(A szerző az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az európai országok egy része, főleg a kontinens nyugati fele, akik kevésbé érintettek a keleti olaj és gázszállítások elmaradása miatt, azonnali szénhidrogén embargót szeretnének Oroszországgal szemben. A fő érv, hogy Európa napi 800-900 millió eurós orosz olaj-és gázvásárlással támogatja a brutális inváziót, és enélkül Putyinék nem állnak le az Ukrajna elleni rémtettekkel. Azt gondolom, hogy egy azonnali beszállítási stopnak nem sok értelme lenne. Sőt, ezzel áttételesen magunknak és Ukrajnának is rosszat tennénk. Oroszországot kikapcsolni az európai energiarendszerből nem egy napos feladat, a fokozatos nyomás és leválás sikeresebb lehet, mint egy gyors szakítás.

Az első ok, ami miatt értelmetlennek tartom ezt a megoldást, az az, hogy egy azonnali szénhidrogén embargó nem állítaná le az orosz inváziót. Az agresszor orosz vezetés fő gondja most sem a bevételek biztosítása – tartalékból a háború előtt is volt 630 milliárd dollár – hanem az, hogy ezt nem tudják a szankciók miatt elkölteni. Vagy azért, mert a devizaszámláik be vannak fagyasztva, vagy azért, mert nem adnak el nekik a nyugati cégek megfelelő termékeket. Olaj és gázbevétel nélkül még évekig elketyeg az ország. Különösen, hogy ha az oroszok azonosulni tudnak Putyin céljaival,  a történelem ugyanis már megmutatta, hogy az orosz nép rendkívül nagy tűrőképességgel rendelkezik, ha látja a szenvedésének miértjét. Fegyver sajnos bőven van még, rövidtávon inkább ezek száma és a hadra fogható embertömeg a szűk keresztmetszet, nem a pénz.

A második ok, hogy rövidtávon egy gyors szakítással Európa inkább önmagának árt, s ezen keresztül áttételesen Ukrajnát is sújtja. Az utóbbi ország évi 1,2 milliárd dollárt kasszíroz csak az átmenő európai gáztranziton, ami a háború ellenére is befolyik a kasszába. Érdekes megnézni ezt a március 21-i videót az ukrán Naftogaz vezetőjével, Yuriy Vitrenkoval:

A háború abszurditásán túl az vezérigazgató elmondja, hogy naponta devizában kapják az ellentételt az oroszoktól a gázszállításokért. A gáz-és olajszállítások tehát Ukrajnának is pénzt jelentenek, bármilyen furcsa is a helyzet. A földgáztranzit mellett a Barátság kőolajvezeték is napi 700 ezer hordó kőolajat szállít, többek között a régióba, a MOL finomítóihoz is innen kapunk alapanyagot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olcsó orosz olaj menti meg Orbánék benzinárstopjátA nagykereskedelmi piacon az árstop miatt tízmilliárdokat bukó Mol az orosz olajra épülő finomítói tevékenység megugró hasznából fedezheti ezt a veszteséget.

Európa az orosz olaj és főleg az orosz földgáz nélkül 2023-ban mély recesszióba süllyedhet, sokkal jobban megnehezítve a szituációt, amelyben egyébként is vagyunk. Ráadásul mivel az orosz haderő elfoglalta az ukrán földgáztermelési kapacitásokat, melyek zömmel a szomszédunk keleti felében vannak, és megrongálta az ország kőolajfinomítóit, ezért ha Európában kőolajtermék és gázhiány lesz, az Ukrajna ellátását is hatványozottan érinti. Ukrajna békeidőben 30 milliárd köbméter földgázt fogyasztott, ebből 6-8 milliárd köbméter európai importból jött, főleg Szlovákián és Lengyelországon keresztül. Lényegében a Testvériség földgázvezetéken érkezett orosz földgázt fordították vissza a határon túl. Most az ukrán földgázfogyasztás a háborús károk és az ipar megsemmisülése miatt a felére eshet, de legalább hasonló, vagy akár nagyobb importra is szorul az ország, mint az orosz invázió előtt, hiszen az ország lakosságát fűteni kell, ami alapvetően földgáz alapú. Ha azonban Szlovákia, Lengyelország vagy Magyarország gázhiánnyal küzd, nehéz lesz ezt az importot biztosítani, a téli hideget meg nem lenne jó a minimális fűtésmennyiséggel túlélni a háborús országban, arról nem is beszélve, hogy az ukrán ügy támogatásának is jobbat tesz, ha Európa jobb gazdasági helyzetben van. A német fegyvergyárak is orosz olaj és gáz segítségével termelik az eszközt, amivel Ukrajna visszaverheti ezt a brutális támadást.

Ukrajna főbb gáztermelő régiói. Forrás:  Geoinform of Ukraine SRPE

A harmadik ok, ami miatt nem sok értelmét látom egy azonnali embargónak, hogy Oroszország szénhidrogén-bányászata már a háború előtt is nagy bajban volt. 2021-ben és 2022 év elején is olyan jóslatok jöttek neves kutatóintézetektől, mint a norvég Rystad Energy vagy az Oxford Energy, hogy a korábbi napi 11 millió hordó feletti orosz olaj és kondenzátum termelés 8-9 millió hordóra csökkenhet 2030-ra. A mostani helyzet miatt a csökkenés üteme gyorsulhat. Oroszország könnyen úgy járhat, mint Venezuela: a világ legnagyobb, 300 milliárd hordós kőolajkészletén ülő ország termelése a 2015-ig napi 2,5 millió hordót tett ki, majd 2020-ban mindössze 570 ezer hordó/napra csökkent. Innen sikerült iráni és orosz segítséggel kicsit emelkedni, bár az idén februári 680 ezer hordó/nap kőolajbányászat sem a régi időket jellemzi.

A termelés visszaesésének az oka nem a készletek elégtelensége, hanem az, hogy az orosz kőolajtermelés egyre komplexebb technológiailag, amihez nincs megfelelő hazai szolgáltató szektor. Az elérést a külső tudáshoz szankcionálja a nyugat. A termelés bázisa északabbra szorul, a tengeri bányászat aránya nő, a mezők geológiai szemmel is egyre komplexebbek. Oroszország jelentős palaolaj vagyonnal rendelkezik, de nincs meg a kitermeléshez szükséges know-how-ja. Amihez az orosz szénhidrogén-szolgáltató szektor ért, az elsősorban a hagyományos szárazföldi fúrások. Persze lehet, hogy nyomás alatt az oroszok szárnyra kapnak, de akkora jelenleg a tudásbeli különbség az amerikai Schlumberger, Halliburton, Baker Hughes és az orosz szénhidrogén-szolgáltató szektor között, hogy ez tíz éven belül biztosan nem áthidalható. Csendben megemlítem, hogy ez a technológia a kínaiak vagy indiaiak kezéből is hiányzik, szóval Oroszország nem lenne kisegítve velük sem.

Az orosz olajtermelést az is sújtja továbbá, hogy a mostani szankciók miatt hirtelen vissza kell fognia a termelését. Ez különösen a kőolaj esetében jelent gondot, mivel az orosz olajtermelés 80 százaléka régi, érett, nyugat-szibériai mezőkből származik. Ezeknél nagyon magas a víz/kőolaj arány, az angolul „watercut”-nak hívott mutató. (Az olaj felhozatalán megkönnyítése érdekében nagy nyomással vizet pumpálnak a talajba, minél régebb óta folyik kitermelés, annál vizesebb a talaj). Ha ezeket a mezőket lezárják, a visszaindítás bizonytalan, gyakorlatilag a legtöbb esetben lehetetlen lesz, vagyis drasztikusan csökken a termelési kapacitás. A tiszta földgázmezőknél valamennyire jobb a helyzet, de a későbbi termelési volumenre egy hirtelen elfojtás itt is negatív hatással lehet. A kérdés, hogy mennyire tervezetten vagy hirtelen kell lépni.

A mostani helyzet alapján úgy tűnik, Oroszország 2030-ban nem napi 8-9 millió hordó olajat fog termelni, hanem inkább 5 millió hordó alatti mennyiséget - hacsak nem változik meg időközben a politikai helyzet.

Oroszország jelenleg küzd a kőolajának értékesítésével. Ennek több oka is van: egyrészt gondot okoz a termék elszállítása, másrészt a tradicionális nyugati vevők elfordultak az orosz alapanyagtól. Az orosz kőolajat át lehet csoportosítani Ázsia (Kína, India) felé, de ez nem egyszerű és pláne nem gyors feladat. Az eredmény az lehet, hogy orosz kőolajtermelés csökken: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a májusi orosz olajtermelés 1,5 millió hordó/nappal csökkenhet a háború előtti szinthez képest. Mivel egy idő után megtelnek az orosz tárolók, kénytelenek lesznek a termelést csökkenteni az orosz olajcégek. A lekapcsolt kapacitások jórésze végleg elveszhet, felgyorsítva a már említett termelés zuhanásának tendenciáját.

Az orosz kőolaj és kondenzátum termelés várható alakulása (millió hordó/nap) az egyes mezők kezdeti termelése alapján (Forrás: Rystad Energy)

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem irányítják át más piacokra a termelést. Az orosz 5 millió hordós napi kőolaj export és közel 3 millió hordós kőolaj termék export jelentős része hajókon hagyja el az országot. A legnagyobb kapacitással az európai kikötők bírnak, főleg a Balti tengeren. 

Az orosz tengeri olajeladások nagysága (április 8-ával záruló hét szemben az előző héttel), hordó/nap. Forrás: Bloomberg

Gondot okoz azonban Oroszországnak, hogy a nem orosz illetőségű tengeri szállító cégek nem akarnak orosz kikötőkbe beállni, mivel félnek a szankcióktól, illetve a biztosítás nem fedezi a háborús károkat. Ez utóbbi reális veszély, a háború első hetében 5 kereskedelmi hajó sérült meg a Fekete -tengeren háborús cselekmények miatt. Oroszországnak is vannak olajszállító hajói, a Sovcomflot nevű vállalat 172 járművéből március elején 77 kint volt a világ tengerein.

Az európai orosz kikötőkből jellemzően Aframax méretű hajókkal szállították el az olajat és a termékeket a kontinens nyugati felébe. Ezek az egyenként félmillió hordót szállító tengerjárók 3-5 nap alatt vitték el az árut. A Sovcomflot is kizárólag ilyen hajókkal rendelkezik. Ázsiába viszont 40 nap az út Európából a Jóreménység fok megkerülésével, a kőolajat pedig a költségek csökkentése miatt nagyobb, ún. VLCC vagy ULCC méretű hajókra kell átfejteni. Ez utóbbi járművek már 2 millió hordó nyersolajat is el tudnak egyszerre szállítani. Az indiai és kínai vevők a jelentős árdiszkont miatt szívesen veszik meg ezeket a szállítmányokat, viszont nekik is kapacitáskorlátaik vannak, és hosszú távú szerződéseik a közel-keleti eladókkal, amik szintén redukálják a vásárlási volument. A VLCC-k kipakolása sem egyszerű, kellően mélyvízű kikötők szükségesek, arról nem is szólva, hogy a világban nincs sok ekkora méretű hajó, így a hirtelen orosz keresletet nem biztos, hogy ki lehet azonnal elégíteni. Oroszország a nyugattal való szakítás miatt emiatt bajban van, nem véletlen hogy egyre több kereskedőcég néz más partnerek felé. A napokban a globális olajkereskedelmi óriás, a Vitol jelezte, hogy az év végével felhagy az orosz kőolaj-és termékkereskedelemmel. 

Összességében ezek alapján azt gondolom, hogy balgaság lenne az Európai Unió részéről leállítani az orosz kőolaj és földgázt importot, mert az számunka több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozna. Ami viszont fontos lenne, hogy életbe kéne léptetni egy ütemtervet az orosz olajról és gáztól való leválásra, ami 2-4, illetve 10-15 éves határidőt szabna a tagállamoknak a két nyersanyag esetében. Ehhez forrást kéne biztosítani, illetve kötelezni minden államot, hogy a terveket minél hamarabb lefektesse, és kezdjen neki a tényleges folyamatnak is.

Emellett érdemes lenne még két dolgot megfontolni. Egyrészt, hogy az orosz nyersanyagért kifizetett összeg egészét, vagy  legalább egy részét egy elkülönített számlára fizessék be a tagállamok és az európai vállalatok, amihez Oroszország csak a háború lezárása után férne hozzá. Ebbe valószínűleg belemennének az oroszok is, mivel rövidtávon még mindig jobb eladni bagóért az olajat, mintsem a termelést (végleg) leállítani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ekonomi olaj Oroszország Olvasson tovább a kategóriában