“Úristen. Ez borzasztó. Ez a vége az elnökségemnek. Meg vagyok baszva. (…) Ez a legrosszabb dolog, ami valaha történt velem”

– ezt mondta Donald Trump, amikor két éve megtudta, hogy az igazságügyi miniszterhelyettese kinevezte a különleges ügyészt, Robert Muellert az ellene folyó vizsgálat vezetésére. És ezt éppen Robert Mueller jelentésének részben kitakart verziójából tudtuk meg (eredetiben itt olvasható), ami végre megjelent magyar idő szerint tegnap késő délután.

Érthető, hogy Trump ennyire meg volt ijedve a kinevezés hírére, hiszen a volt FBI-igazgató Mueller egy híresen szigorú, professzionális és minden oldalról elismert ügyész, aki, ha nekiáll Trump politikai és üzleti hátterének átvilágításának, akkor rengeteg mocskos dolgot fog előhozni. Ez így is történt, többen börtönbe kerültek Trump legszűkebb környezetéből, és számos nyomozásnak még nincs vége. A másik oldalon Trump ellenzőinek keménymagja meg volt győződve róla, hogy Mueller gyakorlatilag rabszáron fogja kivezetni Trumpot a Fehér Házból – ezért a látszatért persze maga Trump is sokat tett, mivel iszonyatosan gyanúsan viselkedett, ő és emberei is folyamatosan hazugságokba keveredtek, amikor az orosz kapcsolataikról magyarázkodtak.

De Trumpnak, úgy tűnik, nem volt igaza, Mueller munkája nem vet véget az elnökségének. Bár az ünneplésre talán nem ok az, hogy valakit nem helyeztek vád alá. A jelentés több mint négyszáz oldal hosszú, pedig elég szűkszavú stílusban írták meg, és a legfontosabb tanulsága talán az, hogy a legtöbb dolog, amit a sajtó megírt vagy feltárt (és amit Trump rendszeresen fake newsnak nevezett), igaz volt:

az oroszok beavatkoztak az amerikai választásokba - méghozzá "átfogóan és szisztematikusan" -, Trump kampánya nyitott volt a segítségükre, aztán az elnök rengeteg eszközzel próbálta akadályozni az összejátszásuk ügyében indult nyomozást.

Ugyanakkor Trump és az oroszok nem állapodtak meg egymással egy nagy és átfogó összeesküvés keretein belül, legalábbis Mueller nem talált erre bizonyítékot. Mueller már a jelentés elején egyértelművé teszi, hogy az összejátszás nem büntetőjogi tényállás, ezért a szűk és nehezebben bizonyítható összeesküvésre helyezte a hangsúlyt a nyomozásban. Összejátszás egyébként volt bőven, Trump kampányfőnöke például azt is elmagyarázta az oroszoknak, hogy mi az a négy állam, ahol el fog dőlni a választás, és mellette részletes belső közvélemény-kutatási adatokat is küldött. (A jelentésben egyébként nincs sok szó Trump pénzmosásgyanús üzleti ügyeiről, amelyeket orosz oligarchákkal folytatott, és amelyeken keresztül Vlagyimir Putyin nyomást gyakorolhatott Trumpra.)

És ha lett volna bizonyíték az összeesküvésre, Mueller akkor sem tudott volna vádat emelni. Ez a jelentés második részéből derül ki, ami az igazságszolgáltatás akadályozásáról szól, itt ugyanis Muellerék 11 különböző eseménysort mutatnak be nagy részletességgel közel kétszáz oldalon keresztül, ahol felmerül az alapos gyanú, hogy Trump súlyosan jogsértően járt el, és valószínűleg bárki ellen vádat emeltek volna ezek miatt, aki éppen nem elnök.

Csakhogy – ez a Nixon elnök bukását hozó Watergate-ügy óta van így – hivatalban lévő elnök ellen nem lehet vádat emelni az igazságügyi minisztérium belső szabályzata szerint.^*Ez az amerikai jogászok egy része szerint nem biztos, hogy alkotmányos, hiszen gyakorlatilag a törvény fölé emeli az elnököt, legalábbis amíg hivatalban van. Mueller azt is leírja nyíltan, hogy feltételes módban sem utalhatna arra, hogy szerinte vádat kellene emelni, mert a vádlottnak (ebben az esetben az elnöknek) nem lenne joga arra, hogy megvédje magát a megfogalmazott vádakkal szemben egy bírósági tárgyaláson.

Azért is fontos az igazságszolgáltatás akadályozása, mert lehet, hogy pont azért nincs bizonyíték az összeesküvésre, mert Trump sikeresen befolyásolta a tanúkat. Mueller például nagy erőkkel próbált együttműködő tanút csinálni Trump politikai bizalmasaiból, Paul Manafortból és Roger Stone-ból, de erre ők nem voltak hajlandóak, nagy eséllyel azért, mert az elnöki kegyelemben reménykednek. Trump azt is folyamatosan egyértelművé tette, hogy mindenkit támadni fog, aki nem azt mondja, amit szerinte kellene. Ez átfogóan is elég visszás: Trump minden kísérletet, ami az orosz beavatkozás kivizsgálására vonatkozott, a saját személye elleni támadásnak vett, ahelyett, hogy például arra törekedett volna, hogy többet ilyen ne történhessen.

A jelentésből erősen úgy tűnik, hogy Trump nagyon is szeretett volna bűncselekményeket elkövetni, de emberei vagy nem voltak elég kompetensek ahhoz, hogy végigvigyék parancsait, vagy – és ez a ritkább eset – az embereinek jogkövető magatartása miatt nem sikerült akadályozni az igazságszolgáltatást. Trump fia és veje, Donald Trump jr és Jared Kushner például az egyik esetben^*A 2016. nyári Trump Tower-beli találkozó esetében, ahol úgy fogadtak egy orosz küldöttséget, hogy Clintont lejárató információkra számítottak. azért ússzák meg a vádemelést, mert Mueller szerint nem voltak eléggé képben ahhoz, hogy ismerjék a vonatkozó jogszabályokat. Eddig nem volt ismert az a részlet, hogy Trump felhívta a Fehér Ház jogászát, Don McGahn-t, és nyíltan felszólította, hogy járjon közben az igazságügyi miniszternél, hogy Mueller szálljon le az ő kampánya körüli nyomozásról – viszont a jogász nem volt hajlandó erre.

Ha azt nem is lehet biztosan megmondani, hogy Trump szándéka a törvénysértés volt-e, az már biztos, hogy nem törekedett arra sem, hogy betartsa a törvényeket.

És ez átvezet a politika világába, mivel az elnök alkotmányos elmozdításának elindításáról a Kongresszusnak kell döntést hoznia. Mueller a jelentés egy pontján félreérthetetlenül arra utal, hogy az igazságszolgáltatás akadályozása alapot adhat egy ilyen eljárásnak. Ez meg is magyarázza, hogy miért szedett össze bizonyítékot, ha aztán nem emel vádat.

Itt viszont már – az amerikai politika egyre súlyosabb polarizáltsága, tehát az egyre kevésbé átjárható politikai táborok miatt is – sokkal kevésbé számítanak a tények, mint az igazságszolgáltatásban, és sokkal inkább olyan dolgok kerülnek előtérbe, mint a választók szubjektív percepciója vagy identitása. Ebből a szempontból nincs sok esély Trump elmozdítására, amíg a republikánus képviselők mögötte vannak. Az egyelőre esélytelennek tűnik, hogy a szenátusban egy tucatnyi republikánus Trump elmozdítására szavazzon, ezért az alkotmányos elmozdítás elindulása nagy eséllyel az elnök felmentésével végződne. Ezt viszont a demokrata politikusok nem szeretnék.

Trumpnak sokat segített új igazságügyi minisztere, William Barr, aki korábban tekintélyes jogász hírében állt, ám a Mueller-jelentés tálalása körül már-már manipulatívan próbálta az elnök számára legkedvezőbb megvilágításba helyezni a megállapításokat. Ezzel lehetővé tette, hogy az elnök már egy hónapja azt ismételgesse, hogy “nem volt összejátszás, nem volt igazságszolgáltatás akadályozása, teljesen fel vagyok mentve”, ami egy ilyen bonyolult dokumentummal összevetve ravasz politikai eszköz.

Míg a republikánus törzsszavazók egyértelműen az elnök mögött vannak, a demokratákat nem érdekli annyira a dolog. Örülnének, ha Trumpot elmozdítanák, de a demokrata politikusok úgy érzik, hogy a választók életét közvetlenül befolyásoló gazdasági kérdések sokkal jobban érdeklik a szavazóikat, mint az olyan absztrakt jogi kérdések, mint hogy lehet-e bűnöző az elnök, vagy ez az egész zavaros orosz kémtörténet, ami az amerikai médiának ugyan tökéletes témát adott az utóbbi két évben, de többen vannak, akik nem követik a történetet túl részletesen, mint akik igen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump robert mueller Olvasson tovább a kategóriában