Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. november 4. 12:45 Világ

Többet vonatoztak, de az autót nem tették le a németek a kilenc eurós vonatjegy miatt

Németország a következő évet újabb kedvezményes tömegközlekedési díjszabás bevezetésével indítja, noha az idei nyári kísérlet a kilenc euróért árusított, összes helyi, helyközi és regionális vasúti járatra érvényes bérlet számos kétséget vet fel az intézkedéssel kapcsolatban. A kormány az idei és a jövő évi kedvezményekkel is az infláció okozta nehézségeket és a széndioxid-kibocsátást kívánja mérsékelni, azonban a június és augusztus közötti tapasztalatok tükrében kérdéses, hogy az olcsó bérletekkel valóban elérhetők-e ezek a célok.

A vasúti személyforgalom kétségtelenül megnövekedett a kilenc eurós bérlet bevezetésével, a járvány előtti utolsó év, 2019 nyarához képest átlagosan 44 százalékkal több, legalább harminc kilométeres utazást regisztrált a német statisztikai hivatal. A hirtelen megnövekedett utasszámmal azonban a vasúttársaság csak jókora nehézségek árán tudott megbirkózni, ami kihatott a szolgáltatás színvonalára: a késések mellett előfordult például, hogy a szerelvények zsúfoltsága miatt a szolgáltató kénytelen volt lebeszélni a bicikliszállításról az utasokat. A kedvezmény továbbá a német vasúttársaság (a Deutsche Bahn) gazdálkodását is megbillentette, a jegyárakból befolyó bevételek csökkentek, a többletterhelés pedig többletkiadásokhoz vezetett, így a központi költségvetésből 2,5 milliárd euróval kellett kisegíteni a céget, amit zöld párti politikusok is kritikusan értékeltek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSem az olcsó német bérlet, sem a luxemburgi ingyenes tömegközlekedés nem lett egyértelmű sikertörténetNémetországban és Luxemburgban sem látszik egyelőre, hogy a kedvezményes vagy ingyenes tömegközlekedés megoldást jelentene a túlzott autós forgalomra.

Mindeközben a hivatalos statisztikák szerint az autós forgalom nem csökkent, ráadásul a gyakoribbá vált zsúfoltság és késések miatt kevésbé optimális körülmények között közlekedő vasúti szerelvények energiaszükséglete is megnövekedhetett – a környezetvédelmi célok teljesülése tehát erősen kétséges, igaz, a német közlekedési cégeket egyesítő VDV becslése szerint összességében 1,8 millió tonnával kevesebb széndioxid került a légkörbe az intézkedés jóvoltából. Az inflációt ugyanakkor sikerült mérsékelni a kilenc eurós bérletekkel (a kölni Német Gazdaságkutató Intézet számításai szerint júniusban 2 százalékponttal), ám vitatott kérdés, hogy ugyanennyi ráfordítással, de más módszerekkel nem lehet-e hatékonyabban enyhíteni az áremelkedés okozta terheket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyon népszerű volt, de szeptembertől nem biztos, hogy marad a 9 eurós bérlet NémetországbanA liberális pénzügyminszter szerint a lakosság potyautas hozzáállását nem lehet fenntarthatóan finanszírozni. A zöldek és a szocdemek hosszabbítanák a kedvezményt.

A jövő januártól bevezetett, Deutschlandticket”-nek nevezett 49 eurós bérlet már a buszjáratok igénybevételére is feljogosítja az utasokat. Az intézkedés becsült költsége három milliárd euróra rúg, amit a szövetségi és a tartományi költségvetések együttesen fedeznek majd, továbbá Berlin még évi egy milliárd euróval szállhat be a kedvezmény finanszírozásába. A kormány szándékai szerint ugyanis a mostani árfolyam mellett körülbelül húszezer forintos bérlet már nem csak átmeneti, hanem állandó része lesz a tömegközlekedési bérletkínálatnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ingyenes tömegközlekedés közlekedés németország tömegközlekedés vasút Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 14. 14:41 Közélet, Világ

Recesszióba taszíthatja Magyarországot, ha életbe lép Trump 30 százalékos vámja

Bár a legtöbben a tárgyalási stratégia részének tartják a fenyegetést, a már érvénybe lépett vámok is erősen visszavetették a hazai gazdaságot.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.

Hajdu Miklós
2025. július 14. 11:00 Közélet

Rég átadták, mégis tovább drágul az M6-os eddig is nagyon költséges utolsó szakasza

Hiába készült már el az autópálya több mint egy éve, és akad forrás az eredeti megállapodás keretein belül, még jó pár milliárdot költhet rá az állam.

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.