Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. május 26. 14:11 Vállalat

A Mészáros-csoport hamarosan a legnagyobb magyar céget is lehagyhatja létszámban

Továbbra is kizárólag a Magyar Posta foglalkoztat több embert Mészáros Lőrinc cégcsoportjánál. Miközben azonban az állami vállalat jelentősen csökkentette alkalmazottai számát az elmúlt nagyjából másfél évben, a Mészáros-csoportnak dolgozók száma kismértékben emelkedett ebben az időszakban.

Még úgy is, hogy Mészáros Lőrinc időközben több vállalatán, köztük – az állammal szemben nagyon jó üzletet csinálva – a több mint kétezer embert foglalkoztató Mátrai Erőművön is túladott, szállodaipari cégétől pedig több száz embert küldtek el. A csoport tavaly az RTL-nek arról számolt be, hogy 2019-es záróadatok alapján a felcsúti milliárdosnak közvetlenül vagy közvetetten 323 cégben volt üzleti részesedése, most lapunknak azt írták, hogy a csoport 295 vállalatot foglal magába. A kevesebb cég ellenére azonban a 2019 végi 24829 munkavállalóval szemben jelenleg már több mint 25 ezer alkalmazottjuk van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegmentette Mészárosék milliárdjait az állam a Mátrai Erőmű megvásárlásávalA nagy osztalékfizetés után oda jutott a vállalat, hogy a számlán lévő pénze valószínűleg már a januári bérek kifizetésére sem lett volna elég.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden negyedik embert utcára kellett rakni a vezető szállodákbólDurva leépítésben van a szektor, csak a Balatonnál bírták a válságot a hotelek a nyáron, de a tél hosszúnak ígérkezik.

A nagy részük pedig egészen biztosan Magyarországon, a csoporthoz tartozó cégek 95 százaléka ugyanis itteni bejegyzésű. A legtöbb embert a Magyar Bankholding Zrt.-nél alkalmazzák: tájékoztatásuk szerint az MKB-ból, a Budapest Bankból és a Takarék Csoportból összegyúrt szervezetnél közel 12 ezren dolgoznak. Emellett ezer fölötti munkavállalója van a Gallicoop Zrt.-nek és az elmúlt egy év közel ezer fős leépítése ellenére a Hunguest Hotelsnek is.

Vállalati szinten már 2019 végén is csak egy cég volt, amely több alkalmazottal rendelkezett, mint Mészárosék, méghozzá a Magyar Posta. Akkor a vállalatnak még jó ötezer emberrel több dolgozott, mostanra azonban ez a különbség jelentősen csökkent, miután az állami cég létszáma 2020 eleje óta több mint kétezer fővel esett.

Ha a tendencia folytatódik, akkor egy-két éven belül eljön az a pont, amikor nem lesz olyan magyar cég, amely több embert foglalkoztat itthon, mint Mészárosék. Különösen, hogy a felcsúti milliárdos vállalatainál szinte biztosan tovább nő majd az alkalmazottak száma. Amellett, hogy semmi jel nem utal a csoport terjeszkedésének lassulására, a Hunguest is biztosan bővíteni fogja létszámát, ha normalizálódik a turisztikai ágazat helyzete, illetve befejeződnek a több milliárdos állami támogatással megvalósuló szállodafejlesztéseik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar Lidl felépítőjével hódítaná meg Mészáros Lőrinc az ásványvízpiacotAz Aqua Lorenzo számára a legnagyobb kihívás, hogy termékeivel nagy mennyiségben visszakerüljön az élelmiszerláncokba. Az új ügyvezetőt is ezért igazolhatták.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBenne van a pakliban, hogy Mészáros Lőrincnek a versenypiacon is helyt kell állniaA Mészáros-csoport megvette az ország egyik legnagyobb ásványvíz- és PET-feldolgozó üzemét. Az e heti G7 Podcastban Jandó Zoltán cikksorozata alapján latolgattuk ennek a jelentőségét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLuxusjacht, letartóztatás és viszály, a magyar ásványvízkirály bukásának történeteEgy jól időzített üzleti döntésből hatalmas biznisz lett, majd összedőlt a kétes ügyletek, a konfliktusok és az elhibázott üzleti lépések miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa a kormány besegít, Mészáros Lőrinc a PET-palackokon is hatalmasat kaszálhatAz egész országban egyedülálló műanyag-feldolgozót szerzett meg Mészáros Lőrinc. A kormányzat épp most dolgozik a piac szabályozásán, amivel nagyon jó helyzetbe hozhatja a milliárdost.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Pepsi gyártása lehet Mészáros Lőrinc nagy dobásaAz ásványvízen alig lehet nyerni, energiaitalban a Hellel kellene versenyezni, így valószínűleg az üdítőital-gyártás felé mozdulhat Mészáros Lőrinc új üzeme.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros Lőrinc lerohanhatná az ásványvízpiacot, de valószínűleg nem fogjaMire jó egy olcsón megszerzett ásványvízüzem a rendkívül nyomott magyar piacon? Lehet belőle például üdítőitalgyár.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIlyen, amikor megmentenek egy céget Mészáros Lőrincnek a külföldi befektetőktől, áron alulHa Mészáros Lőrinc meg akar venni féláron és verseny nélkül egy nagy üzemet, akkor megveszi. Részletesen bemutatjuk egy példán, hogyan működik a folyamat szabályosan, olajozottan.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat dolgozók Magyar Bankholding Zrt. Mátrai Erőmű Mészáros Lőrinc munkavállalók Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.