Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. március 16. 14:04 Világ

Megfelezték Oroszország olajbevételeit a szankciók

Amikor a nyugati országok megtervezték az Ukrajnát lerohanó Oroszország elleni energetikai büntetőintézkedéseket, nagy kérdés volt, el lehet-e érni azok kettős célját, azaz úgy csökkenteni az agresszor bevételeit, hogy az orosz olaj ne tűnjön el a világpiacról. Úgy tűnik, hogy ez sikerült: a Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint az ország bevételei februárban lényegében megfeleződtek éves alapon, pedig az export volumene nem sokat változott.

Oroszország stratégiai súlya miatt az energiapiacon csak lassan léptek életbe a nyugati világ büntetőintézkedései, de év végére az uniós országok már nem vásárolhattak tengeri szállítású orosz kőolajat. Más országok csak akkor számíthatnak nyugati hajózási és biztosítási cégek szolgáltatásaira, ha a hordónként 60 dolláros árplafonnál olcsóbban veszik az orosz olajat. Február 5-től pedig a finomított orosz olajtermékekre is életbe lépett az ársapka, a gázolajnál például 100 dollár/hordó szinten.

A Nemzetközi Energiaügynökség legutóbbi havi jelentése szerint – amelyet a Wall Street Journal dolgozott fel – emiatt januárban még volt egy jelentősebb ugrás az orosz exportban, februárban azonban visszatért a csökkenő trend. A bevételek becslése nem egyszerű, de az ügynökség szerint múlt hónapban Oroszország 11,6 milliárd dollárt keresett az olajexporttal, miközben 2022 februárjában ez még 22,1 milliárd dollár volt.

Ez jelentős részben annak hatása, hogy az oroszok csak jelentős diszkonttal tudják értékesíteni az olajukat, immár elsősorban Ázsiában, főleg Indiában és Kínában. Azonban a logisztikai problémákkal is számolni kell, ugyanis míg korábban az európai kikötőket 10-15 nap alatt elérték az orosz olajszállítmányok, az ázsiaiak esetében ehhez 22-24 napra van szükség. Ráadásul a hajóról hajóra történő tengeri átfejtés – amelynek nem csak az lehet a célja, hogy elrejtsék a szállítmány eredetét, hanem a különböző méretű tankerek jobb kihasználása is – szintén időigényes.

Ami a mennyiséget illeti, a napi 7,5 millió hordós orosz export félmillióval kisebb a januárinál. Az ügynökség szerint egyébként idén az orosz olajkitermelés átlagosan napi 10,4 millió hordó lesz, 740 ezerrel kevesebb, mint tavaly.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország másfélszeresére növelte az orosz kőolaj importját az elmúlt évben, miközben Európa hatodával csökkentetteA Mol az egyik legnagyobb nyerészkedő az uniós piacokról kiszoruló, csak jelentős diszkonttal értékesíthető orosz olajon. A szankciók miatt százmilliárdos állami többlet bevételhez jutott a kormány is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz olajipar a szankciók ellenére él és virulAzért jelentették be a kitermelés csökkentését, mert úgysem lennének képesek azt fenntartani? Az adatok egyelőre nem ezt mutatják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHirtelen elzárták az orosz szankciók egyik fő megkerülési útvonalátAmi az egyik nap még simán átment a vámon, az a következőn már elakadt Törökországban. Lehet, hogy új közvetítő országokat kell közbeiktatni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ energiaszankció kőolaj Oroszország szankciók Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.