Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. március 20. 16:48 Világ

Szabadnapos pilóta mentette meg a repülőt, amely egy nappal később lezuhant

Elkerülhető lett volna a Lion Air repülőgépének tavaly őszi katasztrófája, ha az indonéz légitársaság pilótái megosztják az ominózus géppel kapcsolatos tapasztalatokat. A tragédia ugyanis kis híján már egy nappal korábban is bekövetkezett, az október 29-én lezuhant Boeing 737 Max állásszög-érzékelő berendezése már ekkor is hibásan működött. Csakhogy egy szolgálaton kívüli pilóta, aki a meghibásodáskor épp a pilótafülkében tartózkodott, tudta, hogy miképp kell beavatkozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy biztonsági rendszer okozhatta az indonéziai légi katasztrófátBiztonsági felhívást tette közzé a lezuhant gép amerikai gyártója, miután felmerült, hogy egy hibásan működő biztonsági rendszer okozhatta a katasztrófát.

A Bloomberg értesülései szerint merő véletlen volt, hogy a pilótafülke pótszékén pont egy olyan embert foglalt helyet, aki meg tudta mondani a gép vezetőinek, hogy mit tegyenek a vészhelyzetben, és így épségben le tudtak szállni. Másnap azonban már teljesen más személyzet irányította a gépet, az új pilóták pedig már nem tudtak megküzdeni ugyanazzal hibával, amit egy nappal korábban szerencsésen megoldottak a kollégáik.

A Lion Air, az indonéz hatóságok és a Boeing egyelőre nem kommentálták, hogy miért nem tudta senki a balesetet szenvedett járaton, hogy mi történt a géppel az előző napon, és egyáltalán, hogy szállhatott fel újra a műszaki hibás repülő. Igaz, az egyik hivatalos jelentés megemlíti, hogy a repülőgépnek több hibája is volt, amelyet nem javítottak ki megfelelően a végzetes baleset előtt.

A Reuters pedig arról számolt be, hogy a szerencsétlenséget szenvedett járat pilótái egészen az utolsó pillanatokig keresték a repülő műszaki leírásában, hogy mit tegyenek. A dokumentáció azonban semmilyen útmutatást nem tartalmazott a zuhanást okozó MCAS*Maneuvering Characteristics Augmentation System – ez a berendezés avatkozik be akkor, ha az érzékelő szerint a repülőgépet az átesés veszélye fenyegeti, méghozzá a gép orrának lefelé irányításával. rendszer meghibásodásának esetére, sőt, a berendezés működéséről sem találtak benne leírást. Mindez már kevéssé meglepő, ugyanis ahogy a hét elején megírtuk, sok pilóta számára az indonéz és az etióp légi szerencsétlenségek nyomán vált csak ismertté a szerkezet léte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre durvább dolgok derülnek ki az utóbbi fél év repülőgép-katasztrófáirólErős állítások jelentek meg az amerikai sajtóban az ország repülési biztonságáról, miután fél év alatt a Boeing két, szinte vadi új gépe zuhant le.

A balesetek következtében világszerte a földre parancsolták a 737 Maxokat, ami nemcsak a Boeing megítélésén rontott, hanem a légitársaságoknak is súlyos problémákat okoz, amit végső soron az utasok is megérezhetnek a repülőjegy-árakon. A gépek leállítása miatt a Norwegian például lehet, hogy kénytelen lesz felfüggeszteni az olcsó transzatlanti járatait. A norvég társaság számára a Bloomberg által idézett becslések szerint naponta 1,8 millió dolláros többletköltséget okoz, hogy parkoltatnia kell a flottájába tartozó 18 darab 737 Maxot, amelyeket ráadásul részben pont az Európa és Amerika közötti járatain állított szolgálatba.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVilágszerte leparancsolták a levegőből a Boeing legfelkapottabb gépétPercről-percre változik a helyzet: egyre több országban tiltják be a Boeing 737 MAX típusú gépek repülését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Boeing 737 MAX légi katasztrófa légi közlekedés Lion Air Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.

Váczi István
2025. május 18. 06:50 Közélet

Valójában szerencséje van a kormánynak a gazdasággal

Legalábbis ahhoz képest, mintha a mostani helyzet fordítottja alakulna ki, száguldó exporttal és beszakadó fogyasztással.