Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. március 16. 09:26 Világ

Nevetségessé tették saját fegyveriparukat a svájciak

Ahogy arról a magyar sajtó is beszámolt, Svájc továbbra is ragaszkodik a szigorú semlegességéhez az orosz-ukrán háborúban, és inkább megsemmisíti elavult, de még működőképes brit légvédelmi rendszereit, semmint hogy átadja a civil lakosságot is sújtó orosz rakétatámadások ellen küzdő Ukrajnának.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta Svájc számos alkalommal blokkolta az országban gyártott fegyverek vagy lőszerek Ukrajnába szállítását, és noha volt kezdeményezés arra, hogy ez megváltozzon, ezt a parlament végül leszavazta. Az ország elnöke pár napja egy interjúban olyan vehemensen vette védelmébe az ország hagyományos semlegességét, hogy egyenesen azt mondta:

a svájci fegyvereket tilos háborúban használni.

Erre sokan felkapták a fejüket, minimum különösnek, de inkább nevetségesnek vagy szánalmasnak minősítve ezt a nyilatkozatot. Jogosan adódik ugyanis a kérdés: végső soron mi másra szolgálnának a fegyverek, mint hogy ha szükséges, használják őket egy háborúban? Fel lehet hozni természetesen az elrettentést, de ez csak akkor hiteles, ha tényleg be lehet őket vetni – ez még az atomfegyverek esetében is így van.

Az ugyanis egy dolog, hogy a vásárló ország nem rendelkezhet szabadon a megvett készleteivel, a továbbértékesítést lényegében minden gyártó ország engedélyhez köti. De a svájci elnök szavai azt jelentik, hogy ha egy ország saját maga használja önvédelemre a svájci gyártású fegyvereit, akkor a háború kirobbanása után nem számíthat arra, hogy alkatrészekhez és lőszerhez jut Svájcból, így pedig csak korlátozott ideig használhatók az eszközök. Politikai-jogi szakértők szerint pedig tényleg ez a helyzet, ha például a NATO hadviselő féllé válna az ukrajnai háborúban, akkor egyetlen NATO-tagállamba se lehetne svájci fegyvert vagy bármilyen hadianyagot szállítani.

A németek már meg is unták a dolgot, és az Ukrajnának leszállított Gepard légvédelmi páncélosok – korábban Svájcban előállított – lőszereinek gyártására Németországban hoznak létre gyártósort.

A svájci fegyvergyártók nemrég figyelmeztettek is: ha nem változik a szigorú semlegesség, akkor a helyi hadiipari cégek vagy csődbe mennek, vagy külföldre viszik a termelést. Pedig az ágazat tavaly kifejezetten sikeres évet zárt, a kivitel értéke egymilliárd dollárra nőtt. Igaz, ez így is csak az ország termékexportjának 0,25 százaléka, vagyis összességében nem túl nagy a hadiipar szerepe a svájci gazdaságban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legcifrább hadserege lett az ukrán, de ez sok gondot is okozSokat erősödnek az ukránok a nyugati fegyverzettel, ám a lőszer- és alkatrész-utánpótlás biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint pusztán a fegyverek átadása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hidegháború óta nem pörgött annyira Kelet-Európa fegyveripara, mint mostMagyarországgal szemben a cseh, lengyel és szlovák fegyvergyártók jelentős szállítmányokat adnak el Ukrajnának.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPörög a hadiipar Kassa mellett, sérült ukrán harcjárműveket is javítanakSzlovákiában fogják javítani az ukrán hadsereg háborúban megsérült járműveit, az erről szóló megállapodást a szlovák és az ukrán honvédelmi miniszter írta alá.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fegyverek fegyvergyártás hadiipar orosz-ukrán háború Svájc Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.