Ha egy republikánus politikus az 1990-es vagy a 2000-es évek első évtizedében beült volna egy időgépbe, és a párt idei, Milwaukee-ban tartott jelölőgyűlésén szállt volna ki, egyes beszédek alapján joggal gondolhatta volna, hogy véletlenül a Demokrata Párt összejövetelén kötött ki: 

• JD Vance ohiói szenátor, a párt frissen kinevezett alelnökjelöltje beszédében a Wall Street, a globalizáció és a szabadkereskedelem ellen szólalt fel, miközben a „dolgozók emberek” és a leszakadó rozsdaövezet képviseletét hirdette, és izolacionista külpolitikát ígért. 
• A gyűlésen hosszú idő után először felszólalt egy szakszervezeti vezető, Sean O’Brien, az 1,3 milliós tagú, eredetileg kamionsofőröket, manapság a magán- és közszektor számos kék- és fehérgalléros munkakörét is képviselő IBT elnöke.
• A párt programja pedig a nyugdíjrendszer és a 65 éven felüliek egészségbiztosítási költségeit fedező Medicare finanszírozásának fenntartását és erősítését ígérte, miközben az államadósság csökkentéséről és a költségvetés egyensúlyba hozásáról egy szó sincs a dokumentumban.

Donald Trump elnökjelölt programjának és nyilatkozatainak azonban ugyanígy része a társasági adó csökkentése, a dereguláció, a kamatcsökkentés és a vállalkozói érdekek képviselete. Trump pénzügyminiszter-jelöltjei között van Jamie Dimon, a JP Morgan Chase bankóriás vezérigazgatója, akit tavaly még „túlértékelt globalistának” nevezett, kampányának főtámogatói között pedig hemzsegnek a milliárdosok. Eközben viszont első elnökségéhez hasonlóan a Kínával és más exportőrökkel szembeni kereskedelmi háborút is folytatná. 

A fentiek jelzik, hogy a Republikánus Párt gazdasági programja furcsa és nem minden elemében konzisztens egyensúlyozást jelent a trumpista populizmus és a párt átalakuló, a külvárosok és a felsőközéposztály felől a vidéki és szegényebb rétegek felé dőlő bázisának igényei, valamint a régi konzervatív gazdaságpolitikai beidegződések között. 

Mindez jelentősen megnehezíti annak megjóslását is, hogy mire számíthat az amerikai és a világgazdaság, ha novemberben – a jelenlegi felmérések alapján Kamala Harris várható demokrata párti elnökjelölttel szemben néhány százalékponttal vezető – Trump ismét hatalomra jut. Az előzetes értékelések magasabb vámokat, nagyobb inflációt, jelentős világgazdasági turbulenciát várnak, magas bizonytalanság mellett. Ez pedig a Trumpot erősen támogató magyar kormány gazdaságpolitikája számára sem sok jót ígér. 

Vámháború, adócsökkentés, környezeti dereguláció

A tisztánlátást nehezíti, hogy Trump választási programja mindössze 16 oldal, amely nagyrészt hangzatos jelszavakból áll, és kevés konkrétumot tartalmaz. Az exelnök 2017 és 2021 közötti kormányzása és idei nyilatkozatai alapján azonban van pár egyértelmű sarokpont, amely novemberi győzelme esetén szinte biztosan megalapozná gazdaságpolitikáját.

Egyrészt Trump egyik szilárd, az 1980-as évek óta hangoztatott gazdaságpolitikai elképzelése, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei élősködnek az országon, és a kereskedelmi hiány az amerikai munkahelyeket „ellopó” exportőrök „csaló” magatartásából fakad. (A standard közgazdasági megközelítés szerint a kereskedelmi hiány elsősorban annak a következménye, hogy az amerikaiak rengeteget fogyasztanak és keveset takarítanak meg – a külvilág pedig hajlandó tartósan finanszírozni az amerikai folyó fizetési mérleg hiányát.)

Emiatt 2018-ban egyszer már kereskedelmi háborút kezdett Kína és több más exportőr ellen, a büntetővámok pedig máig érvényben vannak, mivel a Demokrata Párt is hasonlóképpen akarja védeni a hazai ipart (illetve nem akarja vállalni a vámcsökkentésből fakadó esetleges népszerűségvesztést). Trump ennek ellenére idén további vámemelést ígért: a kínai termékekre 60-100 százalék közötti, minden más ország exportjára pedig 10 százalékos vámokat vetne ki. 

A republikánus jelölt másik fő ígérete az adócsökkentés: a jelenleg 21 százalékos társasági adót 15 százalékra csökkentené, meghosszabbítaná az első elnöksége során, 2017-ben bevezetett, nagyrészt a gazdagoknak kedvező, 2025-ben lejáró személyi jövedelemadó-csökkentési csomagját (a kongresszus jellemzően néhány éves időtávra szokta elfogadni ezeket az adócsökkentő csomagokat a fiskális fenntarthatóságra hivatkozva). Júniusban  még azt is felvetette, hogy

eltörli a személyi jövedelemadót, és a kieső bevételeket további vámemeléssel helyettesíti. 

A harmadik fő csapásirány a Demokrata Párt óvatos zöldpolitikájának elkaszálása. A Trump-program prominens elemei között van az elektromos autók állami támogatásának eltörlése és importjuk 200 százalékos vámmal való ellehetetlenítése, a Joe Biden által meghirdetett „Zöld New Deal”, azaz az amerikai energiatermelési- és közlekedési infrastruktúra modernizációjának elvetése, a fosszilis energiahordozók termelésének növelése és a környezet- és klímavédelmi szabályozás jelentős lazítása.

Trump bevándorlási politikája is nagy hatással lehet az amerikai gazdaságra. Az exelnök az Egyesült Államokban engedély nélkül tartózkodók millióinak felkutatását és kiutasítását, valamint a déli határ hermetikus lezárását ígérte. Első elnöksége idején a bevándorlás legális csatornáit is szűkítette, többek között akadályozta a magasan kvalifikált külföldiek vízumszerzését is. Mindez azért is lényeges, mert a Barclays júniusi elemzése szerint 2022 óta a (legális és illegális) bevándorlók töltötték be az új nem mezőgazdasági állások háromnegyedét, azaz az amerikai munkaerőpiacon súlyos felfordulást okozna a migráció komolyabb visszaszorítása, kiváltképp a jelenlegi, közel teljes foglalkoztatás mellett. 

Ezzel együtt Trump a bevándorlás terén sem mindig konzisztens, hiszen azt is felvetette júniusban, hogy az Egyesült Államokban egyetemi végzettséget szerző külföldiek automatikusan kapjanak zöldkártyát, azaz letelepedési- és munkaengedélyt a diplomájuk mellé. 

Magasabb árak, kisebb bevételek

A Peterson Institute for International Economics és a Tax Foundation agytrösztök közgazdászai szerint az importvámok radikális emelése nem emelné számottevően az amerikai kormány bevételeit és főképp nem tenné lehetővé az szja kiváltását. Miután az Egyesült Államok gazdasága erősen importfüggő, az erős vámemelés rövid távon az árakban jelenne meg, amivel az alacsony jövedelmű amerikaiak járnának legrosszabbul, akiknek a jövedelme nagy részben a fogyasztásra megy el. 

Ezek az intézkedések tizenhat Nobel-emlékdíjas közgazdász és több elemzőház szerint jelentősen növelnék az időközben alaposan, 3 százalék magasságába visszaesett inflációt, és csökkentenék az amerikai állam bevételeit. Egyes párttagok szerint ugyanakkor a vámháborús retorikával Trump csupán nyomást akar gyakorolni Amerika kereskedelmi partnereire, hogy előnyösebb kereskedelmi megállapodásokat kössön velük. Az exelnök például Joe Bidennel szemben tárt karokkal fogadná a kínai autógyártók amerikai beruházásait, a kanadai kormány pedig már most felvette a kapcsolatot Trump háttérembereivel a potenciális vámháború megelőzése érdekében. 

Az elemzők többsége a vámemelés iparserkentő hatását illetően szkeptikus. Az ipar „hazatelepítésével” nőne az alacsonyabb hozzáadott értékű munkahelyek aránya, miközben a történelmi összevetésben kiemelkedően alacsony, 4 százalék körüli munkanélküliség és magas amerikai bérek fényében a hazai ipar csak magas költségekkel tudna működni. Ez jelentősen növelné az árakat, és a dollár várható erősödésével együtt rontaná az amerikai ipari cégek nemzetközi versenyképességét. Erre a hatásra ráerősítene a migráció visszafogása is, amely súlyos munkaerőhiányhoz vezethetne, főként a szolgáltatási szektor alacsonyabb jövedelmű munkaköreiben. 

Ez azonban Trump és Vance szerint jó dolog, mert a munkaerőhiány javítaná az amerikai munkavállalók helyzetét és növelné a béreket. Ezzel szemben a kérdéssel foglalkozó kutatások alapján 

a bevándorlók jellemzően olyan munkákat végeznek el, amelyeket az amerikai állampolgárok nem,

azaz kevés esély van rá, hogy az amerikaiak növekvő része akar majd mezőgazdasági idénymunkával, konyhai kisegítéssel, kertészkedéssel foglalkozni vagy gyártósoron robotolni. 

Kevesebb környezetvédelem, Trump-kormány nélkül is

Az Egyesült Államok energiatermelése Joe Biden elnöksége alatt is rekordokat döntött, az olaj- és földgázkitermelés töretlenül nőtt, és 2019 óta az amerikai termelés meghaladja a fogyasztás mértékét. A zöldenergia termelése ezzel párhuzamosan még az olyan, mélyen republikánus, liberalizált energiapiacot működtető államokban is virágzik, mint Texas. Az energiaszektor és a közlekedés lassú zöldülésében a Trump-kormány okozhat némi megtorpanást, de ezen folyamatok alakulására a nagyobb tagállamok, mint Kalifornia vagy New York állami szabályozása is jelentős hatással van, ami korlátozza a trumpi károkozás potenciális mértékét.

A deregulációt illetően mindazonáltal Trump hatalomra jutásától függetlenül is fontos győzelmeket ért el a Republikánus Párt. A legfelsőbb bíróság részben Trump idején kinevezett konzervatív többsége júniusi ítéletében eltörölte azon, 1984-es precedenst, amely szerint az olyan szabályozási kérdésekben, ahol a vonatkozó törvények értelmezése nem egyértelmű, az adott területen kompetens szövetségi kormányszerv – például a környezetvédelmi hivatal, a pénzpiaci felügyelet vagy a fogyasztóvédelem – értelmezése az irányadó. Ez jelentősen korlátozza a szövetségi kormány beleszólását egyes alapvető szabályozási kérdésekbe, a légszennyezési vagy víztisztasági limitektől kezdve a repülésbiztonsági előírásokon át a pénzpiaci szabályozásig. 

Az állami bürokrácia elleni harc a republikánus háttéremberek körében ennél is súlyosabb formákat ölt. A Heritage Alapítvány nevű élesen konzervatív agytröszt Project 2025 elnevezésű tervcsomagja a professzionális államigazgatási szervek (avagy trumpista terminológiával: a mély állam) teljes lefejezését és tízezer fős nagyságrendű személycseréket vizionál, ahol a hivatalnokokat a Heritage által kiképzett pártkatonákra cserélnék. Trump a terv rossz sajtója miatt újabban igyekszik távolságot tartani a Heritage-től, de annak szerzői továbbra is a republikánus oldal befolyásos szereplői.

 A közelmúltban a szocialista elhajlással nem vádolható Financial Times szerkesztőbizottsága a Trump mellett kiálló amerikai befektetőket és üzletembereket bírálva azt írta, hogy a Trumptól remélt  adócsökkentéssel és a deregulációval rövid távon ugyan jobban járnának a milliárdosok, ám lekicsinylik az újabb potenciális Trump-elnökség kockázatait, a gazdasági radikalizmusban és a jogbiztonság leépítésében rejlő hosszú távú költségeket. 

Az elnök emberei 

A korábbi tapasztalatok alapján azon is sok múlik, hogy Trumpot milyen tanácsadói kör veszi körül: 2017 és 2021 közötti elnöksége alatt stábjának és kormányának tagjai erősen próbálták terelni a csapongó elnök kezét, és gyakran az elnöki akarattal szemben is képesek voltak érvényesíteni saját egyéni elképzeléseiket. A jóslásban ezt illetően is kihívást jelent, hogy

Trump tanácsadói köre az elnöksége alatt és azóta is gyakran cserélődik,

és elég tág spektrumon mozognak a körülötte ólálkodó szereplők. 

Ezt jól jelzi Jamie Dimon nevének felmerülése, aki pusztán annak köszönhetően lépett a miniszteri szék várományosai közé, hogy egy közelmúltbeli találkozón jó benyomást tett Trumpra. Trump korábban hosszú ideig démonizálta kamatemelései miatt Jerome Powellt, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökét, akit 2018-ben még ő nevezett ki republikánus régi motorosok és a pártot támogató pénzügyi körök javaslatára – ma viszont már megtartaná Powellt második négyéves ciklusa végéig (ami 2026-ig fut). 

Kampányának fontosabb támogatói között van Stephen Schwarzman, az ezermilliárd dollárt kezelő Blackstone tőkealap vezére, számos további alapkezelő, bankár és befektető, milliárdos pénzember, akikkel a háta mögött nehéz lenne valós gazdasági populizmust várni Trumptól.

Az exelnök nagy támogatójának számít Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, a szimpátia pedig kölcsönös, JD Vance például gyakran hivatkozik követendő példaként a magyar kormány intézkedéseire. Ugyanakkor gazdaságpolitikai téren nehéz lenne megindokolni, hogy a kis, nyitott gazdaságú és erősen export- és importfüggő Magyarország számára miért lenne előnyös Trump ismételt hatalomra jutása. 

A kereskedelmi háború első felvonásából relatíve jól jött ki Magyarország, miután ez az Egyesült Államok és Kína között zajlott, és a két szuperhatalom közti vámemelések miatt attraktívabbá vált harmadik országokban összeszerelő-üzemeket létesíteni. Az amerikai piac lezárulása és a termelés hazakényszerítése azonban középtávon jelentős károkat okozhat az amúgy is gyengén muzsikáló magyar, illetve az azt működtető német és újabban kínai anyacégeknek.  A Goldman Sachs elemzői szerint a 10 százalékos amerikai importvám-emelés és az azzal járó globális turbulenciák egy százalékkal csökkenthetik az eurózóna GDP-jét, Németországra nézve pedig ennél is súlyosabb lenne a hatás erős ipari és kereskedelmi kitettsége miatt.

Ez természetesen Magyarországot sem kerülné el. Hozzáadott érték alapon Magyarország az Egyesült Államokkal szemben termeli a legnagyobb kereskedelmi többletét a nagy piacok közül, ami egyebek mellett annak köszönhető, hogy az autóipartól a budapesti szolgáltatóközpontokig a Magyarországon termelő vállalatok értékesítésének jelentős része Amerikában köt ki.

Ez esetben

Orbán abban sem bízhat, hogy képes lesz külön elbírálást kijárni Trumpnál,

miután Magyarország az Európai Unió nevű vámunió tagja, és a kereskedelempolitika közösségi kompetencia.  

Az más kérdés, hogy e téren mérsékelt a különbség a jelenlegi demokratapárti kormány és Trump elképzelései között: Joe Biden elnök is protekcionizmussal és a hazai ipar támogatásával próbálta feléleszteni a hazai termelést, változó eredményekkel. Amikor azonban Joe Biden kezdett protekcionista lépésekbe, az európai ipar elpusztításával vádolták őt kormányzati figurák – míg az ennél is radikálisabb protekcionizmust tervező Trumpról ódákat zengenek, és nemzeti érdekként állítják be a hatalomba való visszatérését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai elnökválasztás Donald Trump infláció kereskedelmi háború republikánus párt vámemelés Olvasson tovább a kategóriában