Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. január 11. 13:47 Világ

A cseheknél is drágul az áram, mert a németek lekapcsolják az atomerőműveiket

A Novinky.cz azt írja, hogy Németország energiaellátásnak átalakulása, vagyis az atomerőművek fokozatos, de végleges bezárása, és a megújuló forrásokra való átállás meg fogja emelni a cseh háztartások rezsiköltségét is. A lapnak nyilatkozó szakértők azzal érvelnek, hogy az elektromos áram ára a térségben a lipcsei tőzsde (EEX) jegyzéseihez igazodik, így a cseh szolgáltatók is e szerint számláznak. Az áremelkedést pedig főként az fogja kiváltani, ha a németek az atomot és szenet kiváltó megújuló és gázos erőműveik építésével megcsúsznak, a piac pedig feszültté válik.

A nagykereskedelmi ár jelenleg 50 euró megawattóránként, de könnyen elképzelhető, hogy már jövőre 60 euró felett lesz, azaz több mint 20 százalékkal emelkedik egy év alatt. A 60 eurós ár csak késve lehet hatással a cseh háztartások villanyszámlájára, amikor a jelenlegi szerződések lejárnak. Másrészt a nagyker szinten 20 százalékos emelkedés a háztartásokban csak enyhébb, 10 százalék körüli drágulást okozhat.

Csehországban az Eurostat adatai szerint a lakossági elektromos áram átlagos díja tavaly 4,4 korona (azaz 58 forint) volt kilowattóránként.

Bár Németországban már most is emelkedik a díj az átállás miatt, az üvegházhatású gázok kibocsátása jelentősen csökken, tavaly 7 százalékkal esett, és 2019 volt az első év, amikor a németek már több energiát nyertek megújuló forrásokból, mint amennyit az atom- és szénerőművekből együttesen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegpróbáltuk a Paks II-t bepasszírozni az európai Green Dealbe, és részben sikerült isA csehekkel és a franciákkal közösen sikerült elérni, hogy az atomenergia választható lehetőség legyen a zöld célok elérésénél.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áram Csehország drágulás megújuló energia németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.