Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 24. 06:40 Vállalat

Tömeges szabadságoltatás és hónapokig tartó leállás jöhet a magyar autóiparban

A Titán ‘94 Kft. egy közel száz embert foglalkoztató budapesti vállalkozás, amely szerszámokat és alkatrészeket gyárt elsősorban az autóipar számára. Legjelentősebb partnerük az esztergomi Suzuki-gyár, amellyel a forgalmuk mintegy 60 százalékát bonyolítják le. A magyarországi autógyárak – köztük a Suzuki – múlt héten bejelentett leállása így számos más autóipari beszállító mellett a Titán ‘94 működését is meghatározza.

„Készültünk rá, hogy a Suzuki is előbb-utóbb szüneteltetni fogja a gyártást” – mondta Rédai István, a Titán ‘94 gyárigazgatója. A nyugdíjaskorú alkalmazottakról már a múlt hét elején úgy döntöttek, hogy egészségük védelme érdekében április végéig szabadságolják őket. A Suzuki-gyár leállítása miatt pedig arról kényszerültek dönteni, hogy a termeléssel részlegesen leállnak, és a létszámuk kétharmadát szabadságolják.

Rédai azt mondta, hogy minden alkalmazottat állományban tartanának, leépíteni nem szeretnének. A kényszerű szabadságolások alatt sem szeretnék, ha fizetés nélkül maradnának az alkalmazottaik, de még gondolkodnak azon, hogy ezt hogyan oldják meg.

Az autóipar befagyásának jelentős hatása van a magyar gazdaságra. Az ágazat 176 ezer embert foglalkoztat, és a magyar export 21 százalékát adja. A négy magyarországi autó-, illetve motorgyár – a győri Audi, a kecskeméti Mercedes, az esztergomi Suzuki és a szentgotthárdi Opel – egyelőre két-három hetes szünetet jelentett be, de az általam megkérdezett beszállítók és autógyári munkások többsége jóval hosszabb, akár több hónapos leállással számol.

A Denso székesfehérvári logisztikai központja. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI

Néhány beszállító – mint a cikk elején említett Titán ‘94 – már most csökkentette a termelését, az egyik legnagyobb hazai autóipari beszállító, a japán tulajdonú Denso 4600 embert foglalkoztató székesfehérvári üzeme pedig szombattól tíz napra leállt. Hasonlóan tesz az 5100 embert foglalkoztató hatvani Bosch-gyár, amely a csoport gépjármű-elektronika részlegének legnagyobb gyártóközpontja a világon. A Bosch közlése szerint március 21-től átmeneti időszakra, fokozatosan csökkentik a termelést, míg a csoport többi magyar üzeme egyelőre teljes kapacitáson működik.

Az általam megkeresett hat magyar tulajdonban álló beszállító többsége egyelőre továbbra is teljes kapacitáson termel. Ennek az áll a hátterében, hogy az autógyárak és az első szintű beszállítók elkezdtek beraktározni, felhalmozni készleteket.

„Ez még életben tartja a beszállítókat, de hogy mi lesz ezután, azt senki sem tudja”

– mondta Köteles Eduárd, a 2018-ban közel 40 milliárdos árbevételű Fémalk Zrt. kereskedelmi vezetője.

A Fémalk így továbbra is teljes kapacitáson működik, de folyamatosan mérlegelik, hogy meddig termeljenek raktárra. „Egyelőre káosz van, most kérdezünk körbe a partnereinknél, hogy mire számíthatunk” – mondta Köteles. A legújabb hírek szerint a legtöbb nemzetközi autógyár három-négy hetes leállást jelentett be, ami Köteles szerint kicsit kiszámíthatóbbá tette a rendszert. A Fémalknál egyébként egészségügyi szempontból is felmerült, hogy abbahagyják a termelést, mivel „az se lenne jó, ha hirtelen mindenki megbetegedne”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár rövid távon is tízezrek munkája van veszélyben a járvány miattElbocsátásról, fizetett és fizetés nélküli szabadságról is meséltek nekünk munkavállalók. A feketén dolgozók vannak a legnagyobb bajban.

Egy neve elhallgatását kérő cégvezető azt mondta, hogy a bizonytalanság a dolgozóikon is meglátszik, a járvány miatt ők is azt várják, hogy „mikor mehetnek haza”. A termelés egyelőre náluk is teljes kapacitáson megy, de ő annak örülne a legjobban, ha a járvány megállítása érdekében mindenki hazaküldené a dolgozóit. „Egy fecske nem csinál nyarat, hiába zárok be, ha mások ezt nem teszik meg” – mondta arra, hogy miért nem látja értelmét, ha egyénileg döntene erről.

A téglási autóipari beszállító, a Hajdu Autótechnika Ipari Zrt. vezérigazgatója, Dedéné Novotni Anna azt mondta, jelenleg teljes kapacitáson működnek. Úgy számol, néhány hétig fognak tudni még termelni, ha a vírushelyzet nem változik. Mint mondta, ha leáll egy autógyár, akkor minden beszállító úgy áll le az ellátási láncban, hogy valamennyi készletet felhalmoz a jövőbeni indulást szem előtt tartva. „A rendszerben van átfutási idő, és mivel mi jellemzően másod-harmadszintű beszállítók vagyunk, ezért a hatás késleltetve ér el minket” – mondta.

Dedéné Novotni Anna és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a téglási Hajdu Ipari Parkban 2016-ban. Fotó: Balázs Attila/MTI

A Fejér megyei Kőszárhegyen működő Simon Plastics Kft. műanyagfeldolgozó 90 százalékban az autóiparnak szállítja be termékeit. A 400 embert foglalkoztató cégnek tavaly 6,5 milliárd forint volt a bevétele, és „hatalmas nagy csökkenést prognosztizálnak”.

„Jelenleg is azon dolgozunk, hogy minél kevesebb dolgozót veszítsünk el”

– mondta Simon Péter, a vállalat ügyvezetője.

Mivel jellemzően másod- és harmadszintű beszállítóknak szállítanak, akik még növelik a készleteiket, így jelenleg még teljes kapacitáson működnek. „Ez még a következő egy-két hétben lehet így, de a helyzet minden nap változik” – mondta Simon Péter. Más cégekhez hasonlóan a cégvezető is azt mondta, hogy az alapanyag-ellátással nincs probléma, mivel „általában nagyon sok anyagot tartunk készleten”.

A Simon Plastics üzemcsarnoka Kőszárhegyen Fotó: Kovács Tamás/MTI

A hagyományos autóipari beszállítóktól eltérő a szerepe a várpalotai Martin Metalsnak, amely Magyarország egyik vezető fémnagykereskedője. A 2018-ban közel 20 milliárd forint forgalmú Martin Metals alumíniumhulladékból gyárt ötvözeteket, amelyeket részben az autóipar számára értékesít, és emellett nagykereskedelemmel is foglalkozik. Az Audi-gyár leállása közvetlenül érintette őket, ugyanis a gyárban kibocsátott alumíniumhulladékot részben ők vásárolták fel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA természettől tanulta a titkát a kihalt kohócsarnokot felélesztő cégAz alumínium-hulladékkal foglalkozó Martin Metals többször került nehéz helyzetbe, de mindig sikerült idejében váltania.

A májusra tervezett mennyiséget a gyár bezárása miatt már más forrásból, egy osztrák cégtől kellett beszereznie a Martin Metalsnak. „Megpróbálunk a hátrányból előnyt kovácsolni. Teljes kapacitással dolgozunk annak érdekében, hogy pótoljuk a kevésbé felkészült cégek kiesése miatt keletkezett űrt” – mondta a jövőbeni kilátásokról Penk Márton cégtulajdonos.

Készültek az autóipar visszaesésére, ezért inkább más piacokra próbálják áttenni a hangsúlyt. Olyan piacokra, ahol a hozzájuk hasonló, relatíve kisebb cégek rugalmasabban tudnak mozogni, és egyedi, speciális igényeket tudnak kiszolgálni, ugyanis a válságokban jellemzően ezeknek megnő a súlyuk. „Az előző válságokból tudjuk, hogy azt a keveset, amit elő akarnak állítani, azt a jobb minőségűből akarják” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„A legjobb lenne, ha mindenkit hazaküldhetnék, de akkor tönkremenne a cég"Ahol a távmunka nem megoldás, marad az elővigyázatosság. Bár sok cég állt le, az iparban továbbra is folyik a termelés. A cégvezetők és a dolgozók a biztonsági intézkedések ellenére is nagyon stresszesek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipar autóipari beszállító koronavírus leállás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Jandó Zoltán
2024. október 1. 11:04 Vállalat, Világ

Magyar cég logójával a karján írt történelmet a szlovén Tadej Pogačar

A Mol helyi leányvállalata május óta a szlovén válogatott bronzfokozatú szponzora. Bár a magyar kerékpársport is egyre sikeresebb, itthon nem tolonganak a támogatók.

Fontos

Váczi István
2024. október 4. 11:43 Közélet

A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?

Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.