Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2024. október 18. 05:14 Világ

Orbán azoktól várja a világrendszerváltást, akiknek ez nem áll érdekében

Az elmúlt években a magyar kormány külpolitikai retorikájának központi elemévé vált a „Kelet” és a fejlődő országok – avagy a „globális Dél” – gazdasági felemelkedése, a nyugati világ relatív gazdasági hanyatlása, a „multipoláris”, avagy többpólusú világrend kialakulása, valamint a világgazdaság „blokkosodása”. Orbán Viktor és beosztottjai azzal igyekeznek magyarázni a kormány lépéseit, hogy Magyarország ebben a formálódó új világrendben egyedi és szuverén utat jár.

Ezek a toposzok nem csak Orbán beszédeiben népszerűek, a miniszterelnök, illetve a magyar „nagy stratégia” kidolgozásával megbízott fegyverhordozói nagyrészt angolszász geopolitikai gondolkodók ötleteit fordítják magyarra és egészítik ki saját vágyaikkal és elképzeléseikkel. Ugyanakkor a fenti elképzelések és az azokból levon orbáni következtetések helyessége az angolszász tudományos szférában és a „globális Délen” is vitatott.

Mindezek mellett a nagy Kelet versus Nyugat narratíva és a blokkosodás hangoztatása relatíve kevés figyelmet fordít a világgazdaság valós felépítésére és a „globális Dél” és a „Kelet” gazdasági és politikai elitjeinek érdekeire. A feltörekvő országok gazdasági elitje a globális kapitalizmus „keleti” és „nyugati” központjaiba is becsatornázta magát, és ebből fakadóan nem a jelenlegi világrend meghaladására vagy leváltására törekszik, hanem sok tekintetben a status quo fenntartásában érdekelt.

Fonódó gazdasági elitek

A fenti gondolatot járja körül mélyebben Trissia Wijaya és Kanishka Jayasuriya, az ausztrál Murdoch University kutatóinak szeptemberben a patinás International Affairs folyóiratban megjelent tanulmánya. Ők a világrendszerváltás narratívája mögötti „geopolitikai fetisizmussal” szembefordulva, marxista alapállásból amellett érvelnek, hogy a „multipoláris” világ megértéséhez a globális kapitalizmus alapjainak feltérképezésére van szükség.

A fenti narratívák alapvető eleme az állam gazdasági szerepének növekedése, a nemzetbiztonsági és geopolitikai érdekek erőteljesebb gazdaságpolitikai érvényesítése, az iparpolitika reneszánsza és a pusztán a hatékonyságot kergető, a szabályozást és állami beavatkozást ellenző „neoliberális” piaci logika meghaladása.

A szerzők szerint ugyanakkor a globális gazdasági rend, az állami érdekek és az egyes helyi gazdasági elitek viszonyai között jóval összetettebb kölcsönhatások fedezhetők fel. Az állami gazdasági szerepvállalás növekedése nem feltétlenül jelenti a piaci logika meghaladását, és a gazdasági nacionalizmus térnyerése önmagában nem jelenti a globalizáció visszafordulását és a blokkosodás erősödését.

Elemzésük kiindulópontja, hogy a fejlődő világban egy új típusú gazdasági elit alakult ki, amelynek felemelkedése és pozíciója egyszerre függ az államtól és a globalizációtól.

  • Az Öböl-menti országokban az 1970-es évektől állami támogatással létrejött kereskedőcégek mára hatalmas külföldi befektetésekkel és globális érdekeltségekkel bíró konglomerátumokká nőtték ki magukat. Miután az olajmonarchiák politikai rendjéből fakadóan a politikai és gazdasági elit nem vált el, az Öböl-menti országok gazdasági rendjének alapját egyszerre adja az állammal való összefonódás és a globális piacok kiaknázása.
  • A napjainkban gyakran a jövő nagy gazdasági reménységeként emlegetett Indonéziában az állami iparpolitikai beavatkozások egyes, a hatalomhoz bekötött mágnáscsaládok üzleti érdekeltségeinek regionális terjeszkedését célozták, és ezáltal a regionális gazdasági integráció – és ezen keresztül a globális gazdasági rendbe való betagozódás – katalizátorává váltak.
  • Indiában Narendra Modi kormányfő régi támogatóira, mindenekelőtt Gautam Adanira támaszkodva próbálja berúgni az iparosítást. A Modi által támogatott indiai családi konglomerátumok egyrészt alapvető gazdaságpolitikai feladatokat látnak el, mint a közlekedési és energetikai infrastruktúra fejlesztése, másrészt ezeken a beruházásokon és kereskedelmi és ipari tevékenységükön keresztül az indiai gazdaság transznacionális kapcsolatainak mélyítéséért, az exportipar és a külföldi tőkevonzás fejlesztéséért is felelnek. 
  • Brazíliában az állammal erősen összefonódott helyi gazdasági elit a globális „neoliberalizmus”, avagy a szabadkereskedelem, a dereguláció és a tőkeáramlás szabadságának kedvezményezettjeiből áll, és gazdasági magatartása belföldön és külföldön sem különbözik az „átlagos” multinacionális vállalatokra jellemző „kizsákmányolástól”.
  • Hasonló jelenségek figyelhetők meg Vietnámban, ahol az új technológiai területeken állami bábáskodással próbálnak nemzeti bajnokokat kitermelni, aminek fő példája a Vinfast elektromosautó-gyártó.
  • A példák között előkerül Törökország is, ahol szintén az állam és a globális piac közötti kettősség jellemző többek között az elmúlt években feltört hadiipari beszállítókat, mint a Bayraktar drónokat gyártó Baykar és a Aselsan csoport.

Az állami szerepvállalás a helyi gazdasági elit külföldi terjeszkedésének támogatása mellett az állami vállalatok tevékenységén és befektetésösztönzési programjain keresztül is erősítette a helyi gazdaság globális hálózatokba való beékelődését. A fejlődő világ állami vállalatai a globális ellátási láncok egyre fontosabb szereplői, például az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó nyersanyag-kitermelésben, fém- és vegyipari tevékenységek terén.

Állam és piac

A nagyhatalmi versengés természetesen nem kerülte el ezeket a projekteket. A fejlődő világ számára növekvő kihívást jelent, hogy a kulcsfontosságú technológiához való hozzáférést az Egyesült Államok és Kína is igyekszik korlátozni, és a geopolitikai érdekeiket kereskedelmi kapcsolataikban is próbálják érvényesíteni. Ennek folyományaként a világgazdaságban egyre több szektorban versengő szabályozási rezsimek kezdtek kialakulni, a nagyhatalmak nemzeti kereskedelmi és befektetési rendszerük szigorításával és két- vagy többoldalú államközi megállapodásokon keresztül próbálnak érvényt szerezni érdekeiknek.

A fejlődő országok ezzel szembesülve mindkét szabályozói „blokkal” szorosabbra fűzik a kapcsolataikat: Délkelet-Ázsia országai például részesei a kínai kereskedelmi akadályok lebontását célzó regionális kezdeményezéseknek, de egyúttal kétoldalú megállapodásokkal és a washingtoni érdekhez való igazodással igyekeznek fenntartani az amerikai piachoz való hozzáférésüket.

A gyakorlatban ezek kombinációja sajátos világgazdasági integrációs folyamatot jelent: a kínai Övezet és út kezdeményezés energetikai és infrastrukturális beruházásai a fejlődő világban a globális piacokhoz való mélyebb integrációt szolgálják, amelynek része a nyugati pénzügyi és kereskedelmi hálózatokra való rácsatlakozás is. A kínai pénzen, erős állami részvétellel zajló projektek tehát erősítik a helyi gazdasági elit betagozódását a „nyugati neoliberális” globalizációba. Hasonlóan összetett a helyzet a megújulóenergia-szektor vagy az elektromosautó-ipar területén, ahol a fejlődő országok a helyi vállalataikat támogatva, de egyúttal a kínai és nyugati tőkére, technológiára és felvevőpiacra támaszkodva próbálnak feljebb lépni a termelési hierarchiában.

Ennek a sajátos felállásnak az egyik hatása a szerzők szerint a fejlődő világban nem elsősorban a „blokkok” közötti lavírozás, hanem a különböző szabályozási rezsimek internalizálása az államon belül – amit a geopolitikai helyett továbbra is nagyrészt gazdasági érdek motivál.

Egy másik hatás, hogy az állam gazdasági szerepvállalásának növekedése és a nacionalista gazdasági retorika nem jelenti a globális kapitalizmustól és a „neoliberalizmustól” való elfordulást, pusztán annak rekonfigurálását. A cél továbbra is a versenyképesség és a globális termelési láncokban elfoglalt pozíció javítása és a külföldi tőkebehozatal ösztönzése. Az állam fejlesztési céljait a magánszektor csatasorba állításával próbálja elérni, aminek keretében egyrészt átvállalja a magánszektor pénzügyi kockázatát, másrészt a magánszektor terelésével igyekszik minimalizálni a politikai kockázatait.

Egy harmadik tanulság, hogy mindez együtt jár a politikai rendszer átalakításával. A korábbi technokratikus piacosítás helyett manapság a dél-ázsiai származású szerzők szerint a „konzervatív–populista neoliberalizmus” az uralkodó mintázat, ami azt akarja jelenteni, hogy számos fejlődő országban Indiától Indonézián át Törökországig a demokratikus intézmények fenntartása mellett az állam fejlesztési céljai mentén megjelentek és egyre erősebbé válnak az autokrácia elemei. Ezt a gazdasági szférában a munkajogok és az – egyebek mellett a beruházások környezetvédelmi veszélyei ellen tiltakozó – civil csoportosulások korlátozása, a beruházást végző belföldi, nyugati és keleti vállalatok érdekeinek priorizálása kíséri.

Magyarországon is megfigyelhető

A fenti gondolatok Magyarország esetében több szempontból is relevánsak.

A kormány gyakran hangoztatja manapság a „neoliberális globalizáció” végét és a „nemzeti gondolat” világpolitikai reneszánszát, azonban közben paradox módon a „blokkosodás” ellen, a külgazdasági „konnektivitás” – más szóval a globalizáció – fenntartása mellett kardoskodik, bőkezűen támogatja külföldi magánvállalatok beruházásait, és a külföldi tőkétől és a globális elektromosautó-ipari értékláncokban való részvételtől várja a magyar gazdaság fejlődését. Ez jól illeszkedik a fenti példák közé, ahol a populista–nacionalista retorikát hangoztató rendszerek valójában hasznot próbálnak húzni a globalizációból, és a gyakorlatban annak a „neoliberális” status quo fenntartását szolgálják.

További hasonlóság a két nagyhatalom közti külpolitikai lavírozást eljátszó országok és Magyarország között, hogy a külgazdaságpolitikai „el nem kötelezettség” – aktuális kormányzati szóhasználattal „gazdasági semlegesség” – a gyakorlatban nem valamiféle egyedi, szuverenista stratégia, hanem a világgazdasági mozgások jellegének helyi levetülése, amit gyakran inkább a hazai tőke érdekeinek kiszolgálása motivál, mintsem bármilyen külpolitikai–stratégiai megfontolás. E tekintetben pedig a valóság egyáltalán nem illeszkedik a keleti nyitás politikai retorikájába: Magyarország esetében a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a kifektetett tőkeállomány 90 százaléka Európában van.

Szintén sok a közös pont az állam és a hazai gazdasági elit viszonyát és a hatalomgyakorlási módszereket illetően a magyar és az idézett ázsiai példák között. A magyar állam beavatkozásai gyakran a politikával összefonódott gazdasági elit érdekeit szolgálják, és az állam „stratégiai” befektetései a gazdasági elittel kéz a kézben folynak. 

Ugyanígy jellemző, hogy miközben a hatalom koncentrációját és civil szabadságok korlátozását gyakran a „hatékonyság” és „stabilitás” növelésével indokolja a rendszer, a valóságban a szuverenista retorika mögött a lakossági érdekek félresöprése és a hazai és külföldi tőke kiszolgálása áll.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy sláger az Orbán-féle világrendszer-váltás, de az alapjai sem világosakA kormányfő keveset mond a jövő világrendjének alkotóelemeiről, míg külföldön abban sincs egyetértés, hogy mi a rend lényege és hogyan lehet megteremteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBeindult a végtelen kereskedelmi háborúÉlesedik a vámháború az USA, az EU és Kína között, meginognak a gazdasági világrend pillérei, ami a magyar külgazdasági stratégiát is betemetheti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa legelmaradottabb vidéke lett a magyar kifektetés fő célpontjaA magyar külpolitika által megcélzott nyugat-balkáni országok évtizedek óta alig közelednek Európához, ami kérdéseket vet fel a megtérüléssel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJól ismert és nem különösebben sikeres receptet követ a magyar külpolitikaA populista külpolitika kutatói szerint rengeteg a hasonlóság a latin-amerikai, az európai és az ázsiai világmegváltó vezetők taktikája között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem Magyarországnak szól, de a fideszes álmokat is elsöpörheti a kínai figyelmeztetésPeking célja az ellátási láncok uralása és a technológiai szuverenitás, így kevés esély van rá, hogy technológiát adjanak az autógyártásban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ deglobalizáció geopolitika globális dél globalizáció külpolitika Orbán Viktor világrendszer-váltás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. november 19. 06:03 Világ

Még nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éve

Trump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.

Jandó Zoltán
2024. november 18. 14:35 Világ

Nem álltak le az orosz gázszállítások, de ha leállnának sem lenne gond

Nem okozna ellátásbiztonsági problémát, ha leállnának az orosz gázszállítások Ukrajnán keresztül, és az árakat is csak átmenetileg emelné meg.

Gajda Mihály
2024. november 16. 07:05 Világ

A tengeri útvonal, amely mindenkinek fontos, mégis egyre veszélyesebb

Elvileg minden nagyhatalom abban érdekelt, hogy a Vörös-tengeren át lehessen jutni, mégis egy éve tartják rettegésben a hajósokat a húszi támadások.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. november 22. 06:04 Élet, Vállalat

Rá fognak kényszerülni a kisebb boltok is, hogy visszavegyék a palackokat

Az eddigi számok arra utalnak, hogy ha továbbra sem szerződnek le a MOHU-val, akkor maguk alatt vágják a fát.

Hajdu Miklós
2024. november 21. 14:01 Vállalat

Éledezik az európai autópiac, de több ezer ember állását ez már nem menti meg

Az e-autók iránti kereslet továbbra is hanyatlik, de összességében kicsit erősödött az uniós autópiac októberben. A Volkswagennél és a Fordnál így is leépítések jönnek.

Stubnya Bence
2024. november 21. 10:31 Adat, Közélet

Fogy a levegő a jövő évi magyar gazdasági növekedés körül

1,8 és 2,2 százalékos növekedési előrejelzés is megjelent az elmúlt egy hétben, aligha lesz így ebből uniós szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítmény.