tudjuk, hogy az egészségügyi felszerelések, a vakcinagyártás és az élelmiszeripari csomagolások ilyenek, de ha például az utóbbinál a folyamat elejét nézzük, akkor máris azt láthatjuk, hogy például a takarmányok közül szójából messze nem önellátó az ország, ráadásul külföldről főleg GM*genetikailag módosított-termény jön az országba. Pedig a GMO-mentességet még az alaptörvénybe is beemelő kormány hosszú évek óta szeretné, ha kellő mennyiségű GM-mentes szója teremne itthon – csak éppen a gazdák többsége nem hajlandó megfizetni ennek a felárát, mert általában ők sem tudják elismertetni a GM-mentes takarmányhasználatot az átadási árakban.
Vagy nézzük a műtrágyát, ami abszolút nélkülözhetetlen napjaink növénytermesztésében. Műtrágyát gyártanak idehaza – százmilliárdos nagyságrendű beruházássorozattal korszerűsítette a pétfürdői üzemet a hatósági célkeresztbe került tulajdonos, Bige László –, ám a kálium és a foszfor mellett a legfontosabb alapanyag, a földgáz is külföldről jön, a hazai kitermelés a hazai ipari és fűtési igények töredékét tudná csak fedezni.
Ennyiből is látszik, hogy az önellátás egy nagyon ingoványos terület, ha az állam ebbe bele akar avatkozni, akkor olyan bonyolult feladattömeget vállal magára, amit magasan képzett, tapasztalt és jól fizetett gazdasági szakemberek hadát alkalmazva – ami most nem annyira jellemző – is csak nehezen tudna ellátni. Sokkal valószínűbb, hogy ebből a szocializmust idéző szerencsétlenkedés lenne, mint siker.
A másik kérdés, hogy milyen eszközökkel lehetne ezt elérni. A hazai gazdasági szereplőket hagyományosan védő vámok az EU-n belül nem jöhetnek szóba, és egyéb szabadkereskedelmi relációkban is csak mérsékelten. (Amúgy a hazai diplomácia határozottan követeli újabb szabadkereskedelmi egyezmények megkötését.) Ezek az állami támogatásokat is korlátok közé szorítják, bár azért ezen a téren elég sok a kis- és nagykapu. A közbeszerzéseknél pedig lényegében bármit meg lehet tenni, de a gazdaság legtöbb szektorában ez kevés, hiszen az építőiparban lehet nagy megrendelő az állam, de a dobozos tejeknél ezt azért nehéz elképzelni.
Érdemes abba is belegondolni, hogy szerény méretű hazai piacával Magyarország nem járna jól azzal, ha ez a tendencia világméretűvé válna, és mindenki mindent otthon akarna gyártatni. Szerencsére elég nehéz elképzelni, hogy a BMW, a Volkswagen/Audi vagy a Daimler központjában egyszer csak a menedzserek a fejükhöz kapnak, hogy micsoda tévedés volt Magyarországra hozni a gyártást. Pedig György László szerint „ha ezeket a termékeket*bár itt ugye nem világos, milyen széles körre gondol idehaza gyártjuk, lehet, hogy egy picit többe kerülnek, de itt lesz belőle munkahely, bér, hozzáadott érték, fogyasztás és az ezekre rakódó adó, és akkor ezen a csatornákon keresztül már meg is térül.”
Azt, hogy milyen esetekben érdemes valamit helyben gyártani, vagy inkább a külkereskedelemre hagyatkozni, a közgazdaságtan egyik legrégebbi vitatémája Adam Smith és David Ricardo óta, és nem is várható, hogy valaha teljesen nyugvópontra jutna. A keleti blokk összeomlása után lendületbe jött globalizáció erőteljesen a szabad kereskedelemre épült, és hosszasan lehetne sorolni az adatokat azzal kapcsolatban, hogy ez globálisan növelte a jólétet. Pont az utóbbi nagyjából fél évtizedben viszont egy komoly ellenhatást is látni, aminek legalábbis részben az az oka, hogy ennek a folyamatnak vannak vesztesei is. Ez különösen akkor feltűnő, ha ők egy-egy térségben koncentrálódnak, ahol nem sikerült nekik segíteni abban, hogy más, a megszűnthöz hasonló életszínvonalat adó képzettséget szerezzenek és munkát találjanak – például az amerikai rozsdaövezetben.
Ez Magyarországon is megfigyelhető például Ózd környékén vagy éppen a textiliparban. Az utóbbi ágazat idehaza a rendszerváltást követően – jórészt a kínai import miatt – lényegében megszűnt. Jó páran azóta is visszasírják (kommentekben például rendszeresen előjön), ám ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy kik szeretnének a szektorban elérhető fizetésért és körülmények között dolgozni, akkor vélhetően nem sokan jelentkeznének. Nem véletlenül települt olyan országokba ez az iparág (kezdetben Kínába, aztán már egyre inkább a még olcsóbb Bangladesbe, Vietnamba vagy Kambodzsába), ahol az emberek lényegében éhbérért dolgoznak nyomorúságos, gyakran életveszélyes körülmények között – mert nekik vagy nincs választásuk, vagy még rosszabb körülmények közül kerültek oda.
Megtehetné persze mondjuk az EU, hogy vámokkal távol tartja az importot ezekből az országokból, csak akkor a ruhák többször annyiba kerülnének, mint most. (És kérdés, mi lenne a szegény országokban állásukat elvesztőkkel.)
A textiliparban olyan óriási a bérkülönbség, hogy egyelőre legfeljebb az merült fel, valósult meg, hogy meglehetősen speciális körülmények között (fogva tartottak, megváltozott munkaképességűek) gyártsanak maszkokat, vagy éppen azok, akik amúgy is munka nélkül maradtak. Ez még inkább így lesz, ha sikerül legyőzni a járványt, és helyreáll a gazdaság. Csak masszív állami támogatás/piacvédelem mellett maradhat fenn ilyen tevékenység a fejlettebb országokban, vagy ha lényegében teljesen automatizálják a gyártást.
A hatalmas bérkülönbségek miatt a textilipar visszahozására vélhetően a magyar kormány sem törekszik, de hosszú időn keresztül olyan területen is szerencsétlenkedésbe fulladt a hazai gyártás erőltetése, ahol elvileg lehetett volna keresnivalónk: a buszgyártásban. Az Ikarusra alapozott hagyományokat nem kell sokat magyarázni, a járműipar erős, miért ne lehetne ebben sikereket elérni, legalább a hazai piacot kiszolgálni? Sőt, exportról is volt szó, több ezer munkahely és évi 30-40 milliárdos adóbevétel mellett. Ebből aztán sok körös szerencsétlenkedés lett, ahol pórul jártak a dolgozók és a hitelezők, meg mindenki a fővárosban, mert új külföldi és magyar buszok helyett végül használt külföldi buszok jöttek.
Szintén jól hangzó jelszó az energetikai függetlenség, és bizonyos fejlemények tényleg mutatják, hogy ezen a téren is működik a tagállami önzés*Németország például mindenkivel dacol, hogy megépülhessen a leginkább számára előnyös Északi Áramlat II gázvezeték Oroszországból., nem érdemes becsukott szemmel az importra támaszkodni még az EU-n belül sem, nemhogy mondjuk a nem éppen stabil Ukrajna irányából.*Gyakran innen jön a legolcsóbb importáram. Ám ebből még nem következett volna feltétlenül Paks II, amellyel gigantikus tétet tesz fel az ország arra, hogy a megújuló energiaforrások előretörése egy ponton elakad, és végső soron a mainál jóval drágább lesz az áram.
A koronavírus-járvány előtt elsősorban az amerikai-kínai szembenállás miatt jósolták sokan, hogy a globalizáció hátramenetbe kapcsol, azóta pedig leginkább a felszínre került problémák miatt (ellátási láncok szétszakadozása, raktárkészlet nélküli termelés sérülékenysége) hallani ugyanezt. Nem tudjuk, hogy valójában ebből mi valósul meg, minél inkább árérzékeny és kevésbé fontos egy termék, valószínűleg annál kevesebb. Természetesen, ha Csányi Sándor biztonságosabbnak érzi, gyártasson itthon kupakot. De ettől még nem kell Magyarországnak élen járnia a globalizáció lebontásában.
Remélhetőleg ez a vonal amúgy is megmarad mellékzöngének a kormányon belül, és nem gondolják azt, hogy valamiféle bezárkózáson keresztül vezet az út a következő világjárvány vagy ahhoz hasonló léptékű kihívás kezeléséhez. Ami pedig az egészségügyben működő magyar cégeket illeti, ők már azzal is elégedettek lennének a hazai piacon, ha mindenhol egyenlő esélyekkel rúghatnának labdába, és időben kifizetné őket az állam.
Közélet
Négy gyártól várja a gazdasági csodát a kormány, és mindannyian megérezzük, ha nem jön el
A kormány mintha túl gyors felfutással számolna az új autó- és akkumulátorgyáraknál, ami fokozza a jövő évi pénzügyi terveket övező kockázatokat.
Fogy a levegő a jövő évi magyar gazdasági növekedés körül
1,8 és 2,2 százalékos növekedési előrejelzés is megjelent az elmúlt egy hétben, aligha lesz így ebből uniós szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítmény.
Újabb nagy ingatlant vett a Balatonnál a csopakiakkal hadakozó kormányközeli üzletember
Egyetlen cég tett ajánlatot azon az árverésen, amelyet a nemzeti vagyonkezelő a csopaki honvédségi üdülő értékesítésére írt ki. A vevőt már ismerik a helyiek.
Fontos
A parkolás változik, de a behajtási övezet már a startnál elbukott Budapesten
Miközben Európa egyre több városa küzd az autók légszennyezése ellen, nálunk a főváros ignorálja a témát, Erzsébetváros pedig egyenesen visszalép.
Nem lettek meg a rejtélyes magyar cégek ezermilliárdjai, lépett a bíróság
Törölte a brazil kötvényes cégek több ezer milliárdos tőkeemelését a cégbíróság. A vállalatok működése már a mesés vagyon megjelenése előtt törvénysértő volt.
Új szemlélet adhat nagyobb gyógyulási esélyt a rákbetegeknek Magyarországon
A cukorbetegség és a daganatok közötti összefüggés felismerésével, figyelembe vételével a megelőzés és a gyógyítás is nagyobb sikerrel kecsegtet.
