Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 29. 10:12 Világ

Drónok, vadászgépek, kiberfegyverek – egyre szorosabb az orosz-iráni katonai együttműködés

Az utóbbi hónapokban elmélyült az Oroszország és Irán közötti katonai együttműködés, az oroszok jelentősen segítik Irán kémszoftverek által biztosított és egyéb digitális megfigyelési képességeinek fejlesztését, illetve Moszkva és Teherán szorosan együttműködik a kiberhadviselés fejlesztésében – írja a Wall Street Journal anonim forrásokra hivatkozva. 

Oroszországnak és Iránnak eddig is fejlett kiberhadviselési képességei voltak, és a katonai-politikai együttműködésük is évek óta tart. Az elemzők szerint azonban ez eddig a digitális hadviselés terén inkább kibervédelmi fejlesztéseket jelentett, Oroszország ugyanis eddig attól tartott, hogy ha kibertámadásokhoz használt programokat ad el Iránnak, akkor azok a dark weben fognak kikötni.

Ezt a félelmét azonban az ukrajnai háborúban elszenvedett kudarcok nyomán félretette, pontosabban az együttműködés lehetséges haszna felértékelődött. Úgyhogy Moszkva kiszélesítette az Iránnal megosztott digitális képességeit. A szoftverek között lehetnek mindenféle képi és audio alapú kémprogramok, illetve célszemélyek telefonját feltörő rendszerek.

A kiberfegyverkezési együttműködés azok után mélyült el, hogy Teherán az ukrán fronton használatos drónokat adott el Moszkvának – bár ez nem hivatalos információ, az eladást névtelen iráni és amerikai források is megerősítették. Pont a napokban jelent meg egy felvétel, amelyen az ukrán hadsereg egy tagja olyan drónokat mutatott be, amelyek az ukrajnai háború kitörése után készültek, és biztosan Iránban.

Ezen kívül a források szerint Irán arról is biztosította Oroszországot, hogy ellátja rövid hatótávolságú rakétákkal, valamint harckocsi- és tüzérségi lőszerekkel. (Az előbbieknek egyelőre nincs nyomuk Ukrajnában, és a lőszerekből sem tűnt fel nagyobb mennyiség.) Az orosz kibertámogatás mellett Teherán több tucat korszerű orosz harci helikoptert és vadászgépet is kért Moszkvától, valamint segítséget a saját nagy hatótávú rakétaprogramjának fejlesztéséhez.

A helikopterek átadását nehezítheti, hogy az oroszoknak pótolniuk kell az ukrajnai veszteségeket, ami viszont a vadászgépeket illeti, állítólag már nyélbe is ütötték az üzletet Szu-35-ösök iráni megvásárlásáról. A feltételezések szerint Irán azokat a vadászgépeket kaphatja meg, amelyeket korábban Egyiptom megrendelt, de nem vett át, és az orosz légierő sem tartott igényt ezekre a Szu-35-ösökre. A rendelés eredetileg 24 gépre szólt, de valószínűleg csak mintegy 15 készült el ténylegesen belőlük az egyiptomi üzlet kútba eséséig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin inváziója a kibertérben sem úgy sült el, ahogy azt szerette volnaMegváltozott az orosz kibertámadások jellege tavaly év vége felé, már más a céljuk, mint a háború kirobbanásakor.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHirtelen elzárták az orosz szankciók egyik fő megkerülési útvonalátAmi az egyik nap még simán átment a vámon, az a következőn már elakadt Törökországban. Lehet, hogy új közvetítő országokat kell közbeiktatni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsillogóan berendezett kirakat lett csak a Putyin-Hszi találkozóSzép szavakból nem volt hiány, de az orosz-kínai partnerség már nem korlátok nélküli, és egyelőre új gázvezeték sem épül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ háború Irán kémszoftver Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. május 31. 17:02 Világ

A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus

A közvetlen előzmények csak néhány hónapra nyúlnak vissza, de ezek több évtizedes konfliktusra és több évszázados ellentétre rakódtak rá. Mit lép a hadsereget készenlétbe helyező Vucic?

Pálos Máté
2023. május 31. 09:26 Közélet, Világ

Példa nélküli lenne, ha elvennék Magyarországtól az uniós elnökséget

Jogi kötőereje nem lesz a holnap várható európai parlamenti határozatnak, de következménye ettől még lehet.

Fabók Bálint
2023. május 30. 11:19 Világ

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?