Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. augusztus 10. 17:34 Világ

Elektromos furgonokkal már meg lehet oldani a városi csomagszállítást, teherbiciklikkel nehezebb a helyzet

Francia egyetemi kutatók megvizsgálták, hogy pénzügyileg fenntartható lenne-e, ha Párizsban a városon belüli csomagszállítást teljesen átalakítanák, a ma elérhető legzöldebb megoldásokkal. A (pdf-ben innen letölthető) tanulmány erőssége, hogy valós adatokból indult ki, a DB Schenker, vagyis az egyik legnagyobb helyi csomagszállító két hónap alatt teljesített, összesen 600 ezer műveletéből építettek adatbázist.

A DB Schenker két városszéli raktárból végzi jelenleg a kiszállítást, a kutatók pedig az első modellben csak annyit tettek, hogy a jelenlegi fosszilis üzemanyaggal tankolt furgonokat elektromosra cserélték. Mivel a járművek általában nem tesznek meg a városon belül egyszerre 80 kilométeresnél nagyobb kiszállítási köröket, a helyettesítés elektromos hajtással ma már reális alternatíva.

A második modellnél teherbiciklikre tereltek minden olyan forgalmat, amit egy ilyen kerékpár elbír (ez csak a tömegre vonatkozik, térfogatadatokat ugyanis nem kaptak a kutatók). Ekkor azonban meg kellett változtatni az alaplogisztikát is, mert két városszéli raktárból nem lehet elérni a címzetteket biciklikkel. Egy teherbicikli egy-egy kiszállítási körben nem tud több csomagot vinni 200 kilogrammnál, és nem érdemes vele a raktártól 2 kilométernél messzebb menni. Ebben a modellben tehát kisebb, lokális raktárak egész hálózatát kell létrehozni a városon belül. Az elektromos furgonok ezek között viszik az árut, a biciklik pedig az utolsó kilométereket teszik meg.

Az adatok szerint a második modell minden szempontból előnyösebb. A házhoz szállított csomagok 87-93 százaléka könnyebb 200 kilogrammnál, az arány attól függ, hogy Párizs belvárosát vagy a tágabb környezetét nézzük, illetve attól is, hogy házhoz kérik a szállítást vagy átvevőpontra. Az adat mindenesetre azt mutatja, hogy a biciklinek nagy szerepet lehet adni, de a furgonokat semmiképpen sem lehet kihagyni a rendszerből, hiszen minden tizedik csomagot azzal kell kivinni.

Ennél azonban fontosabb, hogy a raktárhálózat mérete és elhelyezkedése hogyan befolyásolja a gazdaságosságot. A kutatók arra a kissé meglepő eredményre jutottak, hogy ha két raktárat építenek ki a városban, és azoknak elhelyezkedése egy adott időszakot nézve ideális, akkor a biciklis csomagok 53 százalékát ténylegesen ki is lehetne vinni biciklivel. Ez azonban nem a valós, csak az elméletileg ideális helyzet, a gyakorlatban legalább 8 raktárat kell létrehozni ahhoz, hogy a csomagok 50 százalékát biciklire lehessen terelni. A 100 százalékhoz 20 raktár kellene regionális elrendezésben, és érdekes, hogy az elméleti idealisztikus elképzelés szerint ez már akár 10 helyszínnel is elérhető lenne – azaz 10 raktárat azért kellene megépíteni, mert a gyakorlat eltér az elmélettől.

Ráadásul az adatok azt mutatják, hogy a csomagkiszállításra a városnak azokon a részein van a legnagyobb kereslet, ahol az ingatlanárak is a legmagasabbak. Ez gazdasági szempontból döntő, hiszen pont ott kellene raktárakat kiépíteni, ahol az a legnagyobb költséggel járna.

Amennyiben a város ingyen adná a raktárhelyiségeket, egy raktárnak még akkor is átlagosan legalább napi 41 kiszállítási kört kellene kiszolgálnia ahhoz, hogy egyáltalán megérje fenntartani. Ha pedig piaci ingatlanárakkal kezdünk számolni, akkor ez a szám átlagosan 80 fölé ugrik.

A teherbiciklik alkalmazása tehát üzleti értelemben akkor képzelhető el egy ilyen nagy városban, ha a teljes logisztikát átalakítják, és a lokális raktárakhoz stabilan magas forgalmat tudnak biztosítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiröhögték a versenytársai, ma már a fél ország az ő automatáit használjaA Foxpost társalapítója szerint csoda, hogy túlélték a kezdeti időszakot, az utóbbi években viszont rendre megduplázta csomagautomatái számát a piacvezető cég.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPénzezős szokás miatt körözi le a magyar házhoz szállítási piac színvonala Nyugat-EurópátA magyarországi futárcégek forgalma nagyjából 25 százalékkal nőtt tavaly, és olyan kényelmi szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nem jellemzőek Nyugat-Európában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElőször kézbesített csomagot egy drón LengyelországbanAz interneten megrendelt áruk légi kiszállításáról régóta beszélnek, a gyakorlatban azonban még mindig az éles tesztelés első lépéseinél tart a megvalósítás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bicikli csomagszállítás logisztika Párizs teherbicikli Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.