Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 4. 11:47 Világ

Hetven fillér a benzin, kár, hogy már alig van belőle

Venezuelának már eddig is sikerült a szocialista hiánygazgdaság szinte összes tünetét produkálnia, a héten pedig sor került a sokáig elképzelhetetlenre is: már benzint is alig lehet kapni a világ legnagyobb ismert kőolajtartalékával rendelkező országában.

A gazdasági és társadalmi összeomlása minden jel szerint folytatódik Venezuelában. Az élelmiszerhiány és az erőszak miatt már eddig is több millióan menekültek külföldre abból az államból, amelyre 5-10 évvel ezelőtt a 21. századi szocializmus mintaképeként tekintettek nemcsak a fejlődő világ sok országában, hanem a nyugati baloldal egy részén is.

A világ nagy részének autósai pedig irigykedve hallgatták, hogy Venezuelában az üzemanyag fillérekbe kerül. Ez még mindig így van, a Bloomberg beszámolója alapján

egy liter benzin átszámolva körülbelül 70 fillér. A gond csak az, hogy egyre kevésbé lehet hozzájutni.

A gazdasági összeomlás közepette Venezuela olajkitermelése egyre kisebb, az öt finomító pedig összességében kapacitásának mindössze negyedén működik. Így egyre kevesebb kúton lehet üzemanyaghoz jutni. Már Caracasban is keresni kell a ki nem száradt kutakat, pedig a hatóságok – a tüntetések megelőzése érdekében – a fővárosban igyekeznek jobb ellátást biztosítani, mint az ország többi részén.

A néhány működő töltőállomásnál pedig néha órákat töltenek el az autók, motorok, buszok tulajdonosai. Mivel a pénz szinte teljesen elértéktelenedett a hiperinfláció miatt, a kútkezelők némi harapnivalót is elfogadnak fizetségül.

Nicolas Maduro elnök még szeptember végén jelentette be az üzemanyagárak emelését, de erre egyelőre nem került sor. Most már talán ezt sem bánnák az autósok, ha cserébe lenne benzin. Ehhez azonban valószínűleg az egész gazdaságpolitikát gyökeresen meg kellene változtatni az országban, de ennek egyelőre semmi jele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTegnap még két és fél kiló bankjeggyel lehetett egy guriga WC-papírt venni VenezuelábanAkkora a hiperinfláció, hogy már nem számolják, hanem mérik a pénzt. De azért minden próbálkozás dacára messze vannak még a híres magyar hiperinflációtól.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ benzin Nicolas Maduro válság Venezuela Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.