Nem kritizálja túl gyakran saját országában a korrupciót Vlagyimir Putyin orosz elnök, decemberi szokásos éves sajtókonferenciáján mégis megtette, amikor azt mondta, hogy az orosz erdőgazdálkodás nagyon korrupt ágazat.
A kiszólásra az adhatott okot, hogy Szibériában és az orosz Távol-Keleten egyre gyakoribbak a tiltakozások az erdőségek kiirtása miatt. Tavaly májusban a Bajkál-tó közelében lévő Ulan-Udében össze is csaptak a tüntetők a rendőrséggel. Az egyik transzparens azt követelte, hogy állítsák meg a barbár erőirtást.
A kérdés a kormánytisztviselőkkel általában kesztyűs kézzel bánó orosz felsőházban is előkerült, ahol a képviselők megizzasztották az erdészeti hivatal vezetőjét. Ő védelmébe vette a cégeknek adott koncessziókat, de egyben igyekezett a felelősséget a kedvezményezett kínai vállalatokra hárítani, mondván: a problémát az okozza, hogy nem tartják be a szerződések feltételeit, például nem telepítik újra a kitermelt erdőket.
Ahogy a New York Times cikkében olvasható, nem véletlenül kerülnek elő a történetben a kínaiak. Az ország négy évtizedes gazdasági felemelkedése a faanyag iránti keresletet is óriási mértékben növelte, és ezt eleinte elsősorban a hazai erdőségek fedezték. Idővel azonban egyre több embernek jutott eszébe, hogy nem feltétlenül jó ötlet letarolni az erdőket a folyók hegyvidéki vízgyűjtő területein – a felismerést nagyban segítette a Jangce 1998-as hatalmas áradása. Ennek nyomán a fakitermelés feltételeit egyre inkább szigorították, 2016-tól pedig már csak pótlási kötelezettséggel lehet fákat kivágni a kínai erdőkben.
Környezetvédők régóta sürgetik, hogy minden országban legyen ilyen jogszabály, ettől azonban még messze vagyunk, és ezt a kínai vállalatok a világ sok részén kihasználják. A hazai ellátás szűkülésével ugyanis az igényeket értelemszerűen csak külföldről lehetett kielégíteni.
A faanyagok kínai importja 1998 óta a tízszeresére nőtt, az értéke 2017-ben már elérte a 23 milliárd dollárt.
Ez a folyamat sokfelé féktelen erdőirtáshoz vezet Perutól Pápua Új-Guineáig, Mozambiktól Mianmarig. A jelenlegi kitermelési ütem mellett a Salamon-szigetek esőerdői másfél évtized alatt elfogynak, Borneó Indonéziához tartozó részén pedig az orángutánok egyik utolsó élőhelyét fenyegetik az illegális fakivágások.
Oroszországban több mint 500 kínai vállalat hatalmas területekre szerzett koncessziót, ráadásul nyomott áron, átlagosan hektáronként és évente mindössze 2 dollár (570 forint) körüli összegért. Ez sokkal kevesebb a más országokban megszokottnál. Ez alapján nem csoda, hogy a kínai faimport több mint ötöde Oroszországból származik, 2017-ben közel 200 millió köbméter volt a határt átlépő mennyiség.
A kitermelés ráadásul gyakran túlterjeszkedik a szerződéses területeken – vagy köze sincs semmilyen szerződéshez –, olyan ritka állatok életterét veszélyeztetve, mint a szibériai tigris és az amuri leopárd. Putyinnak minden bizonnyal igaza van abban, hogy ehhez az ellenőrzésre hivatott állami alkalmazottak megvesztegetése is hozzájárul. Arról persze nem beszél, hogy az orosz gazdaság finoman szólva nem virágzik, Szibériában pedig különösen nehéz ellenállni a csábításnak, hogy a természeti erőforrások kiárusításával biztosítsák ideig-óráig a megélhetést.
A kínaiak hibáztatása mellett azonban érdemes észben tartani, hogy a világ sok részéről importált faanyag jelentős része nem marad az országban, hanem bútorként exportálják. Ha csak az árat figyelve vásárolunk, akkor jó eséllyel magunk is hozzájárulunk az erdőirtáshoz a világ valamely részén. Ugyan a faanyagok származását igazoló rendszerek közel sem tökéletesek, de azért erre figyelve csökkenthetjük ennek a kockázatát.
