Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2022. augusztus 26. 10:22 Világ

Kötéltáncot jár a gazdasági lassulás kezelésével a kínai vezetés

Tizenkilenc intézkedésből álló gazdasági csomagot jelentett be Pekingben a kínai államtanács szerdán, hogy javítsa a gazdasági növekedés egyre romló kilátásait. Bár Kína az orosz-ukrán háború relatív nyertese a nagyhatalmak között, az energiahiány mégis érinti. Részben a Kína jelentős területeit sújtó aszály miatt: a Jangce rekord alacsony vízszintje miatt a nagy vízerőművek alig termelnek, Sanghajban leállították a mozgólépcsőket, és a termelési lánc is komolyan akadozik. Makroszinten ennél is nagyobb gondot okoznak a koronavírus elleni szigorú lezárások – Kína továbbra sem akarja teljesen feladni a zéró-Covid módszert -, valamint az ingatlanpiac immár tartós válsága.

Az ingatlanpiac a kínai GDP közel harmadát adja, az ingatlanárak azonban közel egy éve esnek. Főleg a kínai mércével kisebb városokban állt le nagyon sok projekt, a kínai bankrendszer pedig a becslések szerint 200 milliárd dollárnyi rossz hitelt görget emiatt. A csődeljárások azonban viszonylag ritkák, a kínai állam a csődhullámot el akarja kerülni, a rossz hitelek egyre inkább a nagy állami eszközkezelőket terhelik.

A szerdán bejelentett gazdaságélénkítő csomag egyik fő lába az a 300 milliárd jüan (nagyjából 18 ezer milliárd forint), amit a költségvetésből a további infrastruktúraprojektek finanszírozására biztosítanak a bankoknak. Az önkormányzatoknak is újabb hitelekkel kell támogatniuk az első lakásvásárlókat. Az állam az ingatlanszektor mellett új eszközökkel kívánja segíteni általában is a magánberuházásokat, és 200 milliárd jüan tart az energiavállalatokhoz is, ez a remények szerint az energiahiányt lesz hivatott enyhíteni.

Júniusban Kína már elfogadott egy 33 pontos korábbi csomagot, az újabb intézkedésektől a kínai állami sajtó azt várja, hogy a legnehezebb helyzetben lévő szektorok támogatásával robusztusabb alapokat ad a gazdaság remélt visszapattanásához. A kínai állam azonban nincs könnyű helyzetben: a gazdasági stimulus közben nem engedhetik el nagyon az inflációt, ahogy az adósságválság kockázatát sem kellene növelni további meg nem térülő hitelek tömeges kihelyezésével.

Emiatt a mostani csomag az elemzők szerint viszonylag mérsékelt hatású lesz. A kormány ugyan hivatalosan továbbra is tarthatónak mondja az 5,5 százalék körülire tervezett idei növekedési célt (az elmúlt harminc évben ez a második legalacsonyabb, csak a 2020-as Covid-év volt rosszabb), de a nemzetközi elemzők ezt nem látják reálisnak. A Goldman Sachs legfeljebb 3 százalékos GDP-növekedéssel számol 2022-re, és úgy látja, hogy ezen a most bejelentett csomag sem fog érdemben lendíteni.

Kínában sem mindenki olyan optimista, mint a pekingi vezetés. A korábban évtizedeken át két számjegyű növekedés elmúltával és az ingatlanválsággal mindenkinek számolnia kell, de Zsen Cseng-fej, a Huawei vezérigazgatója annyira rossz évekre számít, hogy azok szerinte akár az amerikai szankciók által sújtott tech-óriás létét is veszélybe sodorhatják. Ha hinni lehet a dolgozóknak írt belsős levél kiszivárogtatott tartalmának, Cseng-fej szerint a globális gazdaságra akár egy egész évtizeden át nyomott kereslet lesz jellemző, 2025-ig pedig nagyon nehéz évek várnak a vállalatra, több tervezett fejlesztésről és a növekedésről is le kell mondaniuk.

Most a túlélés az első, jövőnk csak akkor lesz, ha képesek leszünk erre

– írta a Huawei vezére drámai hangú levelében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAdóslázadás rengette meg a kifulladó kínai ingatlanpiacotAz utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal fenyegetnek, hogy nem fizetik tovább hiteleiket, amire a kormány is kénytelen reagálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína sem segít OroszországonAz ukrajnai invázió előtt népszerű nézet volt, hogy Kína kisegíti majd Oroszországot a nyugati szankciók esetén, de ennek pont az ellenkezője történt a kereskedelmi adatok szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz amerikai jegybank, az orosz háború és a kínai lezárások elhozhatják a globális recessziótEgyre több elemző tart tőle, hogy az infláció elszaladása és a kedvezőtlen politikai és pénzügyi folyamatok miatt világszinten csökkeni fog a gazdasági teljesítmény idén.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdaságélénkítés gazdasági növekedés huawei ingatlanpiac Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.