Hírlevél feliratkozás
Donald Trump a Fehér Ház kabinetülésén 2025. február 26-án. Forrás: AFP / Europress
Vámosi Ágoston
2025. február 27. 17:31 Világ

Kitérne az új vámcsapások elől az EU, de nem biztos, hogy sikerül

25 százalékos vámot helyezett kilátásba az Európai Unió termékeire Donald Trump amerikai elnök. Szerdai kabinetülésén külön kiemelte az autógyártókat mint célcsoportot.

Előzmények: az Egyesült Államok két legnagyobb kereskedelmi partnerét, Mexikót és Kanadát is vámokkal fenyegeti az elnök, de ezek hatályba léptetését már többször elhalasztotta. A legutóbbi nyilatkozat szerint talán április 2-től léphetnek életbe, a kormányzat a következő napokban azt fogja vizsgálni, mennyire szigorú a határellenőrzés a két ország esetében.

  • A kínai termékek esetében már február 4-től hatályba lépett a 10 százalékos vámemelés.
  • Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Washingtonban tárgyalt Trumppal. A beszélgetés után még azt nyilatkozta, meggyőzte Trumpot, hogy ne folytasson egyszerre kereskedelmi háborút Kínával és az Európai Unióval, de úgy tűnik, ez mégsem sikerült.

Reakciók: Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint az Európai Unió vezetésének mindent meg kell tennie azért, hogy elkerülje a „teljesen szükségtelen és buta” vámháborút. Az Európai Bizottság azonnali határozott ellenlépéseket ígért a vámokkal szemben. Ezekről azonban nem lesz könnyű megegyeznie a tagállami vezetőknek.

  • Róna Péter közgazdász szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasággal rendelkező országainak részéről az lehetne a legjobb válasz, ha a nagyvállalataik dollár helyett eurót használnának.

Tágabb kontextus: hat uniós ország viszi az Egyesült Államokba az unión kívüli exportjának legalább 20 százalékát: Ausztria, Finnország, Németország, Írország, Olaszország és Portugália.

  • A Benelux államok mellett Franciaország, Írország és Litvánia importjának elsődleges forrása az Egyesült Államok, őket érintené a legrosszabbul egy esetlegesen eszkalálódó vámháború.
  • A magyar kormány egy jelképes vámnál nagyobb intézkedést valószínűleg nem szavazna meg, hiszen az Európai Bizottságot hibáztatja a Trump által kilátásba helyezett vámokért.
  • Az Európai Unió acél- és alumíniumtermékeire kivetett vámok akár 29 milliárd euróval is megrövidíthetik a tagállamok költségvetését a Bloomberg szerint.

Mi következik? Ezt Trump nyilatkozatai alapján nehéz megmondani, Mexikó és Kanada esetében például a Fehér Ház szóvivője szerint egyelőre nincs újabb halasztás, a 25 százalékos vámok akár már március 4-én életbe léphetnek.

  • Az uniós vámok esetében még ennyi konkrétum sincs, és a kölcsönösségen alapuló vámtételek bevezetése esetében is csak azt tudni, hogy április elejére kell elkészülnie egy jelentésnek az elnök számára.

Alulnézet: az uniós válaszlépésektől függetlenül a protekcionista amerikai gazdaságpolitika nagy eséllyel inflációhoz vezet, ha a vállalatok – például az autógyártók – a megnövekedett importköltségeket a vásárlókra hárítják át.

  • Egy átlagos amerikai család számára a mexikói és kanadai termékekre kivetett vámok 1200 dollár éves többletköltséget jelentenének a Peterson Intézet számításai szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak meg ne tudja Donald Trump, hogy mekkora az áfa MagyarországonUnortodox számítás alapján vetne ki importvámokat az amerikai elnök, ahol a tervek szerint egyebek mellett az áfakulcs nagyságát is figyelembe veszik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborújaAz uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRégen az ipar miatt kellettek, most már a zsarolásról szólnak Trump vámemeléseiAz új elnök amerikai piachoz való hozzáférésen keresztül próbálja érvényesíteni politikai érdekeit a világban. Ez tartós bizonytalanságot okoz az exportfüggő gazdaságoknak, beleértve Magyarországot is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ acél alumínium amerikai egyesült államok dollár Donald Trump Donald Tusk Európai Unió export import infláció vámháború vámok Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. április 11. 14:39 Pénz, Világ

Az egész világ megérzi, ha meginog a bizalom a dollár és az amerikai államadósság iránt

Válsághelyzetekben eddig dolláreszközökbe, amerikai kincstárjegyekbe menekültek a befektetők, most azonban egészen mást látunk, ami megkérdőjelezi az eddigi viszonyítási pontokat.

Bucsky Péter
2025. április 10. 13:34 Világ

Ezek az országok nyerik a legtöbbet azzal, hogy Trump visszavonulót fújt

Szegény, fejlődő országok lettek volna a „kölcsönös" vámok legnagyobb vesztesei, számukra nagyon nem mindegy, mi lesz a 90 napos felfüggesztés után.

Mészáros R. Tamás
2025. április 10. 10:25 Világ

Nagy a fellélegzés, de így is marad bőven az amerikai vámokból

A szerdán életbe lépett vám megfeleződik az EU-val szemben, az ágazati tarifák azonban maradnak, Kína pedig még durvább sarcot kapott.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 13. 13:21 Vállalat

„Általános az elkeseredettség” – legalább 800 ember maradhat munka nélkül Dunaújvárosban

Több mint 70 milliárdot költött az állam a megmentésére, mégis kétséges a Dunai Vasmű jövője. A cseh és román testvércégek helyzete sem biztatóbb.

Bukovszki András
2025. április 13. 06:07 Pénz

Olyan sokba kerül az államadósság-törlesztés, hogy kódolva van Magyarország lemaradása

Az EU-n belül hazánk költötte GDP-jéhez viszonyítva a legtöbbet kamatfizetésre az utóbbi években, ami aggasztó a növekedési kilátások szempontjából.

Gergely Péter
2025. április 12. 19:04 Pénz

Ismét hajtanak a betétesek pénzére a bankok

Több pénzintézet is versenyképes, az állampapír-hozamoknál magasabb lekötött betéti kamatokkal küzd a lakossági ügyfelek megtakarításaiért.