Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. március 9. 10:22 Tech

Putyin inváziója a kibertérben sem úgy sült el, ahogy azt szerette volna

Ukrajna lerohanásával együtt az oroszok átfogó kibertámadást is indítottak az ukrán digitális infrastruktúra ellen, azonban a kezdeti lendület hamar alábbhagyott, mostanra pedig a kiberhadviselés leginkább az adatlopásban, kémkedésben merül ki – írja a Bloomberg.

Az orosz kiberhadviselés kudarcához több tényező is hozzájárult. Az egyik legfontosabb, hogy az oroszok évek óta támadják az ukrán hálózatokat, nem kímélve a cégeket, a közműveket, és a fél világ emlékszik még arra, amikor a NotPetya nevű malware elszabadult, és amely többek között az ukrán pénzügyi rendszert is padlóra küldte. Ezek fényében az ukránok  – nyugati segítséggel – folyamatosan fejlesztették a saját kibervédelmi képességeiket. Az olyan nagy techcégek, mint a Microsoft vagy a Google nem csak ingyenes programok biztosításával járult hozzá a sebezhetőség csökkentéséhez, de az ukránok rendelkezésére bocsátották azokat az információkat, melyeket a hackerekről gyűjtöttek, és segítettek abban is, hogy megtalálják és befoltozzák az esetleges réseket a kritikusnak számító infrastruktúrák digitális felületein.

A másik ok a kibertámadások kifulladására azonban az

orosz inváziós taktika félrecsúszásában kereshető

Putyin arra számított, hogy napok alatt fel tudja őrölni Ukrajnát, ehhez az átfogó, csak különleges katonai műveletként hivatkozott, grandiózus támadás elegendő lesz, és a kiberhadviselést is ehhez igazították. Azonban a fizikai támadások elakadásával a hibrid hadviselést sem lehetett fenntartani. Az ukrán hatóságok szerint az oroszok kibertámadásai 2022 második felében látványosan megváltoztak. Az invázió elején leginkább a média és a telekommunikációs szektort érintették a támadások, ezeket október óta felváltotta a polgári infrastruktúra elleni kiber és fizikai hadviselés is – de főként a fizikai. Az oroszok előszeretettel támadnak akár tüzérséggel is áramfejlesztő központokat és egyéb, kifejezetten a lakosság számára fontos szolgáltatókat. Emellett a támadások célja is változik, az ukránok szerint az agresszorok most már inkább az adatlopást és kémkedést részesítik előnyben, nem pedig a rendszerek megbénítását.  

A Carnagie Endowment for International Peace tanulmányában azt írja, hogy még ezek sem tudnak hozzájárulni érdemben a támadások elősegítéséhez, a hadmozdulatokat továbbra sem a kibertérből megszerzett információk alapján tervezik, hanem főként a drónokra támaszkodnak – ez egyébként ellentmond a korábbi orosz állítással, miszerint kémprogramok segítségével tudták beazonosítani az ukránok pozícióit.

A kémkedés és adatgyűjtés azonban nem lebecsülendő taktika: amennyiben sikerül olyan titkos információhoz hozzájutniuk, ami például lehetővé teszi az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij tartózkodási helyének meghatározását, valamint egy ellene irányuló merénylet elkövetését, az komolyan befolyásolni tudná a háború menetét, de adott esetben a modern nyugati fegyverrendszerekben történő károkozás is jelentős hadi sikernek minősülne.

A kémkedéssel megszerezhető adatok nem csak a hadszíntéren jönnének jól Moszkvának, hiszen így képet kaphatnának a tényleges ukrán veszteségekről, katonai stratégiákról, vagy bármilyen olyan adatról, melyek aztán a tárgyalások során még helyzeti előnyt jelenthetnek. A kiberhadviselés azonban erőforrásigényes munka, és úgy tűnik, hogy az oroszok híján vannak az elegendő szakembernek. A napokban már volt hír arról, hogy a külföldről távmunkában dolgozó szakembereket elbocsátással fenyegetik az orosz cégektől, ha nem költöznek haza. Ezek a munkák jellemzően az IT-szektort érintik. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért vallottak kudarcot az oroszok az egyik legerősebbnek gondolt fegyverükkel?Az ukrajnai orosz invázió előtt széles körben osztott várakozás volt, hogy Oroszország kibertámadásokkal kényszeríti térdre Ukrajnát, ám ez hét hónap alatt sem igazolódott be.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech háború kiberhadviselés Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. február 18. 04:34 Élet, Tech

Megvan a rés a pajzson, engedélyeztethető egy erkélynapelem Magyarországon

A telepítéshez egyórányi villanyszerelő munka kell, de más nem, így mostantól akár a társasházi lakóknak is könnyen lehet napelemük.

Nagy Zsolt
2024. február 12. 15:41 Tech, Vállalat

Besokalltak a szédületes tempóban taroló Temutól a magyar e-kereskedők

Átrendezi az e-kereskedelmi piacot a Temu, a kereskedők a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak segítségért.

Váczi István
2024. január 4. 13:06 Tech, Világ

Lesajnált, elfeledett fegyver támadt fel az ukrajnai háborúban

Úgy nézett ki, hogy a légvédelmi gépágyúk felett eljárt az idő, de a drónok tömeges harctéri megjelenése fordulatot hozott.

Fontos

Stubnya Bence
2024. február 21. 10:01 Közélet

Európai rekorder lenne Magyarország, ha sikerülne a kormány terve

85 százalékra emelkedhet a kormány tervei szerint a foglalkoztatottsági ráta. Tartalék azonban csak a 25 év alattiakban és az 55 év felettiekben van.

Mészáros R. Tamás
2024. február 21. 04:34 Világ

Külföldi tudással, hajóflottával és jüanelszámolással terjeszkedne a kínai autóipar

A kínai állam tervei között szerepel a külföldi kutatás-fejlesztés, az értékesítési- és szervízhálózatok, valamint a jüanalapú pénzügyi infrastuktúra kiépítése az autóexport ösztönzése érdekében.

Bőgel György
2024. február 20. 15:27 Vállalat

Mit tanulhatnak magyar vállalkozók a Kifli-anyacég sikeréből?

Adva volt egy gyorsan táguló piaci rés, a lehetőség felismerése azonban még kevés a nemzetközi piaci sikerhez, amit a Rohlik tíz év alatt elért.