A Föld átlaghőmérséklete egy Celsius fokkal nőtt az első ipari forradalom előtti időszak óta, és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tavaly év végén megjelent jelentése alapján a klímaváltozás katasztrofális hatásainak elkerüléséhez 2030-ig a szén-dioxid-kibocsátást nagyjából a 2010-ben mért szint felére kell visszaszorítani, 2050-ig pedig le kellene nullázni.

Több elképzelés is van, hogy ezt hogy lehet ezt elérni. Részletesebben foglalkoztunk már a széndioxid-adóztatással és az Európai Unió kibocsátáskereskedelemi rendszerével, illetve írtunk már azokról a technológiákról is, amikkel karbonsemlegessé lehetne tenni a világgazdaságot.

Az elmúlt nagyjából egy évben viszont az Atlanti-óceán mindkét oldalán egyre több szó van arról, hogy

egy nagy átfogó állami program segítségével kellene valamit kezdeni az éghajlatváltozással.

Ennek a megközelítésnek a támogatói általában azzal érvelnek, hogy a klímaváltozás pont olyan nagy kihívás, mint amilyen Holdra szállás volt: akkor is adott volt egy cél, amihez nagyon sok embernek, a gazdaság több iparágának kell együtt dolgoznia radikálisan új technológiai megoldásokon, és ezek alkalmazásán. A másik analógia a New Deal szokott lenni, amivel Franklin D. Roosevelt talpraállította a válság sújtotta amerikai gazdaságot az 1930-as években.

Zöld New Deal

Az Egyesült Államokban két demokrata politikus, Alexandria-Ocasio Cortez képviselő és Ed Markey szenátor februárban hozott nyilvánosságra egy 14 oldalas dokumentumot, ami az amerikai gazdaság fenntarthatóvá tételére vonatkozó tervük, a Green New Deal alapelveit mutatja be. A névadás nem véletlen: a terv mögött meghúzódó elképzelés az, hogy a teljes gazdaság dekarbonizálása legalább akkora feladat, mint amilyen a gazdasági válság leküzdése volt Roosevelt idején, ezért egy legalább annyira ambíciózus tervre van szükség.

És bár a Szenátus márciusban leszavazta Ocasio-Cortezék törvényjavaslatát, a Green New Deal azóta gyakorlatilag megkerülhetetlen téma lett a közelgő választások előtt: február óta gyakorlatilag minden komolyabban vehető demokrata elnökjelölt előállt a saját verziójával, amiben az Ocasio-Cortezék által kijelölt célok elérésére vonatkozó intézkedéseket konkretizálták.

Alexandria Ocasio-Cortez és Ed Markey Washingtonban sajtótájékoztatón mutatják be a Green New Dealt. Fotó: AFP / Europress

A demokraták legkorábban csak 2020 novembere után kezdhetik megvalósítani a programjukat, de ehhez először meg kell nyerniük a választásokat, így jelenleg benne van a pakliban, hogy az Európai Unió beelőzi a demokratákat. Ursula von der Leyen a zöldek Európai Parlamenti előretörését követően ugyanis részben azért lett az Európai Bizottság új elnöke, mert támogatásukért cserébe a szocialistáknak és a zöldeknek azt ígérte, elnökségének első száz napja alatt kidolgozza az Európai Green New Deal tervét. (Azóta az angol Munkáspárt is előállt a saját verziójával.)

De pontosan milyen lenne az amerikai és milyen az európai Green New Deal? Miért szeretik a támogatók és miért ellenzik a kritikusok? Ezekkel kapcsolatban már csak azért is érdemes lesz képben lenni, mert

a következő időszakban az európai és az amerikai politikában is fajsúlyos kérdés lesz a klímaváltozás elleni harc, és ezen belül is ez a két program.

Ráadásul végső tartalmától függően az európai verzió akár újabb konfliktust is jelenthet majd a magyar kormány és az Európai Bizottság között. Bár éppenséggel arra is van esély, hogy pont ez lesz majd az a program, amiért cserébe Magyarország rábólinthat arra a 2050-es karbonsemlegességi célra, amit az Európai Tanácsban június végén az észtekkel, a csehekkel és a lengyelekkel együtt megvétózott.

A kevésbé ambiciózus európai…

Egyelőre az európai verzióról sokkal kevesebbet tudni, ezért mielőtt az amerikai tervekre térnénk, röviden összeszedjük, hogy mire készül Von der Leyen Európában. A bizottság új elnökének egyik legkomolyabb terve egy kizárólag zöld befektetéseket finanszírozó európai bank létrehozása volt. Ez a terv eredetileg egyébként Emmanuel Macroné volt, Von der Leyen csak beállt mögé.

Azóta egyre inkább úgy tűnik, hogy nem új bankot hoznának létre, hanem az uniós tagállamok tulajdonában álló Európai Beruházási Bankot (EIB) alakítanák át zöld projekteket finanszírozó bankká. Az EIB beruházásáinak 25 százaléka már jelenleg is ilyen, Von der Leyen ezt az arányt 2025-re megduplázná: a terv szerint a következő 10 évben ezer milliárd eurót fektetnének megújuló energiába.

A megújuló energia térnyerésének lennének áldozatai, Németországban és Lengyelországban például nagyon jelentős a szénbányászat, és bányászok ezreinek munkahelye szűnhet meg rövid idő alatt. Emiatt a tervek között szerepel egy olyan pénzügyi alap felállítása is, amiből a károsult régiókat és embereket kompenzálnák.

Politikai szempontból ez utóbbi lehet majd kulcsfontosságú, amikor a visegrádi négyek kormányaival tárgyal majd a bizottság a terveiről.

A másik komoly következményekkel járó terv az európai kibocsátáskereskedelmi terv kiterjesztése lenne. Jelenleg ez a rendszer csak az európai kibocsátás 50 százalékára vonatkozik, az új biztos azonban a tengeri szállítmányozásra, hosszabb távon pedig az építőiparra és a közlekedésre is kiterjesztené, és csökkentené a légiközlekedésnek járó ingyen kreditek számát.

Ezek közül különösen a közlekedés lehet komoly kihívás, eddig ugyanis ezt azért sem vették bele a rendszerbe, mert a nagy szennyező cégeket jóval egyszerűbb volt megadóztatni, mint az autósokat, akik sokan vannak és nehezebben ellenőrizhető, hogy fizetnek-e a kibocsátásért.

Szintén nem kis fába vágja a fejszéjét Von der Leyen a Carbon Border Tax nevű ötlettel, amit magyarul viszonylag nehéz értelmesen lefordítani, de olyan cégekkel fizettetnék, amik azért lépnek le az EU-ból, hogy olyan helyen termeljenek, ahol nincsenek olyan szigorú környezetvédelmi szabályok, mint az EU-ban.

…és a nagy vállalásokat tartalmazó amerikai verzió

Az amerikai Green New Dealben sok hasonlóság van a beruházási célokat tekintve, ugyanakkor az európai tervnél jóval hangsúlyosabb a szociális pillér, ami az átmenet veszteseinek kompenzációját oldaná meg.

Bár Elizabeth Warren, Bernie Sanders és Joe Biden hármasából a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Sandersnek a legkisebb az esélye, hogy Trump kihívója legyen a 2020-as választáson, az ő klímaprogramja a legdrágább, de a leginkább nagyratörő és legrészletesebb is. Ezért ezen keresztül mutatjuk be, hogy mit jelentene az amerikai Green New Deal konkrét intézkedések szintjén.

Sanders 2030-ig 100 százalékban megújuló energiaforrásokra állítaná át az Egyesült Államok energiaellátását és közlekedését, 2050-ig pedig a teljes gazdaságot karbonsemlegessé tenné.

Szélerőművek Iowában. Fotó: AFP / Europress

Ehhez 15 év alatt 16,3 ezer milliárd dollárnyi állami beruházásra lesz szükség a terv szerint (viszonyításképpen, tavaly a teljes költségvetés kiadási oldala 4,1 ezer milliárd dollárt tett ki). Ebből:

• 1,52 ezer milliárd megújuló technológiák, 852 milliárd pedig a tárolókapacitás fejlesztésére menne,
• 2,18 ezer milliárd dollárt költenének alacsony- és közepes jövedelmű háztartások és kisvállalkozások ingatlanjainak energetikai korszerűsítésére,
• 2,1 ezer milliárd dollárt kapnának ugyanezek a háztartások annak érdekében, hogy elektromosra cseréljék a járműveiket,
• ugyanerre a célra iskolák és állami vagy önkormányzati közlekedési vállalatok 407 milliárd dollárt kapnának,
• 607 milliárdból fejlesztenék a vasúti infrastruktúrát, hogy a vasúti közlekedés a repülés versenyképes alternatívájává tudjon válni,
• és 1,3 ezer milliárd dollárt költenének a szén-dioxid-intenzív iparágakban dolgozók munkanélküli segélyére, átképzésére és bérkiegészítésére.

A kiadások mellett azonban a jelenleginél jóval szigorúbb szigorúbb energetikai szabályozások is vannak a tervben. Sanders többek között betiltaná a palaolaj kinyerését lehetővé tevő hidraulikus repesztést, és nem engedélyezné az állami tulajdonban lévő területeken talált új olajmezők kitermelését, valamint korlátozná az olaj exportját és importját is.

Warren és Biden programjában is hasonló elemek vannak egyébként, Warren 3 ezer milliárdos terve a kormányzati épületek energetikai korszerűsítésére és a közlekedés dekarbonizációjára épül, Biden 5 ezer milliárdos, 10 éves terve pedig beszüntetné a szén-dioxid-intenzív iparágak exportámogatásait és 2035-ig 50 százalékkal csökkentené az épületek ökológiai lábnyomát az Egyesült Államokban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért támogatják a világ kormányai az éghajlatpusztítást ezermilliárd dollárokkal?Az ár, amit a benzinért vagy a szénből nyert áramért fizetnek az emberek, nem tükrözi ezek felhasználásának valódi költségeit. Ezért valójában elképesztő pénzekkel támogatják az államok a fosszilis energiát.

Miből és miért?

Biden és Warren részben szén-dioxid-adóból fedezné a kiadásokat, Sanders viszont annak ellenére, hogy korábban konzisztensen támogatta ennek az adónemnek a bevezetését, a programjában kifejezetten csak az olajipar megadóztatásának tervéről ír, átfogó szén-dioxid-adóról nem. 

Emögött politikai megfontolások állhatnak, ugyanis bár korábban a szén-dioxid-adónak mindkét oldalon voltak támogatói az USA-ban, csökkent a népszerűsége. Egy júniusi közvélemény-kutatás alapján az Egyesült Államokban a széndioxid-adónál népszerűbb is a Green New Deal, és kevésbé megosztó: amíg az előbbit a YouGov and Data for Progress felmérése alapján a megkérdezettek 59 százaléka támogatta és 22 százaléka ellenezte, utóbbinál 50 és 30 százalék volt a támogatók és az ellenzők aránya.

Sanders az olajcégek megadóztatása mellett a katonai kiadások csökkentése (1,2 ezer milliárd dollár), a vagyonadó bevezetése, valamint a kiépülő megújuló energiahálózatból bejövő bevételekből (6,4 ezer milliárd dollár) fedezné a programot, és azzal számol, hogy a program segítségével 20 millió új, zöld állás jön majd létre, ami többlet szja-bevételt jelent majd (2,3 ezer milliárd dollár).

A republikánusok eléggé utálják a tervet, Donald Trump szerint több millió munkahely szűnne meg miatta és valójában 100 ezer milliárd dollárba kerülne, mindez pedig a legszegényebb amerikaiaknak fájna a legjobban. A terv mérsékeltebb kritikusai szerint viszont éppen az a probléma vele, hogy sok olyan szociális intézkedést pakoltak bele, ami miatt olyan drága lett, hogy republikánusok az egyébként vállalható környezetvédelmi célokat sem fogják támogatni. (Mellékszál, hogy a demokraták körében az utóbbi időben elég népszerű lett egy olyan gazdasági elmélet, ami szerint valójában sokkal kisebb problémát jelent a költségvetési hiány elengedése, mint ahogy azt eddig a főáramú közgazdaságtan gondolta, erről az Index írt nemrég részletesebben).

Az európai verzió finanszírozásáról egyelőre még nem sok vita volt, persze az eddigi tervek alapján ez érhető is, hiszen messze nem mozgatna meg akkora pénzeket, mint az amerikai verzió. De már most is vannak, akik szerint az európai terv a kibocsátáskereskelmi rendszer jelentős szigorítása, tehát a szennyezés drágítása nélkül nem lesz kivitelezhető Von der Leyen terve.

Ez alapján látszik tehát, hogy a széndioxid-adóztatás és a Green Deal Deal nem is feltétlenül zárja ki egymást,

sokan egymást kiegészítő klímaváltozás elleni szakpolitikaként tekintenek rájuk.

Ahogy azt Noah Smith, a Bloomberg pubicistája nemrég összefoglalta, a szén-dioxid-adóval semmi baj nincs, de önmagában nem elég, mert nem ösztönzi elég gyorsan innovációra a cégeket, illetve nem építi meg a fenntartható energiaellátáshoz elengedhetetlen állami infrastruktúrát, mint amilyen például az elekromos okoshálózat.

Márpedig a világ nem áll jól a tiszta technológiák innovációjával: a nap- és a szélenergia árban már ugyan felveszi a versenyt a nem megújuló energiaforrásokkal, de még mindig nincs eléggé elterjedve és a tárolásra még mindig nincs olcsó és megbízható technológiai megoldás. A Mission Innovation nevű nemzetközi projekt keretében 2015-ben 24 ország ás az Európai Bizottság tett ígéretet arra, hogy 2021-ig megduplázza a megújuló energia fejlesztésére fordított állami forrásokat. Az alábbi ábrán a Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján látszik, hogy egyelőre nem sok előrelépés látszik ezen a területen.

A megújuló technológiák fejlesztése egy másik problémát is jobban tud kezelni, mint az adóztatás: a klímaváltozás globális probléma, viszont a fejlődő országok szuverén joga eldönteni, hogy akarják-e adóztatni a szennyezést. A megújulók kifejlesztésével viszont ezt a problémát el tudják kerülni a gazdagabb országok, jó példa erre a napenergia, ami éppen mostanában kezdett el Kínából visszatelepülni Németországba.

Ettől függetlenül jogosak lehetnek azok a félelmek, amik az új energiaforrásokhoz szükséges erőforrások, a kobalt, a lítium, a réz és az ezüst megugró keresletétől féltik a globális délt, mondván hogy az majd ugyanolyan konfliktusokat fog kitermelni, mint amilyeneket jelenleg az olaj, a földgáz, és a szén.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAlig használják több ezer tudós klímaváltozás elleni kedvenc fegyverétA világ károsanyag-kibocsátásának 15 százalékát adóztatják jelenleg, és csak az országok töredékében olyan mértékben, amivel el lehetne érni a párizsi klímacélokat. A közgazdászok imádják a szén-dioxid-adót, a világ nem annyira. De miért?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz volt Európa legmelegebb nyara, és befektetők vagyonokat kerestek ezenAz idei nyár egyik legjobb befektetése a karbon kredit volt, ami az EU klímapolitikájának egyik sarokköve. De hogy működik ez, és jó, ha a hedge fundok a klímaváltozáson szedik meg magukat?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk15 módszer, amellyel meg lehetne fékezni a klímaváltozástAz emberiség rendelkezik azzal a tudományos, technikai és ipari háttérrel, amelynek segítségével 50 év alatt megbirkózhat a problémával.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet egyesült_államok Európai Unió green new deal klímaváltozás környezetszennyezés von der leyen Olvasson tovább a kategóriában