Az orosz-ukrán háború második évfordulója körül Európa számára is egyre aggasztóbb jövőkép rajzolódik ki. Bár a kontinens sok országa az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagja – amely alapokmánya szerint garantálja, hogy a tagok katonailag segítik egymást egy kívülről érkező támadás esetén -, ám az egység, úgy tűnik, belülről bomlik.

Mi történik akkor, ha Oroszország megtámad egy európai NATO-tagországot, és az Egyesült Államok úgy dönt, hogy nem segít? Ez a kérdés az idei amerikai elnökválasztás miatt egyre gyakrabban merül fel, és nem ok nélkül. A közvélemény-kutatásokban, bár nem utcahosszal, de Donald Trump vezeti a népszerűségi versenyt. Trumpról tudott, hogy elégedetlen a NATO-tagok védelmi költéseivel: egy pártgyűlésen azt is kimondta, hogy ha olyan NATO-országot támadna meg Oroszország, amelyik nem fizeti rendesen a „csekket” (hogy ez miért erős csúsztatás, arról itt írtunk bővebben), akkor nem tenne semmit, sőt, igazából bátorítaná az oroszokat, hogy csináljanak az ilyen országokkal azt, amit csak szeretnének. A kijelentés felért egy hidegzuhannyal Európa számára, ami középtávon kívánatos eredményeket is hozhat a védelmi költések megemelésével, de hosszútávon aláássa a NATO-ba vetett bizalmat.

Az Ukrajnának szánt több mint 60 milliárd dolláros amerikai segélycsomag belpolitikai csatározás foglyává vált: a republikánusok nem hajlandóak elfogadni, amíg a demokraták bele nem mennek a szigorúbb határvédelmi intézkedésekbe. Ez szintén csak erősítheti az európai félelmeket azzal kapcsolatban, hogy az USA adott esetben hátrébb lép a konfliktusból, a mostani helyzet pedig egyáltalán nem tűnik biztatónak a fronton.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának muszáj komolyan vennie egy háború lehetőségét, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne érje felkészületlenül. Nem ő az egyetlen, aki hangot adott aggodalmának: Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint egy ilyen konfliktusra 5-8 éven belül készen kell állni.

Abban egyetértés látszik, hogy rövidtávon kicsi a valószínűsége annak, hogy az USA segítsége nélkül Európa elbírna az orosz agresszióval. Az Egyesült Államok a második világháború óta Európa biztonságának szavatolója, és ezt a pozíciót stabilan őrzi is. A hidegháború végével és a Szovjetunió szétesésével az európai országok úgy dőlhettek hátra, hogy a nagy háborúk ideje lejárt, de biztonsági garanciaként ott az USA mint legerősebb NATO-tag.

A gazdaságilag erős Európa az USA érdeke is, de egy katonailag független verziója már kevésbé – állítja Rajan Menon, a City College of New York védelmi stratégiákkal foglalkozó nyugalmazott professzora. Szerinte Európa nem meri elengedni az Egyesült Államok kezét, noha egyre fejlettebb és képzettebb hadserege van. „Washingtonban régóta nem népszerű az az elképzelés, hogy Európa az USA által dominált NATO kötelékén kívül tudjon erős hadsereget felállítani.”

Pedig erre egyre nagyobb igény mutatkozik. Míg 2014-ben a NATO-tagok közül mindössze hárman teljesítették a GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költségvetési ajánlást (ebből ráadásul az egyik az Egyesült Államok volt), 2024-re ez a szám már jóval nagyobb – az élen a lengyelek állnak, de Magyarország is fölötte teljesít.

A Manfred Weber által felvázolt irányvonal lényegében minden területen erősítést ír elő, például a légvédelemben, a kiberbiztonság terén, sőt, a nukleáris védőernyő esetében is. Ez utóbbi különösen fontos: a NATO-tagországok eddig leginkább az USA elrettentő erejű arzenáljában bízhattak, noha Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak is vannak atomfegyverei.

Emmanuel Macron francia elnök 2022 júniusában javasolta, hogy Európának hadigazdaságra kéne átállnia. Bár ezt valószínűleg nem szó szerint értette, mindenesetre közel egy évtizedig tartana, míg a hadiipari termelés megfelelő szintet érne el, a tagországoknak pedig a mostani, GDP-arányosan 2 százalék helyett (melyet sokan nem is teljesítenek) legalább 6-7 százalékot kéne beforgatniuk a katonai kiadásokba. Ez óriási terhet jelentene, különösen a mostani gazdasági helyzetben, és olyan területekről vonná el a forrásokat, mint a sok országban egyébként is forráshiányos egészségügy vagy oktatás.

A helyzetet nehezíti az erős nemzetállami protekcionizmus: Párizs és Berlin között ellentét húzódik abban, hogy szükséges-e külföldről fegyverrendszereket vásárolni – Franciaország nem lépett be abba a német rakétavédelmi programba, melynek során amerikai Patriot és izraeli Arrow 3 fegyverrendszereket vásárolnak. A fő kifogás az, hogy az ezekre elköltött pénz nemcsak külföldre megy az európai gazdaság helyett, de hosszabb távon el is kötelezik magukat a beszállítók felé.

A következő hetekben az uniós iparkamara elnöke, Thierry Breton közzétesz majd egy uniós védelmi tervezetet, ami különböző stratégiai ágazatok számára nyújt majd támogatást, de egy Bloombergnek nyilatkozó névtelen forrás szerint az európai parlamenti választások előtt aligha történik bármi, azok pedig csak júniusban lesznek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump NATO-fenyegetése régi stratégia, de eddig nem hallgatott rá EurópaAz amerikai elnökök az 1950-es évek óta próbálják rávenni a NATO-tagokat, hogy költsenek többet a védelemre, de a nyilvános fenyegetések eddig nem működtek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump hajmeresztő kijelentései a NATO-ról rövidtávon még jól is elsülhetnek, de hosszútávon kockázatosakTrump egy kampányrendezvényen azt mondta, nem segítene azoknak a NATO-tagországoknak, akik nem költenek eleget a védelemre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMost fizetik meg az árát az ukránok, hogy tavaly csak úgy szórták a lőszertNagyon hiányoznak a Bahmut védelmében és a nyári támadásnál felhasznált lőszerek most, hogy hetek óta nem érkezik utánpótlás Amerikából.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ EU háború NATO Oroszország trump Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában