Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. november 3. 18:22 Vállalat

Itthon is drágulhat az Ikea az anyacég romló üzleti eredményei miatt

A globális ellátási lánc fennakadásai az előrejelzések szerint jövőre is kitartanak, ezért az Ikea áremelés mellett döntött – írja a BBC.

A multinacionális kiskereskedelmi vállalat szerdán közzétett negyedéves jelentése szerint idén csökkenni fog a nyereségrátája a megnövekedett szállítási és beszerzési költségek miatt. A következő évben ezeknek a költségeknek egy részét tovább fogják hárítani a franchise partnereikre, akik pedig eldönthetik, hogy ezt mennyire hárítják tovább a fogyasztókra. (Bár az IKEA esetében nem olyan típusú, helyi vállalkozásokat bevonó franchise rendszerről van szó, mint mondjuk a McDonalds-nál, hanem a csoport sajátos felépítéséből ered ez a tagozódás. Erről például ennek a közleménynek a végén lehet részletesebben olvasni.)

A cég termékeinek kereslete a járvány alatt rekordszintre nőtt, mivel az emberek ebben az időszakban többet költöttek az otthonukra. Az elmúlt fél évben azonban a világgazdaságot az ellátási láncok problémái határozták meg, és ez az Ikea Group eredményeire is hatással volt: a vállalatcsoport adózás előtti eredménye – ami az áruk franchise partnereknek való eladásából származik -, 16 százalékkal 1,7 milliárd euróra csökkent szeptemberig. A járvány előtti időszakhoz képest a vállalat profitja 4 százalékkal esett vissza.

A legnagyobb problémát a második félévben jelentkező megugró szállítási és beszerzési költségek jelentették. A cég jelentése szerint az áruházak és raktárak készletezése komoly kihívást jelentett, ami a boltokban elérhető kínálat szűküléséhez, bizonyos esetekben áruhiányhoz vezetett, amit a magyar vásárlók is tapasztalhattak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVásárlói roham alatt van a magyar Ikea, pár hónapot kérnek az áruhiány felszámolásáhozA borzasztó pandémiás év alatt borzasztóan jó évet zárt a magyar Ikea, de annyira, hogy nehezen birkózik meg a nagy kereslettel.

A cég nem számít arra, hogy ezek a problémák 2022-re megoldódnak. A cég pénzügyi igazgatója, Martin van Dam a magas energiaárak és az ellátási lánc problémái miatt arra számít, hogy 2022 „nehezebb év lesz több kihívással”.

Az Ikea szeptemberig nem emelt árakat a kiskereskedőknek, de jelezte, hogy a magasabb nyersanyag- és szállítási költségek egy részét ebben a pénzügyi évben az üzlettulajdonosokra hárítja. „Bár nem tudunk továbbra is fix árakat biztosítani a kiskereskedők számára ilyen körülmények között, a megnövekedett költségek egy részét 2022-es pénzügyi évben is álljuk” – fogalmazott. Van Dam szerint franchise partnereknek lesz mozgástere abban, hogy a magasabb árakat áthárítják-e a vásárlókra, és ha igen, akkor milyen mértékben.

A bejelentést megelőzően október közepén Jesper Brodin vezérigazgató a globális szállítási káosz kapcsán arról beszélt, hogy szerinte a jelenséggel jövőre is együtt kell élni, és hogy az Ikeának többlet szállítási kapacitásokat kellett vásárolnia a termékhiány kezelése érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon is áremelés lehet a vége a súlyos globális konténerhiánynakEgyáltalán nem, vagy csak jelentősen drágábban tudnak konténereket bérelni az Távol-Keletről importáló magyar cégek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNon-stop munkarenddel próbálják enyhíteni a kereskedelmi káoszt AmerikábanAz USA-ban és az Egyesült Királyságban is feltorlódtak a kikötőkben a konténerek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz energiakáosz miatt elkerülhetetlen, hogy egyes élelmiszerek is dráguljanakAz inflációs rekord újra megdőlhet az év végén, mielőtt az árak csökkenni kezdenek. Hosszabb távon viszont egyre több a kiszámíthatatlan tényező. Suppan Gergely a G7 Podcast e heti vendége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat áruhiány beszállító Ikea kereskedelem szállítás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.