Válságtanácskozást tartanak a kongói villámháború miatt
Hat nagykövetség – köztük a francia és a belga – épületét támadták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshashában kedden. A francia nagykövetség épületét felgyújtották, gumiabroncsokat égettek, és eltorlaszolták a főváros forgalmas közlekedési útvonalait. A tüntetők az ország keleti részében zajló harcok ellen tiltakoztak.
Tágabb kontextus: az ország ásványkincsekben gazdag keleti része évtizedek óta konfliktusövezet a kongói és a ruandai hadsereg, illetve az utóbbi támogatását élvező helyi lázadók között. Az utóbbi napokban a környéken aktív Március 23. Mozgalom (M23) fegyveres csoport elfoglalta a térségi központnak számító Goma városának nagy részét.
A Ruandával határos városba legalább 3500 katona vonult be szombattól keddig. A kongói katonák a város repülőterére szorultak, ahonnan az ellenállást igyekeznek fenntartani. Gomában péntek óta nincs áram és víz, hétfőtől pedig az internetszolgáltatás sem folyamatos. A boltok bezártak, a közlekedés leállt, a kikötő és a repülőtér sem működik.
A gomai börtön is lángra kapott, és háromezer fogoly szabadult ki a rácsok mögül. Az ENSZ tömeges szexuális erőszakról, fosztogatásról számolt be, a fosztogatók az ENSZ Világélelmezési Programjának helyi központjait és a Vöröskereszt adományait sem kímélték.
Reakciók: a kenyai elnök, William Ruto bejelentette, hogy szerdán válságtanácskozást tartanak a kongói elnökkel, Félix Tshishekedivel és a ruandai elnökkel, Paul Kagaméval. Az ENSZ szerint a szerdai nap kritikus fontosságú lesz, mert a városban rekedt kongóiaknak elfogynak az élelmiszer- és ivóvíztartalékaik.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is megszólalt, kedd esti közleményében felszólította a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről.
Miért fontos ez? A Vöröskereszt szerint januárban 400 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát a térségben, és több mint 600 sérültet láttak el, köztük nőket és gyerekeket. A hétfői összecsapásokban legalább 17-en meghaltak, és 367-en sérültek meg súlyosan. A segélyszervezet figyelmeztetett, hogy a gomai kutatóintézet laboratóriumában ebolavírust tartalmazó minták is vannak.
A ruandai kormány ugyan tagadja, hogy támogatja az M23-at, de az ENSZ békefenntartók vezetője, Jean-Pierre Lacroix szerint az M23 oldalán több katona harcol a ruandai hadseregből. Az Európai Unió is felszólította a ruandai kormányt, hogy ne támogassa tovább az M23-at, és vonuljon vissza Kongóból.
A Duna Aszfalt-csoport résztvesz egy nagyútépítésiprojektben az ország délkeleti részén, de nehéz megítélni a fejlesztés előrehaladását. A kongói elnök tavaly ősszel Magyarországra látogatott, és Orbán Viktorral is tárgyalt.
Számokban: a Kongói Demokratikus Köztársaság Afrika második legnagyobb országa, hivatalos nyelve a francia. A főváros, Kinshasha népességét jelenleg több mint 17 millióra becsülik. 2050-re a főváros a világ negyedik legnépesebb városa lesz 35 milliós népességgel, megelőzve Tokiót, Sanghajt és New Yorkot.
Lemondott a szerb kormányfő, este rendkívüli ülést tart a kormány. Aleksandar Vučić este 8 órakor mond beszédet, előrehozott választást is bejelenthet.