Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. november 29. 12:06 Világ

A civil és a piaci nyomás együtt mentheti meg az alaszkai vadont

Ahogy a magyar sajtóban is több helyen megjelent, a Trump-kormányzat egy huszáros hajrával még megnyitna az olajipar előtt egy hatalmas, közel magyarországnyi nagyságú alaszkai természetvédelmi területet. Ezt sokan ellenzik, és a Bloomberg összefoglalója szerint valójában nincs is túl nagy esély a megvalósulására.

Ennek egyik oka, hogy különböző előírások miatt a koncessziókról szóló árverés első életszerű időpontja 2021. január 19. – egy nappal a projektet ellenző Biden-adminisztráció hivatalba lépése előtt. Így egyetlen nap alatt kellene lezavarni egy olyan folyamatot, amely normális esetben mindennel együtt nagyjából két hónapig tart. Ráadásul ezt követően még egy sor engedélyt meg kell szerezniük a nyerteseknek, mielőtt a kutatás elkezdődhet, és az új kormányzat aligha lesz ebben segítőkész.

Ennél is jelentősebbek azonban a piaci környezetből és a társadalmi nyomásból fakadó akadályok. Számítások szerint 80 dollár feletti olajár kellene ahhoz, hogy a szóban forgó területről megérje kitermelni az olajat, miközben kétséges, hogy tartósan lesz-e még ilyen szinten valaha az árfolyam. (Az amerikai könnyűolaj hordónként jelenleg 45-46 dollár.)

Az olajár idei beszakadása nyomán a nagyvállalatok drasztikusan visszavágták beruházási költségeiket, ráadásul van olyan is köztük, amely már kinyilvánította, hogy nem érdekli a sarkkörön túli kitermelés. Kisebb szereplők ettől még pályázhatnak, de környezetvédő csoportok már velük szemben is elkezdték a nyomásgyakorlást, hogy eszükbe se jusson ilyesmi.

Ez önmagában talán még kevés lenne, de – részben szintén a fosszilis források kitermelésének egyre rosszabb PR-ja miatt – a Bank of Americán kívül az összes nagy amerikai pénzintézet kinyilvánította, hogy nem fog finanszírozni sarkkörön túli kitermelést. Imidzsükre kevésbé kényes magántőkealapok ugyan beszállhatnak a bankok helyett, de nekik magasabbak a hozamelvárásaik, ami még inkább kétségessé tenné az amúgy is kérdőjeles megtérülést. Márpedig külső finanszírozás nélkül – a nagy olajipari szereplők távolmaradása miatt – biztosan nem lesz semmi a kitermelésből. A koncessziós terület megvásárlása önmagában nem túl drága – angol holdanként (nagyjából 4047 négyzetméter) akár 5 dollár is elég lehet -, az Isten háta mögötti térségben viszont minden egyéb sokba kerül a szakemberek odavonzásától az infrastruktúra kiépítéséig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLefagyasztanák az olvadó tundrát, hogy ki tudják szedni alóla az olajatA ConocoPhilps nevű olajcég nem tart a permafroszt kiolvadásától, de tudósok szerint az évtized végére nem marad belőle semmi Alaszka északi részein.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ alaszka Donald Trump klímaváltozás kőolaj-kitermelés természetvédelem usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Fontos

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.