Az utóbbi hetekben a Fidesz belpolitikai kommunikációjának legfrissebb refrénjévé vált, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok és más szövetségesek által Oroszországra kivetett szankciók nem működnek, sőt inkább Európának ártanak, mert ezek felelnek az uniós inflációért és energiaellátási gondokért, azok feloldása pedig minden gondot megoldana – már ha nem lenne ilyen tökelütött önsorsrontó “Brüsszel”. 

Természetesen a fideszes szövegekben könnyű súlyos logikai bukfenceket találni: 

• az infláció olyannyira nem a szankciókkal kezdődött, hogy a magyar kormány másfél hónappal az ukrajnai orosz invázió előtt vetett ki hatósági árstopot az élelmiszerekre,
• az oroszok jóval a háború előtt elkezdték tekergetni az európai gázcsapot,
• az energiára és agrárkereskedelemre semmiféle szankciót nem vetettek ki,
• a büntetőintézkedéseket nem “Brüsszel” hozta, hanem az uniós tagállamok egyhangú döntéséről van szó, amelyet Magyarország is megszavazott,
• az Európára is jellemző inflációs és energetikai folyamatok pedig a világ számos olyan országában is jelentkeznek, amelyek igyekeznek rendkívül távol tartani magukat a háborútól és a szankciózástól. 

Ezzel együtt a szankciók hatékonysága olyan politikai közösségekben is élénk vita tárgya, amelyek nem saját gazdaságpolitikai felelősségük hárítására, esetleg a nyugatellenes, oroszbarát propaganda eszközeként használják a témát. 

Egyfelől a kezdeti remények ellenére a példátlanul kemény pénzügyi szankciók nem vitték csődbe Oroszországot, a reálgazdasági károk pedig rövid távon nem olyan súlyosak, hogy ellehetetlenítsék az ukrajnai háborúzást és megdöntsék Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjét. Eközben az orosz ellenlépések miatt Európa és az Európán kívüli világ is komoly pénzügyi, gazdasági, és egyes esetekben politikai árat fizet a szankciókért, ami erősen árnyalja a gazdasági háború hasznát.

Másfelől a szankciók hiába nem hoztak összeomlást, – az Ukrajnának való nyugati fegyverszállításokkal és az ukrán fegyveres erők minden előrejelzést meghazudtoló felkészültségével együtt – fontos szerepet játszanak az orosz offenzíva megakadásában, az orosz ipar elsorvasztásában és Moszkva geopolitikai (vagy a geopolitikai polihisztorok aktuális buzzwördjével élve, geoökonómiai) befolyásának csökkentésében, továbbá az ország hosszabb távú gazdasági leszakadását is előrevetítik. A háború finanszírozása az már a nyár végén elkezdett problémássá válni, az orosz finanszírozási helyzeten pedig a “részleges mozgósítás” okozta kivándorlás és az olajipari szankciók jövő évi életbe lépése is rontani fog.

Összeomlásra számítottak, nem jött be

Bár az orosz erőd falait áttörték, Moszkva eddig nem omlott össze, és nem adta meg magát. A tőkekorlátozások és kamatemelések megakadályozták a pénzügyi válságot és a rubel összeomlását. Az első időszak csökkenése után az orosz olajexport Kína, India és más ázsiai országok növekvő vásárlásai következtében helyreállt. A fontosabb orosz tartományokban a munkanélküliség menedzselhető szinten maradt. A távlati kilátások hosszú stagnálásról szólnak, de a katasztrofális összeomlás elmaradt – jellemezte a helyzetet Nicholas Mulder, a Cornell Egyetem tanára egy szeptember végi cikkében. 

Ez annak fényében kevésbé meglepő, hogy a szankciók szakirodalma hagyományosan szkeptikus a gazdasági hadviselés hatásosságát illetően, miután még a legkeményebb büntetőintézkedések is relatíve ritkán vezetnek politikai magatartásváltáshoz. Oroszország esetében ennek esélyét a kezdetektől csökkentette, hogy Vlagyimir Putyin számára a jelek szerint Ukrajna ideológiai és/vagy geopolitikai elképzeléseiből fakadóan nehezen feladható célpont, valamint hogy nagy energiaexportőrként nagyobb mozgástere van a szankciók kivédésére. 

Ugyanakkor februárban és a tavasz folyamán az Egyesült Államok, az Európai Unió és tíz további nyugati és ázsiai ország példátlanul kemény szankciókat és korlátozásokat hozott Oroszország ellen, egyebek mellett zárolták a jegybank tartalékát, levágták az orosz államot és a legtöbb orosz bankot a nemzetközi pénzügyi rendszerről, erősen visszafogták fontos ipari termékek és technológiák oroszországi exportját, és külföldi vállalatok százai kényszerültek elhagyni az országot. 

Az ezekből fakadó kezdeti pánikot azonban relatíve gyors konszolidáció követte: a New York Timesnak amerikai szakértők és név nélkül nyilatkozó kormányzati források már a nyár elején arról beszéltek, hogy a szankciók nem érték el a céljukat, és nem tudtak rövid távon számottevő kárt tenni az orosz gazdaságban, a Bloomberg kormányzati forrásai pedig azon lamentáltak, nem számítottak rá, hogy Amerikában és Európában is ilyen súlyos gazdasági árat kell fizetni szankciós politikáért. 

“Arra számítottunk, hogy (a pénzügyi szankciók) teljesen padlóra küldik az orosz gazdaságot, és mostanra egy sokkal gyengébb Oroszországgal lesz dolgunk” – mondták amerikai kormányzati emberek szeptemberben a CNN-nek.

A hivatalos adatok javulnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban idénre 6 százalékos, jövőre 3,5 százalékos recessziót jósolt Oroszországban, a Világbank 4,5 százalékos, míg az orosz gazdasági minisztérium idén 2,9, jövőre 0,9 százalékos visszaesést vár szeptemberi prognózisában, az éves inflációt 12–13 százalékra teszi. Ez nem irigylésre méltó, de messze nem olyan súlyos, mint a korábbi előrejelzések – áprilisban még 12 százalékos mínuszra számítottak. Az alapkamat a februári 20 százalékhoz képest most 7,5 százalék, és ezen a szinten maradhat az év végéig.

Míg az orosz várakozások relatíve javulnak, a részben a háború és az orosz energiapiaci zsarolás, részben a koronavírus-járvány utóhatásai, részben a jegybanki kamatemelések (az előző két októl nem független) megindulása miatt az európai kilátások romlanak. 

Az eurózónában a reálbérek 2021 első negyedévéhez képest 5 százalékkal csökkentek, és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptemberi előrejelzése szerint az idén mindössze 0,3 százalékos gazdasági növekedés lesz a valutaövezetben. A közeljövő kilátásai sem jobbak, várakozásaik szerint a legnagyobb európai gazdaság, Németország jövőre recesszióba kerülhet, és 0,7 százalékkal csökken majd gazdasági kibocsátása reálértéken (azaz az inflációval korrigálva). Júniusban az OECD még 1,6 százalékos növekedést jósolt az eurózónában, és jövőre 1,7 százalékot várt Németországban. Az Európai Központi Bank az eurózónában idénre 8,1 százalékos inflációt vár, bár ők az OECD-nél jóval optimistább növekedési adatokkal számolnak. 

Mulder szerint az ukrajnai invázióra vonatkozó orosz várakozások és a nyugati szankciós politika mögötti remények között sajátos párhuzam húzódik: míg Moszkvában azt hitték, képesek lesznek villámgyorsan legyőzni Ukrajnát, az amerikai és európai vezetők úgy gondolták, a gyors és határozott szankciókkal visszavonulóra kényszeríthetik Putyint. E tekintetben mindkét fél alulbecsülte célpontjának szívósságát, és túlbecsülte saját erejét. 

A közvetett jelek súlyosabbak

Az orosz gazdaság erejéről szóló adatokat ugyanakkor sok minden árnyalja. Az orosz kormány az ukrajnai invázió kezdete óta egy sor, korábban rendszeresen közölt gazdasági adatot eltitkol, például a havi kereskedelmi, olaj- és gázkitermelési, tőkeforgalmi, hitelezési adatokat, a nagyvállalatok pénzügyi beszámolóit sem teszik közzé. Azaz az orosz gazdaság állapotát nehéz a hivatalos adatok alapján megítélni, a hivatalos adatok megbízhatósága pedig eddig is kérdéses volt, ahogy a világ legtöbb autokráciájában ez már megszokott. 

Egy másik jelenség, hogy a nyugati sajtóban a szankciók hatásosságáról szóló személyes anekdoták jellemzően Moszkvára és Szentpétervárra korlátozódnak, ahol alig látszik a gazdasági blokád hatása a mindennapi életben. A maradék szabad sajtó felszámolása arról is gondoskodik, hogy a kevésbé szerencsés területekről jóval nehezebben szivárognak a hírek.

A Yale Egyetem kutatócsoportja egy nyári elemzésükben közvetett jelek alapján próbálta megítélni az orosz gazdaság helyzetét, és lesújtó képről számolt be: szerintük a kiskereskedelmi forgalom 20 százalékkal csökkent, a fontosabb ipari szektorokban 10-50 százalékos termelésvisszaesést mértek, az import összeomlott, a hitelezés és a piaci pénzbőség érzékelhetően visszaesett, az oroszok befolyása megrogyott a stratégiai nyersanyagok globális piacain, a kormány pedig csupán a korábbi energiabevételek adta tartalékból finanszírozott drámai, de hosszabb távon fenntarthatatlan költségvetési és monetáris intervencióval tudta fenntartani a gazdasági normalitás látszatát.

A távlati kilátásokat erősen rontja, hogy az orosz piacot elhagyó külföldi vállalatok eddig a GDP 40 százalékát állították elő. Ezek közül sokat helyi oligarchák vettek át a kivonulás után, de az minimum kérdéses, hogy a helyi erők hosszú távon képesek lesznek olyan versenyképesen üzemeltetni a megörökölt vállalatokat, mint a nyugati multik. Ez már csak azért is valószínűtlen, mert a nyugati exportkorlátozások – amelyekben az EU és az Egyesült Államok mellett a három nagy ázsiai elektronikai gyártó, Dél-Korea, Tajvan és Japán is részt vesz– elvágták a külföldi technológiától és alkatrészektől az orosz ipart. Az import a háborút – és a szankciók kivetését – követő első, zavaros időszak óta nőni kezdett, és a kereskedelmi adatok alapján Kína, Törökország és Belarusz is hathatós segítséget nyújt a nyugati exportkorlátozások hatásainak enyhítésében. 

Ugyanakkor a 600 ezer embert foglalkoztató autóipar és a repülőgép-gyártás súlyos alkatrészhiánnyal néz szembe – van, ahol azért állnak hónapok óta az üzemek, mert nem tudnak megfelelő csapágyakat szerezni. A brit királyi védelmi agytröszt augusztusi jelentése szerint a legfejlettebb orosz fegyverrendszerek rengeteg olyan alkatrészt használnak, amelyek időközben exporttilalom alá kerültek. Az orosz ipar és hadsereg importfüggőségét, valamint az importhelyettesítés korlátait jelzi, hogy az amerikai kormány szerint az ukrajnai hadszíntéren összeszedett orosz fegyvermaradványok tele vannak amerikai és más nyugati csipekkel, köztük mosogatógépekből és hűtőkből kiszerelt primitív darabokkal. Ennek fényében a jelenlegi veszteségek mellett az orosz hadsereg eszközökkel való ellátása sem lesz sokáig tartható.

A munkanélküliség és az életszínvonal fenntartásában az is nagy szerepet játszott, hogy az orosz állam gátolta az elbocsátásokat, és a hónapok óta álló gyárak dolgozói máig kapják a fizetésüket, vagy legalábbis annak egy részét. A tartalékok apadásával és az importált alkatrészek ez a helyzet nem sokáig lesz fenntartható, miközben a reálbérek már most is jóval erősebb csökkenésen estek át az európai értékeknél. 

Abban a legtöbb nyugati elemző egyetért, hogy ha a gyors összeomlást el is kerülte Oroszország, az exportkorlátozások hatásai idővel beérnek majd. A CNN kormányzati forrásai például arról beszéltek, hogy az idei és vége és a jövő év eleje lehet a kritikus időszak, amikor az orosz vállalatok elkezdenek kifogyni a tartalékokból, és az energiabevételek megcsappanása miatt az állami segítség is nehézkesebbé válik. 

A Bloomberg egy belső használatra szánt orosz elemzésre hivatkozva azt írta, hogy a szakértők Moszkvában is borúsabban látják a helyzetet. A legoptimistább előrejelzésük szerint az orosz gazdaság teljesítménye 2025-ben térhet vissza a 2021-es szintre, a középutas prognózis szerint 2028-ban, a legrosszabb esetben pedig 2030-ig sem. A nyári jelentés 200 ezer IT-dolgozó elvándorlásával, mélyülő kereskedelmi és logisztikai nehézségekkel számol. 

Ezek a becslések ráadásul azelőtt születtek, hogy Vlagyimir Putyin az orosz hadsereg súlyos ukrajnai veszteségei miatt “részleges mozgósítást” rendelt el, és tartalékosok százezreit kezdték el besorozni a hadseregbe. Az Oroszországgal szomszédos államok hatóságainak összesítése szerint a bejelentést óta százezrek lépték át az orosz határt, bár a kivándorlók pontos számáról jelentősen eltérő becslések jelentek meg (az első héten a szomszédos országok adatai szerint 200 ezer, más becslések szerint minimum 360 ezer, a legvadabb jelentések szerint két hét alatt több mint 700 ezer orosz hagyta el az országot). Bár az orosz hatóságok igyekeznek gátolni az elvándorlást, a reakció jelzi hogy a háborús mozgósítás fokozása súlyos gazdasági és társadalmi kockázatokkal jár Putyin számára.

Elfogyóban az olajpénz

Bár sokáig igaz volt, hogy Oroszország a háború kitörése után a – részben pont a háború okozta ellátási bizonytalanság miatt – magasabb világpiaci olaj- és gázárakból fakadóan növelni tudta kereskedelmi bevételeit, ma már nem ez a helyzet. 

Az orosz energiaexport-bevételek a február és április közötti kiugró értékek után már május-június környékén visszatértek az invázió előtti szintre, és júliusban és augusztusban már alacsonyabbak voltak, mint a tavalyi év azonos hónapjában. Az augusztusi adat különösen gyengére sikerült, 14 hónapos mélypontot jelentett.

A trendforduló fő oka a kőolaj világpiaci árának csökkenése, valamint az európai vásárlók fokozatos elfordulása az orosz olajtól. Az uráli kőolaj hordónkénti világpiaci ára március elején 110 dollár felett járt, szeptember végén már 70 dollár körül mozgott. Bár a termelés valamelyest nőtt augusztusban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint, az orosz bevételek így is csökkentek. Nem véletlen, hogy részben Moszkva lobbizásának eredményeként az arab olajtermelők kartellje, az OPEC és más partnerei a napokban termelési kvótájuk csökkentéséről állapodtak meg. (Hogy ennek mekkora lesz a piaci átfelhajtó hatása, az még nem világos, miután az OPEC+ a csökkenő kereslet és egyes országok kitermelési problémái miatt eddig is jóval a kvóta alatt termelt.)

Az európai piac elvesztése miatt Oroszország igyekszik növelni ázsiai exportját, ennek azonban megvan az ára: az indiai és kínai vásárlók az oroszok szorult helyzetét látva hordónkénti 20-30 dolláros diszkontot követelnek, miközben a távolabbi ázsiai piacokra eleve jóval nagyobb szállítási költségeket kénytelenek lenyelni az orosz exportőrök. 

Az IEA várakozásai szerint a helyzet jövőre romlani fog, ha életbe lépnek az Európai Unió által az orosz olaj behozatalára kivetett szankciók, amelynek értelmében – a magyar, cseh, bolgár és szlovák kibúvóval együtt is – a korábbi tizedére csökken majd az oroszok európai piaca. Miután Ázsiába szállítani drágább és hosszabb időt vesz igénybe, ez az IEA szerint napi 1,9 millió hordóval, azaz a háború előtti kitermelési szinthez képest 17 százalékkal csökkentheti az orosz exportot.

Moszkva kilátásait rontja a hét nagy fejlett gazdaság, a G7 és az EU által az orosz olaj importjára kivetendő ársapka. Ez a gyakorlatban arról szól, hogy a nyugati országok egy egységes, a piacinál jóval alacsonyabb árat határoznak meg az orosz olajra. Az ársapka nemcsak a résztvevőkre vonatkozik: harmadik országok csak akkor vehetnének igénybe az olajimporthoz kapcsolódó nyugati pénzügyi, logisztikai, biztosítási és egyéb szolgáltatásokat, ha betartják az ársapkát. Bár az orosz olaj két nagy ázsiai vásárlója, India és Kína nem szeretne csatlakozni a dologhoz, a nyugati remények szerint így is jelentős hatása lehet a lépésnek, miután a biztosítási és logisztikai piacon kiemelkedő a nyugati cégek súlya, így nélkülük jóval nehezebb szállítani az orosz olajat. (Az árpaska Magyarországra sem fog vonatkozni, a külgazdasági és külügyminiszter szerint diplomáciai siker, hogy Magyarország továbbra is piaci áron veheti a vezetékes olajat Oroszországtól.)

Az olajnál jóval kisebb gázbevételeket a nyáron elszálló európai árak eddig magasban tartották, emiatt az orosz állami gázipari cég, a Gazprom nyeresége az idei év első felében megduplázódott. Ám azóta az gázár is csökkent, és az Északi Áramlat elzárása, majd felrobban(t)ása óta az európai orosz gázexport még a korábbi, eleve mérsékelt mennyiséghez képest is nagyot esett. Idén január és augusztus között az orosz állami gázipari cég, a Gazprom FÁK-országokon kívüli exportja mennyiségi alapon 37,4 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, miközben Oroszország az infrastrukturális korlátok miatt nem tudja máshova eladni a gázt. 

Dönteni kell, mit finanszíroznak

Az orosz költségvetés bevételeinek harmadát közvetlenül az olaj- és gázbevételek adják, emiatt az olajár csökkenése és az európai gázcsap elzárása az államháztatás helyzetét is elkezdte erősen rontani: míg az év első hét hónapjában 500 milliárd rubeles pluszt hozott össze az orosz állam, addig augusztusban 360 milliárdos mínuszt.

Azóta az energiapiaci helyzet orosz szempontból romlott, szeptemberben tovább csökkentek a bevételek, tehát jó eséllyel hamarosan elapad a magas árak idején összehozott többlet, miközben az alternatív bevételi források sem állnak jól: az orosz állam nem energiapiaci bevételei január és augusztus között 37 százalékkal estek. Az orosz devizatartalék eközben a márciusi 643 milliárd dollárról 540 milliárd dollárra csökkent, legalábbis papíron. Miután ebből mintegy 300 milliárd dollárt nyugati jegybankok zároltak, a moszkvai jegybank elérhető vagyona közel harmadával esett. 

A helyzet persze messze van a csődtől, az orosz pénzügyi tartalékok egyhamar nem fogynak ki, főleg, hogy az alacsony import miatt továbbra is magas az orosz fizetési mérleg többlete. Ám egy drága, és az ukrán ellentámadás következtében egyre fokozódó erőforrásigényű háború finanszírozása szempontjából nem ideális a helyzet. Ezt jelzi, hogy szeptember végén az orosz kormány példátlan mértékű adóemelést jelentett be  2023 és 2025 közötti időszakra az olaj- és gázszektorra, éves szinten 1100-1200 milliárd rubel pluszpénzt akarnak beszedni. 

“Oroszországot példátlan pénzeső érte az olajbevételeknek köszönhetően az utóbbi öt hónapban, ugyanakkor ezt a pénzt majdnem mind elköltötték a háborúra és a gazdaság fenntartására. Az adatokból látjuk, hogy a költségvetés hiányba fordul. A szankciók akkor működnek, ha az orosz politikai vezetést rákényszerítik, hogy választani kelljen a gazdasági aktivitás fenntartása és a háború finanszírozása között. Nincs jele, hogy a következő hónapokban véget érne a háború, de a szankciók abból a szempontból működnek, hogy gazdaságilag egyre nehezebbé teszik (a háború) folytatását” – mondta a jelenlegi helyzetről Oleg Itskhoki, a Kaliforniai Egyetem közgazdászprofesszora. Ezen nehéz döntések következményei a harctéri helyzeten is megmutatkoznak, ahol őszre Oroszország láthatóan erőforráshiánnyal küzd, és védekezésre – illetve esetenként menekülésre – kényszerült az ukrán ellentámadással szemben.

Az egy más kérdés, hogy a hosszabb távú orosz gazdasági visszaesés politikai szempontból mire lesz elegendő. A Szovjetunió széteséséhez sok évtizedes gazdasági blokád, gazdaságpolitikai baklövések sokasága és a pártállam által kezeletlen társadalmi feszültségek elharapódzása kellett, és a Moszkva és a nyugati világ közti megbékélés így is átmeneti volt. Azaz a történelem alapján nehéz hinni Oroszország pacifikálásában. 

A jelenlegi helyzetben az sem világos, hogy mi lenne a belpolitikai alternatíva, ha mégis sikerülne romba dönteni a Putyin-rezsimet: egy nagy demokrata forradalom kevéssé valószínű, az ukrajnai hadszíntéren mutatott gyenge orosz teljesítmény láttán pedig a nacionalista jobbszél is elkezdett hangosabban morgolódni, amely pont hogy nem a megbékélést, hanem a további eszkalációt pártolja. Az oroszok visszavonulásának fényében pedig ismét szárnyra kaptak azok a (rendkívül gyenge talajon álló) spekulációk is, amelyek szerint egy sarokba szorított Putyin számára reális opcióvá válhat egy taktikai atomcsapás is.

Régi érv, hogy a szankciók hiába fájnak sokkal jobban Oroszországnak, a nyugati társadalmak érzékenyebbek a gazdasági következményekre. Bár az inflációs nyomás háborúhoz köthető része a világpiaci energia- és élelmiszerárak mérséklődésével csökkent, a jelen állás szerint egyre valószínűbb egy globális recesszió, ami egyes spekulációk szerint politikai szempontból nehezebbé teheti Ukrajna (jelenleg a nyugati világban kifejezetten népszerű) támogatását. Szintén nehéz döntés lesz a nyugati világ számára az ukrán gazdaság víz felett tartása, tekintve hogy az ország a csőd szélén táncol, és az ukrán gazdasági visszaesést 35 százalékra taksálja idén a Világbank, ami annak fényében nem meglepő, hogy az ország jelentős részét szétlőtték és kiirtották az oroszok. 

A másik oldalról visszatérő érv, hogy az Európai Uniónak nincs más választása, mint lenyelni a szankciók és a háború költségeit. Az EU geopolitika, biztonsági és tágabb világgazdasági érdekei fényében nem nézheti tétlenül az orosz területi agressziót és a nyugati világ számára kedvező világpolitikai és gazdasági rend lerombolására tett kísérleteket, ugyanakkor közvetlen katonai konfliktust sem akar Oroszországgal. Ebben a helyzetben hiába tökéletlenek és költségesek, rövid távon az ukrajnai fegyverszállítások mellett a szankciók jelentik a nyomásgyakorlás egyetlen reális eszközét, a jövőbeli kockázatok minimalizálása pedig csak az orosz energetikai függőség rövid távon fájdalmas feladásával lehetséges.

Ebből a szempontból az Európai Unió legtöbb tagállama és a szankciókat ekéző magyar kormány közti nézeteltérés nem a szankciók hatásosságáról szól, hanem arról, hogy az udvartartása által realistának tartott (bármit is jelentsen ez a kategória 2022-ben) Orbán Viktor miniszterelnök eltérően ítéli meg geopolitikai érdekeit.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai szankciók Európai Unió gazdasági szankció orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus Oroszország szankció Olvasson tovább a kategóriában