Az iráni Urmia-tó környékének utóbbi 30 éves története katasztrofális példa arra, hogy a környezeti hatásokat figyelmen kívül hagyó, rövid távú gazdaságfejlesztési programok hogyan vezethetnek egészen rövid idő alatt az eredeti cél ellentétéhez.

Ahogy a Stockholmi Egyetem kutatói a The Conversationben megjelent írásukban bemutatják, a probléma kiváltó oka elsősorban az, hogy Irán az ötéves gazdasági tervekben rendre állami kölcsönökkel ösztönözte, hogy a mezőgazdasági termelők az öntözéses (azaz nem csak esőre épülő) gazdálkodásra térjenek át.

Ennek részeként az Irán északnyugati részén fekvő Urmia-tó körüli területet úgy vonták egyre nagyobb mértékben termelésbe, hogy a tavat vízzel tápláló természetes vízfolyásokra 50 duzzasztógátat építettek.

A földek öntözése azonban elvonta a tó vízpótlását, azzal pedig nem számoltak, hogy a tó kiszáradását a globális felmelegedés is fel fogja gyorsítani. Az eső mennyisége jelentősen csökkent, a gátak megmaradtak, a tó pedig mára szinte teljesen kiszáradt. A folyamat az alábbi videón jól látszik.

A egykor sós vizű tóból mára leginkább csak lepárlódott sóhegyek maradtak, amelyeket a szél egyre gyakrabban kap fel, és ez a környéken sóviharokat okoz. Az ilyen mértékben sós levegő közvetlen veszélyt jelent az ember légzőszerveire.

A rendszeres aszályok mellett a sóviharok következményeként a környező földek sótartalma is megnőtt, a termésátlagok visszaestek. Az eredmény így pont az ellenkezője lett annak, amit a gátakkal el szerettek volna érni. Mezőgazdasági termelésre egyre alkalmatlanabb a föld, a tó eltűnt, vele együtt a turisztikai lehetőségek is megszűntek, és a környéken élő 4 millió ember megélhetése, illetve egészsége egyaránt veszélybe került.

Az Urmia-tó a kilencvenes években. Fotó: Bari Holiday Resort

A kutatók összehasonlították a 30 legfontosabb (nem csak az Urmia-tavat tápláló) iráni vízgyűjtő terület 1986 és 2001, illetve 2002 és 2016 közötti hidrológiai adatait. Az eredmények szerint Irán legfőbb vízgyűjtői mind melegebbek lettek, kevesebb csapadékot kapnak, csökken a vízhozamuk, és kevesebb talajvizet képeznek.

Az Urmia-tó partja 2018-ban. Fotó: AFP/Europress

A földből és a vízfelüleletekből elpárolgó, levegőbe kerülő vízpára mennyisége ennek ellenére nőtt. Az Urmia-tó példája azt mutatja, hogy ennek az emberi tevékenység az oka. A tavat tápláló folyók felduzzasztásával ugyanis a tótól távolabb növelték meg a víz párolgási felületét, másrészt a mezőgazdasági öntözéssel ugyancsak a tó környékén lévő földek átlagos párolgása nőtt meg.

Fotó: Esfandlyare Asgharkhani/YouTube

Ahogy azonban a terület ennek ellenére is egyre aszályosabb lett, a gazdák a talajvizek felé menekültek, és abból is többet kezdtek felhasználni. A kutatók szerint az Urmia-tó környékén az emberi tevékenység miatt megváltoztatott vízhasználat egyértelműen fenntarthatatlanná vált.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Irán környezetvédelem mezőgazdaság só sóvihar tó Urmia-tó víz Olvasson tovább a kategóriában