Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. március 30. 10:09 Vállalat

Nem volt hova rakni a mirelitet, ezért fagyasztóból is bevásároltak a magyarok

Nem csak a hosszan elálló élelmiszerek iránt ugrott meg nagyon látványosan a kereslet a koronavírus-pánik első heteiben, hanem az azok tárolására, illetve az egyszerűbb ételek elkészítésére alkalmas konyhai felszerelések és háztartási kisgépek iránt is. Mivel ezek közül több termék is van, amelynek nem tavasszal van a fő szezonja, és előzetesen semmi nem indokolta, hogy a kereskedők betárazzanak belőle, van, ahol már hét elején akadozott az ellátás.

Korábban írtunk már róla, hogy az előző néhány hétben mennyire megugrott az igény a laptopok és az asztali számítógépek iránt, először az általánossá váló otthoni munkavégzés, majd az iskolák bezárása miatt. Ennek a trendeknek is elsősorban az online kereskedők voltak a nyertesei, mivel a kereslet a járvány miatt erősen feléjük tolódott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRoham indult a laptopokért a távoktatás miatt MagyarországonA megszokott mennyiség duplája fogy különböző számítógépekből a nagy webshopokban. Eleinte a cégek vásároltak, majd a távoktatás miatt a családok.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos műszaki áruházakat ne látogatták volna lelkesen az emberek, egészen addig, amíg a kijárási korlátozás ennek véget nem vetett. A Media Marktnál például lapunknak azt mondták, hogy bár egyre nagyobb átrendeződés látszik online irányába, a fizikai áruházakban is növekedést tapasztaltak. Utóbbiakban inkább a kisebb méretű, könnyebben szállítható termékeket keresik, míg a webáruházból a nagyobb méretű és tömegű műszaki cikkeket rendelik az emberek.

Bár náluk is a notebookok fogytak a legjobban – az elmúlt hetekben egy átlagos hónap ötszörösére emelkedett a forgalmuk –, több más slágertermék is volt.

A megszokott többszörösét adták el például fagyasztókból, konyhai kisgépekből és gőzölős fertőtlenítőkből is.

Akárcsak a többi műszaki cikkeket értékesítő kereskedő. Az Extreme Digitalnál kérdésünkre szinte pontosan ugyanezeket a termékeket emelték ki, külön megemlítve, hogy a kenyérsütő gépeket is nagyon viszik. Mivel szerintük egyébként a tavaszi szezonban nem jellemző, hogy az ilyen készülékek kiemelten fogynának, a megugrás egyértelműen a járvánnyal függ össze.

A fagyasztók esetében komoly növekedést tapasztaltak az Aqua webáruháznál is. Polgár Norbert, a fenntartó Aqua Optima Kft. ügyvezetője például azt mondta, hogy náluk március eleje óta a korábbi hetekre jellemző duplája fogy különböző hűtőkből.

A kereslet megugrásának kezdete tehát nagyjából egybeesik az élelmiszerboltok első megrohanásával.

Bár pont az Aquánál most már kezd visszaállni a forgalom a megszokott szintre, és így náluk a készletek sem apadtak el, azért nem törvényszerű, hogy egy kereskedő ilyenkor tartósan képes a normál kereslet dupláját kielégíteni. A személyi számítógépek piacán rövidtávon ez azért nem okozott gondot, mert a kínai üzemek leállása miatt január végén szinte mindenki berendelt egy nagyobb mennyiséget, ami ideiglenesen elfedte a kereslet-kínálati viszony felborulását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyon nem lenne jó, ha pánikszerűen megrohannánk a boltokatNem igazán tudja kezelni a hirtelen kiugró keresletet a hazai élelmiszeripar, illetve kiskereskedelem, így nagyon szeretnék elkerülni a koronavírus miatti pánikvásárlásokat.

A konyhai gépeknél azonban más a helyzet, ott nem minden esetben voltak hasonló készletfeltöltések a roham előtt. Az Extreme Digitalnál például jelezték, hogy mivel az elmúlt hetekben kifejezetten nagy számban rendelt kisebb térfogatú fagyasztóknak egyáltalán nem a tavasz a fő szezonja, így ebben a termékkategóriában akadozik a készletellátás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Extreme Digital fagyasztó kenyérsötő koronavírus mediamarkt Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.