Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. július 4. 12:08 Világ

A Kreml új kommunikációs taktikát alkalmaz, hogy fogást találjon a nyugati szankciókon

Új dezinformációs stratégiára figyelmeztetik Európa vezetőit a hírszerzők, mely szerint a Kreml az orosz diplomatákon keresztül azt a narratívát terjeszti, hogy az Afrikában megjelenő élelmiszerhiány a nyugati szankciók eredménye, nem pedig az oroszok által bevezetett blokád következménye – írja a Bloomberg.  

A cikk szerint a jelenségről több európai és brit diplomata is beszámolt, miután nemrég New York-ban és Ruandában találkoztak afrikai kollégáikkal, akik elmondták, hogy egyre hatékonyabban terjed az orosz narratíva az afrikai közvéleményben.

Sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem szabott ki szankciókat az orosz mezőgazdasági termékek mozgását illetően, így sem a termény, sem a műtrágya mozgása nem ütközne jogi akadályba – fizikaiba viszont igen, az ukrán kikötők, ahonnan a hajók indulni tudnának, orosz blokád alatt állnak. A dezinformáció forrásai a cikk szerint maguk a nagykövetek, akik a közösségi médiában és a sajtóban is aktívan közvetítik a Kreml álláspontját, melynek lényege, hogy az élelmiszerhiány csak nyugati propaganda.

Az ENSZ Élelmezési programjának vezetője, David Beasley hangsúlyozta, hogy az ukrán kikötők orosz blokádja egyértelműen hadüzenetnek minősíthető a világ élelmiszerellátás-biztonságával szemben, 43 ország 49 millió polgára függ az régióból érkező mezőgazdasági termékektől.

A háború előtt Ukrajna és Oroszország felelt a globális napraforgóolaj-termelés háromnegyedéért, a gabonatermés 30 százaléka, a kukoricatermés 15 százaléka a két országból érkezett, a blokád miatt viszont ezek a termékek nem jutnak ki a piacra, ami felhajtotta az árakat. A szubszaharai régióban egy háztartás átlagos kiadásainak több mint negyven százaléka megy el élelmiszerre békeidőben is  – szemben egy jóléti társadaloméval, ahol csupán 17 százalék ez az arány, így az áremelkedés a legszegényebbeket sújtja igazán. A FAO adatai szerint Eritrea és Szomália is lényegében orosz és ukrán importon él, de Tanzánia, Madagaszkár és Namíbia is közel 60 százalékban szorul a behozatalra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem sok jót jelez, hogy legutóbb az arab tavasz előtt volt ilyen drága az élelmiszerA háború miatt egyre magasabb élelmiszerárak nemcsak a nyugati inflációra, hanem a fejlődő országok társadalmi és politikai viszonyaira is súlyos hatással lehetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ ukrán gabonára éhezik, de ehhez az oroszokkal kell tárgyalniAz orosz vezetés a szankciók feloldását követeli a tengeri blokád lazításáért cserébe, a patthelyzet miatt milliók élete kerül veszélybe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ dezinformáció éhezés élelmiszerválság gabona háború Oroszország propaganda Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.