Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. szeptember 22. 12:36 Világ

Életmódváltásba kergeti az amerikaiakat az egyre száguldó infláció

Az elmúlt években az Egyesült Államokban főleg etikai, egészségügyi vagy környezetvédelmi okok miatt választották egyre többen a vegetáriánus étrendet, a Bloomberg cikke szerint azonban az élelmiszerinfláció megugrása óta egyre többen válnak vegetariánussá pénzügyi okok miatt is.

A lap által idézett adatok szerint augusztusban a marhahús, a hal és a baromfi ára átlagosan 8,8 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. Habár a steak átlagos ára fontonkénti (450 grammonkénti) 9,54 dolláros szinten elmaradt a novemberi 10,23 dolláros rekordtól, de még így is 25 százalékos volt a drágulás 2019 augusztusához képest.

Egy Bloombergnek nyilatkozó 33 éves chicagói egyedülálló anya azt mondta, eleinte csak kevesebb csirkét, lazacot és garnélát vett bevásárláskor, de júliusban végül az árak emelkedése láttán úgy döntött, hogy teljesen leáll a húsevéssel. Azóta csak akkor eszik húst, ha nagyon nagy leárazásba fut bele, vagy ha a szülei húsos ételt készítenek, amikor meglátogatja őket. A toborzóként dolgozó nő a 11 éves lányának még mindig szokott venni csirkefalatokat, de az a terve, hogy ő maga addig nem eszik húst, amíg ilyen drága.

Mások nem csak átmenetileg állnak át húsmentes kosztra.

Azok számára akik eddig is gondolkodtak az étrendváltáson, az infláció jó okot adhat arra, hogy hosszú távon is leálljanak a húsevéssel.

Egy másik, szintén a lapnak nyilatkozó 28 éves nő hat hónappal ezelőtt állt át hagyományosról növényi alapú tejekre és vegán csirkefalatokra (ez egy létező termék az Egyesült Államokban). Amikor a csirkemell ára csaknem megduplázódott, úgy döntött, hogy nem fog otthon húsos ételeket készíteni. Szerinte a növényalapú étkezés olcsóbb és a környezetnek is jobb.

A Gallup adatai szerint 2018-ban az amerikaiak körülbelül 5 százaléka vegetáriánus és 3 százaléka volt vegán. Az Axios júliusi cikke szerint a növényi alapú étrendet követőket kevésbé érintette súlyosan a megugró infláció. A lap által idézett adatok szerint júniusban a különféle húsok ára 5 százalék felett nőtt éves alapon, miközben a zöldségkonzervek ára 1,2 százalékkal, a fagyasztott zöldségeké pedig 0,7 százalékkal csökkent.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai alapján 30,9 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek, mint 2021 augusztusában. A G7 saját vásárlói kosara alapján a 38 százalékot is meghaladta az élelmiszerinfláció. A KSH adatai alapján a növényalapú étrend itthon is jó stratégiának számított az inflációval szemben, ugyanis amíg a például a baromfi, a marhahús ára 40, 44 százalékkal nőtt, a friss zöldségé és a friss hazai és déligyümölcsé csak 19 és 11 százalékkal. Ebben ugyanakkor változás jöhet a télen, ugyanis az európai mezőgazdasági termelők és élelmiszergyártók szerint télen áruhiány és jelentős további drágulás várható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor tehetünk a legegyszerűbben a klímaváltozás ellen, ha átalakítjuk az étrendünket. De hogyan?Mennyire ártalmas a marhahús a klímának? Mi van a sajtokkal? Milyen tenyésztett halat enni ökológiai szempontból? Néhány tanács a klímát féltőknek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz élelmiszer-inflációt 38 százaléknak mértük, rengeteget lehet spórolni tudatos vásárlássalNagyjából tíz százalékot faraghatna költségeiből az a vásárló, aki képes lenne mindent ott megvenni, ahol épp a legolcsóbb. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ élelmiszer hús infláció növényi alapú élelmiszerek usa vegetáriánus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.