Egy stabil nemzetközi rendhez stabil tartalékdeviza kell, és semmi nem mutatja jobban, hogy melyik ez a pénznem, mint hogy melyik devizában kereskednek a világ aktuálisan legfontosabb energiahordozójával. Az utóbbi hatvan évben ez a deviza az amerikai dollár volt, a nyers kőolaj árfolyamát adó indexeket (WTI, Brent) dollárban jegyezték és jegyzik: a kőolajtermelők dollárt kapnak az olajért, ahogy a vásárlók dollárral fizetnek érte.

Ez (vagyis a petrodollár) hozzájárult ahhoz, hogy folyamatos kereslet legyen a dollár iránt, ami az amerikai geopolitikai hegemónia talán legfontosabb támasza. Ha a fél világ dollárban tartja megtakarításait – köztük az olajtermelő országok a hatalmas felhalmozott vagyonaikat -, akkor az amerikai államkincstárnak nem lesz túl megerőltető egy olyan hadsereget fenntartania, ami folyamatosan őrizni tudja technológiai előnyét a többiekkel szemben.

Csakhogy most valami változik, és ennek a változásnak fontos jele lehet, hogy Kína egyre nagyobb lépéseket tesz abba az irányba, hogy inkább a saját pénzében, jüan renminbiben kereskedjenek a kőolajjal.

A mostani helyzet szerint – több éves tervezés és többszöri csúszás után – január 18-án már indul is a kereskedés a sanghaji tőzsdén a jüanban jegyzett, aranyra váltható határidős olajtermékkel, a kínai pártvezetés áldását adta az indulásra.

Kína tavaly már szemmel láthatóan több kőolajat importált, mint az USA:

Ehhez persze hozzájárult az is, hogy az USA-nak sokkal kevesebb kőolajra van szüksége, miután újra nettó olajexportőr lett a palaolaj-repesztés elterjedése óta. De mégis: Kína már nagyobb súlyú vásárlóként léphet fel a világpiaci termelőkkel szemben, mint az USA. Akkor miért ne érvényesítené akaratát szerepe nagyságának megfelelően?

Ráadásul a korszellem is adott a változáshoz, főleg amióta tavaly januárban beiktatták az Egyesült Államok új elnökét. Ugyan már egy-két évtizede érezhető az amerikai hegemónia lassú visszaszorulása, de az utóbbi évekig kétségtelenül az USA volt a nemzetközi közösség vezető szereplője. Az ország új politikai vezetése viszont látványosan elengedte ezt a gondolatot. Ez sok mindenben megnyilvánult, például az amerikai külügyminisztérium létszámának drasztikus megvágásában vagy a katonai szövetségesek elbizonytalanodásában, de az USA kihátrálása a multilaterális kereskedelmi megállapodásokból ennél is fontosabb változás. Az így keletkezett űrt pedig természetesen a felemelkedőben lévő szuperhatalom, Kína töltené be.

Kínában bármilyen súlyos problémák lehetnek a mélyben – a látszólagos stabilitás mögött nagy mértékű eladósodás és lefojtott politikai elégedetlenség van -, az ország egyelőre nem mutat válságjeleket, közben viszont hatalmas beruházásokat kezdtek más országokban, hogy a világkereskedelem tényleges központjává váljanak. A kissé ügyetlenül hangzó “egy övezet, egy út” kezdeményezésnek nevezett projekt nem csak infrastruktúra-építésből áll, előbb-utóbb a kereskedelem finanszírozását és elszámolását is szeretné átvenni Kína, hogy valódi globális hegemón lehessen. Hszi Csinping kínai elnök a Közel-Keleten különösen aktívan népszerűsíti az új kínai selyemutat.

A jüanban jegyzett kőolaj, azaz a petrojüan ötletét már 2012-ben felvetette a kínai pártvezetés, azóta halogatják a bevezetését – elsősorban azért, mert az utóbbi években kirívóan alacsony volt az olajár, így nem okozott sok fejfájást a kínai fogyasztóknak. Pedig a kínai pénzben jegyzett olajnak a világuralom mellett apróbb, de hasznos előnyei is lennének: az ázsiai termelők javarészt a WTI-nél és a Brentnél kevésbé jó minőségű kőolajat termelnek, ezért Kínának praktikus lenne, ha létezne egy olyan irányadó olajár is, ami inkább az általuk valóban használt kőolajtípusokat követi. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a kínai olajfogyasztók jüanban fixálják fogyasztásukat, akkor nem futják a dollár-jüan árfolyamváltozás kockázatát.^*A határidős olajpiac a saját fogyasztásukat fedezni igyekvő felhasználókat és a piaci irányváltásra tippelő spekulánsokat hozza össze.

A kőolajtermelő országok egy része is szívesen kereskedne jüanban. Oroszország, Irán vagy éppen Venezuela máris egy jelentős részét adják a kínai olajimportnak, és éppen ezeket az országokat (illetve vezetőiket) érintik különböző mértékben az amerikaiak szankciói, ami miatt csak korlátozottan tudják felhasználni az olajukért kapott dollárokat. Az például, hogy Donald Trump kormányzata visszahozná az Iránnal szembeni szankciókat, az egyik jelentős olajtermelőt tereli közvetlenül a jüan felé.

Kigyulladt iráni olajszállító hajó a kínai tengeren 2018 januárban. AFP / Europress

A geopolitikai meccs része a szaúdi állami olajvállalat eladása is. A Saudi Aramco – ami valószínűleg nem ér kétezer milliárd dollárt, mint a szaúdiak szeretnék, de így is a világ összes ismert olajtartaléka 16 százalékának tulajdonosa – tőzsdei bevezetés előtt áll, és ősszel kiszivárgott, hogy két nagy kínai állami olajvállalat közvetlenül is részesedést vásárolna az óriáscégben. Az sem kizárt, hogy a szaúdiak a hongkongi tőzsdén vezetnék be a vállalatot. Az amerikaiak és a japánok máris jelezték, hogy ezt aggasztónak tartják, mindenesetre ezekkel a manőverekkel Kína a legfontosabb amerikai olajszövetségest húzhatja a jüanövezet felé. 

Persze nem biztos, hogy így lesz.

Az európai országok például az Egyesült Államoknál és Kínánál is több olajat importálnak, mégsem lett a petrodollárból petroeuro. Az európaiak egyelőre remekül megvannak a dollárban jegyzett olajjal, ahogy a világ többi része is, és komoly érvekre vagy változásokra lenne szükség ahhoz, hogy ezen a berögződött szokáson változtassanak.

Ha a globális kőolajfogyasztás (nagyjából 99 millió hordó naponta) kilencedéért felelő Kína rá akarja venni az olajtermelő országokat és az olajvásárlókat is, hogy kereskedjenek inkább jüanban, akkor arról is meg kellene győznie őket, hogy engedjék el félelmeiket a kínai tőkemozgás-korlátozásokkal és a néha váratlan kínai piaci beavatkozásokkal szemben. Pontosabban legelőször saját vagyonos állampolgárait kellene Kínának meggyőznie arról, hogy ne akarják mindenképpen külföldre csempészni vagyonukat a renminbi-övezetből. (A kamuexporttól a makaói kaszinókon át a Bitcoinig egészen ravasz megoldásokat találtak ki a kínai gazdagok, hogy biztonságba menekítsék a tőkéjüket.)

A még mindig aránylag zárt kínai gazdaságban messze nincs is annyi befektetni való, mint a dollár-univerzumban. Kínában ráadásul nem működnek még olyan olajozottan a piacok, mint mondjuk az USA-ban: alacsonyabb a forgalom, arányaiban több a spekuláns, és emiatt az árfolyamok ingadozása is igen nagy lehet, így több a kockázat. És egyelőre a kereskedelem többi területén sem megy annyira a jüan propagálása, a SWIFT adatai szerint a globális banki utalásoknak mindössze 1,5-2 százalékát bonyolítják a kínai pénznemben, és ez az arány az utóbbi években még csökkent is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ jüan Kína kőolaj olajpiac renminbi Olvasson tovább a kategóriában