Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 17. 09:55 Világ

Talán mégis összefér a szigorú semlegesség Ukrajna segítésével Svájcban

Svájc eddig az országban gyártott lőszerek Ukrajnába juttatásának engedélyezését minden esetben elutasította, de az ország parlamentjének felsőházában elkezdtek kidolgozni egy javaslatot, amely ezt lehetővé tenné – írja a Bloomberg.

Az országot hónapok óta egyre erősebb nemzetközi kritika éri, amiért a szigorú semlegesség jegyében minden olyan kérést elutasít, amely az országban gyártott lőszerek Ukrajnába szállítására vonatkozott. (A fegyvereknél és lőszereknél a gyártó ország szinte mindig kiköti, hogy az engedélye kell a reexporthoz.) Még tavaly áprilisban a Rheinmetall javasolta a német kormánynak, hogy a vállalat raktáraiban porosodó száz Marder lövészpáncélost adják át Ukrajnának, a lőszerekkel kapcsolatban kellett volna a svájci engedély, amely nem érkezett meg.

Ennek akkor még nem volt nagy jelentősége, mert a német kormány amúgy is csak nemrég jelentette be, hogy átad 40 Mardert Ukrajnának. A már leszállított 30 Gepard légvédelmi páncélossal kapcsolatban azonban már kellemetlen volt, hogy Svájc szintén megtagadta az Oerlikon által gyártott lőszerkészlet átadásának jóváhagyását. Bár más eredetű lőszerrel tudnak harcolni a páncélosok – nagyon eredményesen, különösen az iráni eredetű orosz drónokkal szemben –, a harckészség fenntartása érdekében a Rheinmetall elkezdett felkészülni a Gepardok 35 milliméteres lőszerének gyártására, a cég vezérigazgatója a napokban azt mondta, hogy az első adagot júniusban-júliusban tudják leszállítani.

Látszik, hogy a svájci hadiipart piacvesztés fenyegeti, annál is inkább, mert most minden nyugati döntéshozó számára egyértelmű vált: a svájci eredetű hadfelszereléssel akkor sem rendelkezhetnek szabadon, ha olyan egyértelmű nemzetközi agresszió áldozatát akarják segíteni, mint Ukrajna. És persze nem csak a németek futottak bele ebbe, a napokban egy spanyol szállítást is a svájci vétó akadályozott meg.

Akár üzleti, akár morális okokból, de a helyzet már kezd kényelmetlenné válni Svájcnak, ezért olyan szabályok kidolgozása kezdődött el, amely „saját exportellenőzési rendszert működtető demokratikus országok egy csoportjának” lehetővé tenné, hogy svájci hozzájárulás nélkül rendelkezzenek az országban gyártott hadi készleteikkel. Ha erről nem kell konzultálni a svájci kormánnyal, akkor az ráadásul nyugodtan mondhatja, hogy neki nincs köze a fegyver/lőszerszállítási döntéshez, „minket meg sem kérdeztek” erről.

A Neue Zürcher Zeitung szerint a felsőházban februárban kialakulhat az egyetértés a liberális, centrista és szélsőjobbos politikusok előterjesztéséről, az alsóházban azonban a baloldali pártok blokkolhatják a folyamatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinek a lőszere fogy el hamarabb Ukrajnában?Az időjárás mellett valószínűleg az oroszokat és az ukránokat is leginkább a lőszerhiány akadályozza a terveik megvalósításában, és hamarosan kiderülhet, hogy melyiküket erősebben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUkrajna menetelne, kérdés, meddig fizeti AmerikaAz újabb fegyverszállítások ellenére vannak olyan hangok Nyugaton, miszerint hosszabb távon korlátozni kell az ukrajnai háborús célokat és az ukrán haderő támogatását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegérkezett a kemény tél az ukrán csataterekre, de ki tudja jobban kihasználni?A téli viszonyok minden katona dolgát megnehezítik, stratégiai szinten viszont nagy előnybe kerülhet a képzettebb és jobb morállal rendelkező hadsereg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hadiipar lőszer lőszergyártás orosz-ukrán háború Svájc Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.