Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 3. 13:16 Vállalat

Egy ötödik nemzeti légitársaságot is begyűjthet a Lufthansa

Már karácsony előtt voltak hírek arról, hogy hamarosan elkezdődhet az Alitalia romjain létrehozott ITA Airways olasz nemzeti légitársaság privatizációja, tegnap pedig ez hivatalossá vált az erről szóló rendelet megjelenésével.

Ennek értelmében a magánosítás tárgyalásos formában történik, és azokat a szereplőket hívják meg rá, akik már korábban kifejezték az érdeklődésüket. További feltétel, hogy a pályázónak szakmai, azaz légi közlekedési társaságnak kell lennie, európai uniós tulajdonosi háttérrel.

A szakmai érdeklődők közül az Air France-KLM az egyik legnagyobb amerikai légitársasággal, a Deltával együtt pályázik, pénzügyi erejüket pedig a szintén amerikai Certares befektetési cég növeli. Az amerikai Indigo Partners ugyan szintén szakmai befektető – vezető részvényese például a Wizz Airnek -, de nem légitársaság, így nem világos, mennyire rúghat labdába.

A Lufthansa eredetileg az MSC teherhajózási csoporttal pályázott volna együtt, de az utóbbi inkább kihátrált a dologból. A karácsony előtti esélylatolgatások így is a Lufthansát tartották messze a legesélyesebbnek, és most az Aero Telegraph német szaklap is így értékelte a privatizációs feltételeket, hogy azok a Lufthansának kedveznek.

Az olasz kormány egyelőre egy kisebbségi részesedésen adna túl, a helyi sajtó szerint a Lufthansa az ITA 35-40 százalékát szeretné megszerezni, egy későbbi fázisban pedig a fennmaradó részt. Fontos ugyanakkor, hogy a szakmai irányítási jog már a kisebbségi részvénycsomaghoz is jár.

Ez a Lufthansa esetében ahhoz lenne hasonló, ahogyan korábban fokozatosan megszerezte a Brussels Airlines száz százalékát. Ha a németek sikerrel járnak, akkor az ITA Airways már az ötödik nemzeti légitársaság lesz a csoportban a német, belga, osztrák és svájci mellett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjra repteti a világ legnagyobb utasszállító gépét a LufthansaKétévnyi aszalás után visszareptette Németországba legnagyobb gépét a Lufthansa, a Düsseldorf névre keresztelt Airbus A380 nyáron fog újra forgalomba állni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, hogy hiányzó poharak és takarók miatt nem szállnak fel időben a repülőkHa a létszámhiány nem lenne elég, sokszor feltölteni sincs mivel a repülőgépeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA budapesti reptér az ötödik legrosszabb a késések alapján EurópábanMost nagyon nem mindegy, hogy Budapest vagy Bukarest: míg a hazai az egyik legpontatlanabb repülőtér, a román főváros Otopeni reptere a harmadik legpontosabb.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Alitalia ita airways légi közlekedés légitársaságok Lufthansa Olaszország privatizáció Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.