Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 6. 11:52 Világ

Miközben Törökország lángol, a tűzoltó repülőik a földön állnak

Bizarr és a helyi politikai életről sokat elmondó helyzet alakult ki Törökországban, ahol egyelőre képtelenek megfékezni a településeket és nyaralóhelyeket egyaránt veszélyeztető, eddig 50 ezer hektárt felperzselő erdőtüzeket.

Bár ezek kiterjedése sosem látott mértékű, a probléma természetesen nem újdonság a mediterrán klímájú országban, így az ellenük való felkészülés sem most kezdődött: az ország légi tűzoltó szolgálatát még 1925-ben hozta létre a modern Törökország megalapítója, Kemal Atatürk. Most azonban, amikor a szolgálat Canadair CL-215-ös gépeire mindennél nagyobb szükség lenne, azok egy Ankara melletti repülőtéren állnak.

Ahogy a Bloomberg írja, ennek az a fő oka, hogy a szolgálat hagyományosan állami támogatás nélkül, olyan adományokból tartotta fenn magát, amelyeket egy vallási ünnep keretében ajánlottak fel a hívek. Az országot vezető Recep Tayyip Erdogan viszont 2013-ban megszüntette a szervezet erre vonatkozó monopóliumát, hogy a felajánlások inkább iszlám jótékonysági szervezeteket gyarapítsanak, amelyek az elnök szövetségeseinek számítanak.

A hatóságok ezen túl is ellenségesen viszonyultak a légi tűzoltó szervezethez, amely ingatlanok eladásával és hitelekkel igyekezett a felszínen maradni. A légi hatóság 2015-ben biztonsági okokra hivatkozva megtiltotta, hogy a szolgálat használja a lengyel gyártmányú M-18-as repülőit, majd miután beszerezte az említett CL-215-ösöket, tavaly ezek használatát is ellehetetlenítették: előírták, hogy a tűzoltó repülőgépeknek legalább 5000 liter víz szállítására kell alkalmasnak lenniük – a használtan vett Canadair-gépek tartálya történetesen 4900 literes. A mezőgazdasági és erdészeti miniszter arra hivatkozott, hogy el kell kerülni a zsúfoltságot a légtérben.

Hivatalosan tehát a gépek akkor sem szállhatnának fel, ha erre műszakilag alkalmasak lennének, de a forráshiány nyomán elmaradt karbantartások miatt nem ez a helyzet. Így aztán most Törökországnak egyebek mellett Irántól és Oroszországtól kellett 20 tűzoltó repülőgépet és több tucat helikoptert bérbe vennie.

Erdogan természetesen visszautasította, hogy a kormány nem megfelelően kezelné a helyzetet, inkább az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat hibáztatja, a hatóságok pedig korlátozták az erdőtüzek szerepeltetését a tévéműsorokban, emellett pedig vizsgálatok indultak kritikus közösségimédia-posztok közzétevői ellen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDubajba menekült török maffiózó a Youtube-on borította az asztalt ErdoganraRitkán látni olyat, hogy egy nagy ország politikai és alvilági elitje egyaránt lélegzetét visszafojtva várja egy vlog legújabb részeit. Törökországban ez megy május óta, Erdogannak is van félnivalója.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA politika önsorsrontó természeteA törökök évek óta többet költenek annál, mint amit megtermelnek, de ennek beismerése olyan növekedési áldozattal jár, amelyet a politika nem mer, nem tud bevállalni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA felmelegedés olyan következményeit éljük át idén, amiket csak évtizedek múlva vártakEgymás után dőlnek a melegrekordok, soha nem látott kiterjedésben ég az USA nyugati partja, miközben ilyesmire nem számítottak ennyire hamar a tudósok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Erdogan erdőtűz erdőtüzek recep tayyip erdogan Törökország tűzoltóság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.