Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. december 9. 10:43 Világ

Francia óriásszövetkezet dolgozik azon, hogy méltányos legyen a mindennapi élelmiszerek előállítása

Az élelmiszer-kereskedelmi láncok és a termelők között néha feszült a viszony, ebben nincs semmi meglepő. A boltok az alapvető termékek árát amennyire csak lehet, igyekeznek lenyomni, hogy hozzájuk térjenek be a mindennapi vásárlók. Ez az árnyomás azonban sokszor olyan mértékű, hogy végül már veszteséges az értékesítés a gazdáknak. Egy francia vállalkozó, Nicolas Chabanne ennek a gyakorlatnak próbál véget vetni egy új márka és üzleti modell bevezetésével.

A Guardiannak nyilatkozó üzletember tehenészekkel beszélgetve figyelt fel a problémára. A termelők ugyanis olyannyira reménytelen helyzetbe kerültek a kereskedők kíméletlen árpolitikája miatt, hogy az már az öngyilkossági statisztikákon is jól látszik. Pedig Chabanne számítása szerint egy liter tej árának mindössze 8 eurocentes, vagyis nem egészen 30 forintos emelésével már megnyílhat számukra a normális megélhetés lehetősége. Egy átlagos francia fogyasztó számára, aki évente 50 liter tejet fogyaszt, ez éves szinten négy euró többletköltség lenne, ami – főleg a nyugat-európai jövedelmek mellett – igazán elhanyagolható összeg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUgyanaz a tej van minden áruházlánc saját márkás dobozábanAz Aldi egyszerűen megvett egy magyar tejmárkát, hogy tudjon belőle túró rudit is csinálni. Elmentünk a tejüzembe, hogy megnézzük.

Chabanne 2016 novemberében piacra is vitte C’est qui le patron?! (vagyis Ki a főnök?!) néven a méltányosan, vagyis a gazdák számára is elfogadhatóan árazott tejtermékeket. A fogyasztók olyannyira jól fogadták az újdonságot, hogy a márka mögött álló, nagyjából 7500 termelőt számláló szövetkezet mostanra a méztől kezdve a steaken át egészen a csokoládéig több mint harmincféle árut készít. Ezek közül több is minden várakozást felülmúló sikereket elérve meghatározóvá vált a saját területén, alaposan megszorongatva a nyomott árú versenytársakat.

Pedig a szövetkezet nem költ hirdetésekre, sőt, a kiinduló ötlet sem kifejezetten eredeti, hiszen a fair trade termékeket is hasonló elgondolások hívták életre az elmúlt években. Igaz, a szövetkezet a termékek fejlesztésekor nagyban alapoz a fogyasztói visszajelzésekre, akik ráadásul egy hozzájuk földrajzilag közel lévő, több évtizedes probléma megoldásában vehetnek részt a vásárlásaikkal. Chabanne szerint ez a két dolog hatalmas versenyelőny, amikor a vásárlók tömegei válnak egyre tudatosabbá, és szeretnék tudni, hogy pontosan mire költenek, a fogyasztói döntéseik milyen környezeti, társadalmi és egészségügyi következményekkel járnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, akinek jó a fair trade kávé: a nagy kávéföld-birtokosoknakA kávé fair trade kereskedelme nem segít azokon, akiknek nincs földjük. Ők a nagy kávéültetvények tulajdonosainak dolgoznak, és nincsenek jó helyzetben.

C’est qui le patron?! hamarosan Franciaországon kívül is megjelenhet, a szövetkezet vezetői ugyanis a nemzetközi terjeszkedésen törik a fejüket. Az Egyesült Államokban, Belgiumban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban már megkezdték a működésüket a helyi szervezetek, igaz, a termelés és az értékesítés még nem indult meg. A francia szövetkezet pedig az új termékek piacra dobásán túl az élelmiszeripar olyan nagy szereplőivel is tárgyal az együttműködés lehetőségéről, mint a Danone és a Nestlé, és persze a kereskedelmi láncokkal is igyekszik egyre több, a termékeik terjesztésével kapcsolatos megállapodást tető alá hozni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ agrárium fair trade Franciaország tejipar Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Váczi István
2023. november 27. 15:04 Világ

Jókora földgázmező segíthet majd újjáépíteni a Gázai övezetet

Ha egyszer véget érnek a harcok, egy jövőbeli gázai kormányzat számára fontos bevételi forrás lehet az Izrael szerint is a palesztinokat illető gázkincs.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.