Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. március 13. 15:43 Világ

Hirtelen elzárták az orosz szankciók egyik fő megkerülési útvonalát

Ukrajna orosz lerohanása óta a NATO-tag Törökország igyekszik közvetítő szerepet játszani Oroszország, valamint Ukrajna és annak nyugati támogatói között, török közreműködéssel jött létre például a fekete-tengeri gabonaszállítási egyezmény, amelynek köszönhetően újraindulhatott ebben az irányban az ukrán élelmiszerexport. Emellett az ország szívesen látja az otthonról távozó orosz tőkét, valamint a sorozás elől menekülő orosz polgárokat is. Továbbá természetesen kevésbé nyíltan, de az Oroszország elleni szankciók megkerülésében is nagyon fontos szerepet játszik.

Pontosabban csak játszott, mert a Bloomberg a napokban arról számolt be, hogy Törökország hirtelen leállította a szankciók alá eső termékek Oroszországba szállítását, miután egyre nagyobb nyomás nehezedett rá amerikai és európai uniós részről. Egy török illetékes név nélkül nyilatkozva arról számolt be az amerikai hírügynökségnek, hogy a kormányzat március 1-jével rendelte el a szóban forgó termékek áramlásának megállítását.

„A szállítmányok jóváhagyásának rendszere egyszerűen megszűnt működni Törökországban” – mondta egy moszkvai központú csomagszállító vállalat társtulajdonosa. Hozzátette, a vámon már nem mennek át azok a termékek, amelyeknek Oroszország a célállomása.

A változást megerősítette egy vámolási szolgáltatásokat nyújtó isztambuli vállalat vezérigazgatója is, aki arról is beszélt, hogy ezzel kapcsolatban sem hivatalos bejelentés, sem átmeneti idő nem volt, ami összezavarta a piaci szereplőket. „A hírek szerint az lehet a megoldás, hogy be kell iktatni egy olyan, például közép-ázsiai országot, amelyet nem érintenek a szankciók” – tette hozzá a vállalatvezető.

Ez alapján tehát elképzelhető, hogy a szankciókat továbbra is ki lehet játszani, csak bonyolultabb módon, még több szereplő közbeiktatásával. Persze kérdés, hogy akkor szükség van-e egyáltalán Törökországra, mert a külkereskedelmi statisztikák alapján erős a gyanú, hogy például Grúzián, Örményországon vagy éppen Kazahsztánon keresztül is jelentős mennyiségű áru kerüli meg a szankciókat, az Egyesült Arab Emírségekről és Kínáról nem is beszélve. Mindenesetre eddig Törökország is fontos láncszem volt ebben a jövedelmező üzletben: míg 2021-ben csak 5,8 milliárd dollár értékben exportált Törökország Oroszországba, tavaly már 9,3 milliárd dollárra nőtt ez az összeg. Ezt a növekedést pedig nehezen indokolhatja önmagában a Törökországban előállított áruk oroszországi szállításának felfutása.

Az orosz logisztikai szereplők mindenesetre remélik, hogy idővel újra használhatják Törökországot, hiszen új szállítási csatornák kialakítása idő- és költségigényes. Abban valószínűleg a nyugati vezetők sem bíznak, hogy a közeljövőben sikerül teljesen elzárni a szankciók megkerülésének minden útját, ám minél bonyolultabbá teszik a folyamatot, a végén annál magasabb lesz a számla az oroszok számára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyanús, hogy nagy tételben játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat olasz árukkalKilőtt az olasz export Törökországba, amely viszont Oroszországba ad el minden korábbinál többet, miközben az utóbbi két ország egyaránt súlyos gazdasági nehézségekkel küzd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg hatástalanok az Oroszországra kivetett szankciók?Oroszország nem omlott össze, de a nyár végére az olajbevételek elapadtak, az ipar megrogyott és a költségvetés is egyre nehezebben bírja a háború költségeit. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ennek lesz-e hatása a moszkvai politikára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem biztos, hogy Ukrajna jól jár, ha beütnek a szankciók OroszországnakÁltalában véve a gazdasági szankciók hatékonysága, és különösen az ukrajnai inváziója miatt Oroszországra kivetett nyugati szankciók értelme régi, és vélhetően soha véget nem érő vita tárgya. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdasági szankció orosz-ukrán háború Oroszország szankciók Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.