Bár a világ országainak az utolsó utáni pillanatban sikerült kompromisszumos eredményre jutniuk Sarm es-Sejkben a COP27 globális klímacsúcson, a vasárnapi megállapodás távol van attól, hogy ezzel a katasztrófafilmek szokásos forgatókönyvéhez hasonlóan a valóságban is elhárítsák a közeledő veszélyt. Ez persze eleve irreális elvárás lett volna egy nemzetközi csúcstól, de tény, hogy a kibocsátáscsökkentési vállalásokban 2022 sem hozott jelentős előrelépést. A háborús energiaválság ismét felértékelte a klímaszempontból csak a szénhez képest jó, egyébként súlyosan szennyező földgázt, és Egyiptomban ezek után jelentős részben arról folyt a vita, hogy ki mennyit fizessen a hosszú távon ható klímakárokért. Európa különösen elégedetlen a szerény eredményekkel.

Mi történt?

• Az ENSZ 2022-es klímatárgyalásai két hétig tartottak Egyiptomban, de nem sok hiányzott hozzá, hogy teljes kudarccal végződjenek. Néhány nagy olaj- és földgázkitermelő ország megpróbálta felpuhítani a korábbi években legalább szavak szintjén elfogadott közös nyilatkozatokat, és a célul kitűzött, maximum 1,5 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedésnél kevésbé szigorú célszámokat visszacsempészni. Ez végül nem jött össze, és miután több európai ország azzal fenyegetett, hogy végül nem ír alá semmit, a tervezett menetrendhez képest végül két nap csúszással, vasárnapra a résztvevők elfogadták a közös dokumentumot.
• Komoly előrelépésről azonban csak kevés területről lehet beszámolni, és ezeknél is sokszor inkább elhalasztották az érzékeny konkrétumokról való döntéseket. A legfőbb eredmény, hogy a résztvevők megállapodtak: felállítanak egy új nemzetközi pénzügyi alapot, a nagy kibocsátók a jövőben ezen keresztül finanszíroznák a klímaváltozás okozta károk és veszteségek kezelését a legszegényebbeknél. Az ugyanakkor még nincs meg, hogy mekkora összeget, pontosan kik és kiknek fognak fizetni, és ennek kapcsán újra megjelentek a jelentős érdekkülönbségek az egyes országcsoportok: a Nyugat, Kína, India, továbbá a klímaváltozás legfőbb vesztesei és legkiszolgáltatottabb érintettjei között.

Háttér

• Az ember okozta klímaváltozás idáig 1-1,2 fokkal emelte a globális átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, az utolsó évtized volt a legmelegebb a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta. A további felmelegedésnek csak a mértéke és az üteme kérdéses. A légköri szén-dioxid-szint mértéke utoljára 3-5 millió évvel ezelőtt volt akkora, mint most, akkor 2-3 fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet és 10-20 méterrel magasabb a tengerszint.
• A 2015-ös párizsi megállapodás mérföldkövet jelentett a kibocsátáscsökkentésre való közös elköteleződésben. A világ országai akkor kimondták, hogy a felmelegedést mindenképpen két fok, lehetőleg másfél fok alatt kell tartani, mert az ezt meghaladó hőmérséklet-növekedés globálisan is katasztrofális hatásokkal járna. Az országok ennek érdekében folyamatos vállalásokat tesznek, de még ha a mostani középtávú vállalásaikat mind be is tartják, akkor is legalább 2,4 fokkal nőne a hőmérséklet. Az ENSZ környezeti programjának legújabb jelentése szerint még a legjobb forgatókönyv megvalósulása esetén is csak tíz százalékkal csökkenne a kibocsátás 2030-ig. A 1,5 fokos cél tartásához 45 százalékra lenne szükség, vagyis a jelenleginél radikálisan többet kellene tenni.

Mi nem történt meg Sarm es-Sejkben?

• A résztvevő országok ismét elkötelezték magukat a 1,5 fokos cél mellett, így az szavakban legalábbis továbbra is érvényes. Újabb, az eddigieknél szigorúbb vállalásokat azonban kevés ország tett, és azt sem látni, hogy az eddigiek teljesítéséhez megfelelő úton haladnának.
• Miután a tavaly Glasgow-ban tartott COP26-on három évtizednyi klímakonferenciázás után sikerült megállapodni abban, hogy a világ országai fokozatosan kivezetik a különösen nagy kibocsátással járó szenet, ezt India javaslatára most kiterjesztették volna minden szénhidrogénre, vagyis a kőolajra és a földgázra is. Ez a deklaráció jogi erővel ugyan önmagában nem rendelkezett volna, de legalább új konszenzusként megágyazhatott volna a későbbi, konkrétabb elhatározásoknak. Nagyrészt a kitermelő országok ellenállása miatt azonban végül ez sem jött most össze. A világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia ismét elköteleződött a kitermelés hosszú távú folytatása mellett, ők a kibocsátáscsökkentés helyett elsősorban a szén-dioxid légkörből való eltávolításán dolgoznának állításuk szerint. Ezzel az a probléma, hogy hatékony technológia erre egyelőre nem áll rendelkezésre, így ezzel ma még inkább a retorikában lehet nagy léptékben találkozni.
• Azt sem sikerült elfogadtatni, hogy a világ 2025-től végre kezdje csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ahhoz, hogy a párizsi célokkal összhangban a század végéig a kritikus 1,5 fok alatt lehessen tartani a globális felmelegedést, már 2030-ig a felére kellene csökkenteni a kibocsátást. Ehhez képest a globális kibocsátás a világjárvány miatti átmeneti csökkenés után ismét nő, 2021-ben egy év alatt 0,8 százalékkal. Az Európai Unió és a legtöbb fejlődő ország azt szerette volna, hogy mindenki köteleződjön el a 2025-ös maximum és a 2025 utáni csökkentés mellett. Ez végül nem valósult meg, Kína és India csak az évtized vége utánra vállalja, hogy elkezdi redukálni a saját kibocsátását.

Miről sikerült mégis megállapodni?

Sarm es-Sejkben a legkiterjedtebb viták a klímafinanszírozásról szóltak, és ebben végül lett közös döntés, még ha nem is annyi konkrétummal, mint az kívánatos lenne. Az országok megállapodtak egy új, az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi pénzügyi alap felállításáról. Ez a klímaváltozás okozta károk és veszteségek kezelésében adna forrásokat a szegényebb, súlyosan érintett országoknak, például a tengerszint-emelkedés által egzisztenciálisan fenyegetett szigetországoknak, de a súlyos aszálykárok, hőhullámok, extrém időjárási jelenségek által fenyegetett államoknak is.

Ellentmondások és viták

Az olyan kényes kérdések eldöntését azonban, hogy végül is ki fizet majd kinek, és pontosan mennyit, a következő egy év tárgyalásaira halasztották. A kérdésben erős érdek- és véleménykülönbségek vannak, ráadásul a fejlett országok a még 2009-ben tett klímafinanszírozási vállalásaikat sem teljesítették: az akkor ígért 100 milliárd dollár közel 20 százaléka még mindig nem jött össze.

Az Európai Unió meghatározó országai most azt szeretnék, ha Kína és India is fizetne, mondván, a világ első és harmadik legnagyobb kibocsátójáról van szó, míg a két ázsiai szuperhatalom a Nyugat történelmi felelősségére hivatkozva ezt kétségbe vonja. A jelenlegi kínai álláspont, hogy önkéntes hozzájárulásra hajlandóak, de a történelmileg legnagyobb kibocsátóknak ez legyen kötelező. Egyelőre a hozzájárulások mértéke is kérdéses, miközben a rászoruló országok azonnali forrásokat szeretnének. A jelentős esőerdőkkel rendelkező országok amiatt is csalódottak, hogy az erdők megőrzéséért cserébe önmagában a fejlett világ egyelőre nem akarja támogatni őket.

Mennyi pénz kellene?

A végső megállapodás szerint a hivatalosan elfogadott klímacélok érdekében globálisan évi 4000 milliárd dollárt kellene mostantól az alacsony kibocsátású gazdaságra fordítani. Gigantikus összeg, és ha csak a fejlődő országokat nézzük, 2030-ig – azaz nyolc éven belül – nekik is összesen 5800 milliárd dollárra lenne szükségük. Ezek olyan nagyságrendek, amihez a teljes pénzügyi rendszer átalakítása lenne szükséges. Az ilyen szintű rendszerátalakításra vonatkozó, érdemi változást jelentő, politikai akarattal is megtámogatott terveknek idáig a világ híján van. A Sarm es-Sejkben elfogadott közös javaslat mindenesetre a Világbank és az IMF reformjára szólít fel, a cél, hogy a fejlődő országok újabb adósságcsapdák nélkül kaphassanak érdemi forrásokat a klímaintézkedésekhez, na és hogy a nemzetközi szervezetek a jövőben ne finanszírozzanak jelentős kibocsátással járó, például újabb nagy gázkitermelési projekteket.

Amerikai politikai vetületek

A Világbank elnökét, a Donald Trump által három éve székébe ültetett David Malpasst Egyiptomban is élesen támadta a volt amerikai (demokrata) alelnök Al Gore, aki Malpass korábbi nyilatkozatai alapján klímaváltozás-tagadónak bélyegzi őt. A demokratáknak ugyanakkor rosszul is elsülhet a sarm es-sejki irány: a tervezett pénzügyi alap miatt a republikánusok már most azzal támadják őket, hogy az amerikai adófizetők pénzét „képzelt károkra” hivatkozva akarják külföldieknek adni. A klímacsúcs ugyanakkor közeledési gesztusokra is jó apropó volt a szuperhatalmak között: az Egyesült Államok és Kína között, konkrétabban a klímaügyi főmegbízott John Kerry és kínai partnere, Hszie Csenhua között újraindult a Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása után megszakadt formális párbeszéd.

Három pozitívum

Sarm-es-Sejknek azért volt még néhány további, az általánosságoknál konkrétabb eredménye:

• 150 ország vállalt elvi kötelezettséget, hogy az évtized végéig 30 százalékkal csökkenti a metánkibocsátását.
• Több ország is már értelmezhető méretű vállalást tett, vagy ilyenen dolgozik a kőszén kivezetésére: a Just Energy Transition Partnership keretében Indonézia 20 milliárd dolláros megállapodást kötött erről, és hasonló kilátások vannak Vietnámmal és Szenegállal kapcsolatban is.
• Egy ENSZ-kezdeményezés a szegényebb országok természeti katasztrófa- és időjárás-előrejelző rendszereinek fejlesztésére ad első körben bő 3 milliárd dollárt, segítendő a felkészülést a klímaváltozás várható következményeire.

Az alapvető okok határozottabb kibocsátáscsökkentéssel történő kezelésében ugyanakkor – mint a Másfélfok helyszíni beszámolója is rögzíti – Sarm es-Sejk túl nagy előrelépést nem hozott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a szavak szintjén készült a kormány az ország elsivatagosodásáraMár kormánytagok is sokat beszélnek az aszályról, de a megközelítést még mindig a károk gyors enyhítése és az öntözés fejlesztése dominálja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMost rá lehetne venni a fogyasztókat, hogy fenntartható módon reagáljanak az energiaválságraHa a klíma- és környezetvédelmi politikák nincsenek összehangolva a pénzügyi, adó-, lakhatási, közlekedési szabályozókkal, akkor szinte lehetetlen a hatékony megvalósításuk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMeg lehet-e szabadulni az áramszolgáltatótól, ha már betáplálni úgysem lehet?Egyáltalán nem lehetetlen feladat a szigetüzem kiépítése, de nagyon drága, és egyelőre csak elszánt életmódváltóknak ajánlható.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ éghajlatváltozás klímacélok klímacsúcs klímaegyezmény klímapolitika Olvasson tovább a kategóriában