Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. december 10. 09:46 Világ

Amerikai bankok tudtával fosztogathatta országát a líbiai diktátor

Líbia máig sem tudott igazán kikeveredni a 2011-es forradalom utáni káoszból, de a kormányzat azért igyekszik elvarrni a múlt szálait. Ennek fontos része, hogy az ország visszaszerezze azt a minden bizonnyal hatalmas vagyontömeget, amelyet a Líbiát több mint négy évtizeden át egy személyben irányító Moammer Kadhafi és megbízottjai menekítettek külföldre.

A líbiai vagyon-visszaszerzési és eszközkezelő irodát a líbiai kormány 2017-ben hozta létre az ENSZ és az Európai Unió támogatásával. A szervezet elsődleges célja, hogy felderítse az 1969-től 2011-ig tartó rezsim alatt korrupt ügyletekkel és az állami alapok megcsapolásával külföldre vitt pénzügyi eszközöket. Ennek érdekében tegnap keresetet nyújtott be egy manhattani bíróságon nyolc, az Egyesült Államokban is tevékenykedő nagy bankcsoporttal szemben.

A Bloomberg cikke szerint a névsor igen illusztris, szerepel rajta a Bank of America, a Bank of New York Mellon, a Citigroup, a Credit Suisse, a Deutsche Bank, az HSBC, a JPMorgan és a UBS. A kereset szerint a Kadhafi és köre által ellopott állami források egy része ezeken a pénzintézeteken folyt keresztül, így valószínűleg információkkal is rendelkeznek ezek hollétéről. A líbiai szervezet ezért engedélyt kér arra, hogy hozzáférjen az erről szóló információkhoz.

A kereset szerint az iroda jelenleg úgy becsüli, hogy „legkevesebb több tízmilliárd dollár” értékű vagyontömegről van szó, amely az ország népét illeti. A szervezet ügyvédeinek közleménye szerint ez lehet a történelem legnagyobb állami vagyon-visszaszerzési akciója.

Az országra rá is férne ez az összeg, mert bár Líbia olajban gazdag, de a 2011 óta kisebb-nagyobb intenzitással szinte folyamatosan zajló polgárháború olyan szintű pusztítást okozott, hogy az újjáépítés költségei elérik legalább a százmilliárd dolláros nagyságrendet. Érdekesség, hogy – bár voltak ebben fordulatok – jelen állás szerint a 2011-ben meggyilkolt Moammer Kadhafi egyik fia, Szaif Al-Iszlam Kadhafi is indulhat az ország történetének első elnökválasztásán december 24-én. Ha nyer, az elég érdekes helyzetet teremtene a Kadhafi család által eltulajdonított állami javak visszaszerzésével kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gyilkos robotok jövője és a líbiai csatatérMesszire vezető előrelépés a hadviselés evolúciójában az autonóm módon működni képes kamikázedrónok bevetése, ha arra tényleg úgy került sor, ahogyan egy ENSZ-jelentés tárgyalja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bankrendszer kadhafi korrupció líbia pénzmosás vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2024. február 26. 14:31 Világ

Minden eddiginél többet tudunk az orosz és az ukrán hadsereg veszteségeiről

Új veszteségadatok jelentek meg az Ukrajnában szemben álló hadseregekről az utóbbi napokban.

Mészáros R. Tamás
2024. február 26. 04:32 Világ

Amerika egyre kevésbé képes úrrá lenni a világ válságain

Joe Biden elnök számára egyre nehezebb az ukrajnai, izraeli és közel-keleti helyzet kézben tartása.

Nagy Zsolt
2024. február 24. 16:19 Világ

Erősíteni kellene Európát katonailag, de ez nem olyan egyszerű

Európának szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy legnagyobb katonai szövetségese, az Egyesült Államok nem lesz mindig a segítségére.

Fontos

Váczi István
2024. február 26. 09:34 Adat

Váratlanul sokkal rosszabbul érzik magukat a magyar vásárlók, hogy lesz ebből növekedés?

Jelentősen romlottak a lakossági fogyasztói kilátások, pedig a kormány a fogyasztás felpörgésétől reméli a gazdasági növekedés újraindulását.

Hajdu Miklós
2024. február 25. 15:58 Közélet

A bevándorlás már a 2000-es években is terítéken volt a magyar politikában

A kétezres években is jellemző volt a munkaerőhiány a magyar gazdaságban, a mostanihoz hasonló reakciókat kiváltva az akkori Orbán-kormányból.

Debreczeni Anna
2024. február 25. 04:34 Vállalat

Hogyan lehet egy ruhamárkának 8000 új terméke naponta?

A kínai Shein a világ egyik legnagyobb fast fashion ruhamárkája, amit annak köszönhet, hogy olcsó és nem akar kreatív lenni.