Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. március 31. 10:03 Vállalat

Játékkonzollal és társassal készülnek a tartós összezártságra a magyar családok

Az összes olyan termékből a szokásosnál sokkal nagyobb mennyiségben vásárolnak a magyar háztartások, ami valamilyen módon alkalmas a gyerekek lekötésére. Ebből úgy tűnik, hogy sokan kifejezetten hosszú összezártságra számítanak, mert már a kerti medencék is fogynak, pedig ezeknek az év jóval későbbi szakaszában szokott igazán beindulni a szezonja.

Viszik az olcsó konzolt, mint a Koronás cukrot

Az iskolák, óvodák és bölcsődék bezárása miatt nagyon sokan találták hirtelen nehéz helyzetben magukat: a szülőknek úgy kell valahogyan a gyerekeiket otthon lekötniük, hogy közben a saját munkájukat is megpróbálják – az esetek elég jelentős részében szintén otthonról – ellátni. Mindezt úgy, hogy játszótérre, múzeumba, moziba, játszóházba már hetek óta nem mehetnek, a szombattól érvényben lévő kijárási korlátozás pedig még nehezebbé teszi, hogy kimozduljanak a négy fal közül.

Ennek fényében nem meglepő, hogy

jelentősen megugrott az olyan termékek iránt a kereslet, amelyekkel a gyerekek akár hosszabb ideig is képesek elfoglalni magukat.

Sok helyen valószínűleg ez a helyzet bontotta le végleg a játékkonzolokkal szembeni ellenállás falát, legalábbis erre utal, hogy ezekből, illetve a hozzájuk tartozó kiegészítőkből minden lapunknak nyilatkozó kereskedőnél látványosan több fogyott az elmúlt néhány hétben a megszokottnál. A notebook.hu-nál duplázódott az értékesítés, az Extreme Digitalnál pedig ennél is nagyobb növekedést mértek, de náluk az éppen az iskolabezárásokat követően meghirdetett akciók valószínűleg torzítják az adatokat.

Az Edigitaltól megtudtuk, leginkább a belépő kategóriás termékek fogynak, ezen belül is a letölthető játékokat futtató Microsoft Xbox One All Digital az abszolút sláger. Ez elég egyértelműen arra utal, hogy 

jelentős részben olyan vevőkről lehet szó, akik először szereznek be játékkonzolt.

Persze ez nem jelenti azt, hogy csak a gyerekes családok vásárolnának: olyan termékek iránt is nagy a kereslet, amit valószínűleg inkább gyakorlott videójátékosok vesznek. Az Edigitalnál a lemezes játékok forgalmában is 15-20 százalék körüli növekedést érzékeltek, az Aqua webáruházat fenntartó cég ügyvezetője, Polgár Norbert pedig azt írta lapunknak, hogy náluk maguknak a konzol játékoknak az értékesítése ugrott meg jelentősen, illetve gamer székből is kétszer annyi fogy, mint szokott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzaggat a játék? Fizessen be 1862 forintot!Nem kell többet csúcslaptopot venni, ha csúcsjátékokkal akarunk játszani? Bemutatjuk, merre megy a játékpiac.

Gyurma, trambulin, fészekhinta

A videójátékokéval párhuzamosan a hagyományos játékok piaca is felbolydult. Őri Gergely, a legnagyobb hazai játék-webáruházat, a Játéknetet üzemeltető Modell&Hobby Kft. ügyvezetője lapunknak azt mondta, alapvetően két trend bontakozott ki:

erősen megugrott a különböző társas és kreatív játékok forgalma, illetve megindultak a kültéri játékok is.

A kreatív termékekkel – amiből tényleg minden megy a legegyszerűbb gyurmáktól a kavicsfestőig – egyértelműen ugyanaz lehet a cél, mint a konzoloknál, hiszen ezekkel a gyerekek akár hosszabb ideig is el tudnak egyedül lenni*Nyilván kortól függően eltérő mértékű károkozással., és a kültéri játékoknál is hasonló a helyzet a szintén igencsak pörgő trambulinokkal, vagy éppen fészekhintákkal.

Társasokat azonban nem csak a gyerekes családok vásárolnak, hiszen itt ugyanúgy viszik az inkább felnőttek esetleg tinédzserek által játszott Monopoly és a Scrabble jellegű játékokat, mint a kisebb gyermekeknek valókat. A kültéri játékoknál pedig kifejezetten érdekes, hogy Őri Péter szerint már a strandfelszerelések, és a kültéri medencéket is elkezdték vásárolni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRoham indult a laptopokért a távoktatás miatt MagyarországonA megszokott mennyiség duplája fogy különböző számítógépekből a nagy webshopokban. Eleinte a cégek vásároltak, majd a távoktatás miatt a családok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem volt hova rakni a mirelitet, ezért fagyasztóból is bevásároltak a magyarokVan, ahol már a készletek is kezdenek elapadni a kisebb fagyasztókból, mert ezeknek nem ilyenkor van a szezonja. Fogynak a kenyérsütők és a gőzölős fertőtlenítők is.

A növekedés mértékét azért nehéz becsülni, mert ilyen rövid időtávon rengeteg minden befolyásolhatja az eladási számokat az időjárástól kezdve a húsvét közelségéig, de például az Extreme Digitalnál a játékszegmensben mért 100 százalékot is meghaladó bővülés elég sokatmondó.

Készülnének a karácsonyra, de nem lehet

Az Edigitalnak és a Játéknetnek egyébként is kedvezett az internetes vásárlások elmúlt hetekben tapasztalt felfutása. A játékpiacon már évek óta jellemző trend volt a kereslet eltolódása online irányba, ezt a folyamatot pedig a járvány most nagyon látványosan felgyorsította. A pénteken bejelentett kijárási korlátozás újabb lökést adhat ennek.

A szokottnál jóval nagyobb kereslet nagyon úgy tűnik, hogy a teljes értékesítési láncon átgyűrűzött. A Keller & Mayer játékokat gyártó Promitor Kft-nél lapunknak azt mondták, hogy a körülményekhez képest meglepően erős hónapot zárnak. A cég ugyanakkor a termelést a járványhelyzet miatt már leállította, ami hosszabb távon bizonyos termékekből akár hiányhoz is vezethet.

A játékpiac ugyanis elég szezonális, a forgalom nagyon nagy része az év végére, az ünnepi szezont megelőző néhány hétre koncentrálódik.

A gyártók erre fokozatosan készülnek fel, az év során előre ütemezetten töltik fel a raktáraikat. Az alapító, Kellermayer Sándor szerint így, ha komoly játékhiányra nem is kell számítani, egy 6-8 hetes leállás esetén azért lehetnek olyan termékek, amelyekből korlátozottan lesznek csak készletek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzakácsként 800 ezret keresett, most örül, hogy elmehetett futárnak minimálbérértMég a 2008-as válság idején sem kerestek annyian munkát, mint most a legnagyobb magyar munkaerő-kölcsönzőnél. Mit látnak a munkaerőpiacon a válságból?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAutóipari és egészségügyi cégeknél fogyhat el leghamarabb a pénz, ha nem lép a kormányHa el akarja kerülni a tömeges munkanélküliséggel járó gazdasági károkat, az államnak be kéne segítenie a bérek kifizetésébe, mielőtt a vállalkozások bedőlnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTömeges szabadságoltatás és hónapokig tartó leállás jöhet a magyar autóiparbanAz általunk megkeresett cégek többsége még termel, hogy legyenek készletek, de pár hét múlva leállhat az egyik legjelentősebb iparág Magyarországon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVillámgyorsan összeomlik a teljes magyar ipar, ha nem csinálnak valamit a határokonLegfeljebb néhány heti készlettartaléka lehet a magyar feldolgozóipari vállalatoknak, sok helyen pedig csak napokban számolnak, van ahol már korlátozták a termelést is. Gond lehet az élelmiszerellátással is.

Vállalat játékkonzol játékpiac koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2020. július 31. 17:06 Élet, Vállalat

Egy éve csak az OTP pénze parkol a József Nádor téri mélygarázsban

A felújított tér tele van autókkal, a háromszintes, 525 férőhelyes mélygarázs rejtélyes okokból zárva.

Torontáli Zoltán
2020. július 31. 15:07 Vállalat

Nem fejleszt többé benzines autókhoz alkatrészt a harmadik legnagyobb német beszállító

A Magyarországon is fontos szerepet játszó ZF átszervezi magát, és csak az elektromos hajtásra koncentrál.

Váczi István
2020. július 30. 13:03 Vállalat

Megötszörözi termelését egy Magyarországon is jelen lévő akkumulátorgyártó

A magyar gazdaság szempontjából is érdekes információkat ismertetett a második negyedéves jelentése közzétételekor az SK Innovation.

Fontos

Fabók Bálint
2020. augusztus 3. 06:50 Közélet

Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapott

Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

Fabók Bálint
2020. augusztus 1. 07:42 Élet

Így szabadulhatunk meg ingyen a szemetünk harmadától Budapesten

Minimális energiabefektetéssel sokat tehetünk a környezetünkért a komposztálással. Összegyűjtöttük, milyen támogatást kaphatunk ehhez a budapesti önkormányzatoktól.

Stubnya Bence
2020. július 31. 06:52 Pénz

Erős versenytársa lett az aranynak a járvány alatt

Úgy menekültek a társadalmilag tudatos befektetési eszközökbe a járvány alatt, mint ahogy az aranyba szoktak, és sokan ezek további fellendülésére számítanak.