Autóipari és egészségügyi cégeknél fogyhat el leghamarabb a pénz, ha nem lép a kormány

Iparáganként, de még az egyes ágazatokon belül cégenként is nagyon eltérő, hogy mennyi készpénztartalékot halmoztak fel az egyes vállalatok. Ennek azért van most hatalmas jelentősége, mert több szektorban lényegében összeomlott a vállalkozások piaca, és így lenullázódott a bevételük. Nekik most az éppen a kasszájukban, illetve a bankszámlájukon lévő összegből kellene fizetniük azokat az állandó költségeket, amelyek működés nélkül is felmerülnek. Rövid távon az alkalmazottak bére is ilyen, a vállalatok alsó hangon harmada azonban ezt két hónapig sem képes fedezni a készpénztartalékából.

Hatalmas a szórás

Múlt héten azt mutattuk meg, hogy miért vezethet már nagyon rövid távon a magyar ipar összeomlásához, ha nem sikerül helyreállítani a közúti szállítást, és ezzel biztosítani a termelők alapanyag-ellátását. Az adatokból az látszott, hogy vizsgált feldolgozóipari vállalatoknál az elmúlt esztendők év végi készletszintjei alapján átlagosan legfeljebb 30-40 napnyi termeléshez szükséges tartalék lehet. Ez azonban csak egy elméleti szám, ami azt feltételezi, hogy minden egyes alapanyagból mindig ugyanannyi áll rendelkezésükre. Ám ez nem így van, hiszen bizonyos alkatrészekből csak néhány napnyi készletet tartanak, ezért már múlt héten is volt gyár, aminek a szállítások akadozása miatt jelentősen vissza kellett fognia a termelését.

Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy ha piacuk összeomlása, vagy a termelés kényszerű korlátozása, leállítása miatt elapadnak az egyes vállalatok bevételei, akkor mennyi ideig húzhatják anélkül, hogy fizetésképtelenné válnának. Azt vizsgáltuk meg közel 120 vállalat elmúlt öt évi, illetve további több mint kétszáz cég ennél rövidebb távú adatai alapján, hogy az egyes évek végén rendelkezésre álló pénzeszközeikből mennyi ideig tudták volna fizetni alkalmazottaikat (illetve az utánuk fizetendő összes egyéb költséget)^*A módszertan több szempontból is kevésbé pontos képet ad a cégek fizetőképességéről, mint a készletekszintek vizsgálata az ipar tűrőképességéről. Ennek egyik oka, hogy míg utóbbi nagyjából fix, hiszen a termelő vállalatok jellemzően meghatározott készletszinttel dolgoznak, ami időben sem hullámzik nagyon, addig a készpénzállomány sokkal hektikusabb mozgást tud mutatni. A másik probléma, hogy egy hirtelen leállás esetén egy vállalatnál nemcsak a személyi jellegű kiadások maradnak meg, hanem más állandó költségek is, ezek azonban ágazatonként, sőt cégenként is teljesen egyediek lehetnek, így lehetetlen velük számolni.
A többletköltségek mellett viszont többletpénzhez is juthat egy vállalat, hiszen a követeléseiből valamennyi akkor is befolyhat bevételként, ha a cég egyébként teljesen leállt. Utóbbi aránya azonban szintén teljesen megjósolhatatlan egy olyan időszakban, mint a mostani.
Részben ezek miatt a bizonytalanságok miatt vizsgáltuk csak a pénzeszközök és a személyi jellegű ráfordítások arányát, részben pedig azért, mert a gazdasági kilátások szempontjából különösen nagy jelentősége van annak, hogy meddig tudják fizetni alkalmazottjaikat a problémákkal küzdő cégek. Egy tömeges elbocsátási hullám ugyanis rendkívüli módon elnyújthatja a gazdasági visszaesést, hiszen tartós keresletcsökkenéshez vezet.
Az egyes cégek egyedi számviteli politikája miatt azonban még ez az egyszerű hányados sem igazán összehasonlítható, és valószínűleg sok esetben nem is ad pontos képet. Arra azonban alkalmas a módszer, hogy rámutasson, a cégek nagyjából mekkora része küzdhet tényleg komoly likviditási gondokkal egy olyan hirtelen gazdasági megtorpanás esetén, mint amilyet most tapasztalnak..

Ha az összesített adatot nézzük, akkor nagyjából el is lehet engedni a kérdést, hiszen a cégek átlagban egy évnél is tovább tudják fizetni alkalmazottaikat. A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű, méghozzá azért nem, mert hatalmas a szórás, az egyes vállalatok között nagyon nagy eltérések vannak. Vannak olyan, néhány alkalmazottat foglalkoztató cégek, amelyeken tíz- vagy százmilliárdok folynak át, és ebből azért jó néhány milliárdnyi készpénzt felhalmoztak, de akadnak olyanok is, ahol szinte semmi pénzeszközt nem tartanak nyilván a könyvekben.

Ha csak az átlagon nagyot eltorzító felső és alsó 10 százalékot kihagyjuk a számításból, akkor például már csak nyolc hónap marad; ha pedig a három, pénzzel leginkább ellátott ágazat cégeit hagyjuk el, akkor ennél is jóval kevesebb, szűk fél év.

Az autóiparra és a magánegészségügyre kell figyelni

Ám még ezen a körön belül is nagyok a különbségek. Az elmúlt években rendre 30 és 40 százalék között mozgott azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyeknél a személyi ráfordítások kéthavi fedezésére sem lett volna elegendő az év végén a pénztárban és a bankszámlán lévő pénz. Ráadásul az általunk vizsgált közel 120 cég szinte kivétel nélkül közép- és nagyvállalat, amelyek egészen biztosan jobb likviditási helyzetben vannak, mint a kisebb cégek, azaz a teljes gazdaságban ez az arány még nagyobb lehet. Erre utal a jóval nagyobb, 30 ezres cégmintát vizsgáló Via Credit elemzése is, amely szerint a vállalatok negyedének kevesebb mint egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43 százalékuknak pedig csak három hónapra elegendő ez.

A pénzeszközök hiánya egyébként véletlenül sem jelenti azt, hogy az adott cég rosszul működik. Sőt – bár a kérdés jelentősen ágazatfüggő, de – összességében üzleti szempontból inkább az a logikus, ha egy vállalat nem hagyja felgyűlni a készpénzt, hanem olyan eszközbe fekteti, ami nagyobb megtérülést biztosít. Ez általában azt jelenti, hogy további beruházásokra költ a növekedés reményében.

Az egyes ágazatok közül valószínűleg az egészségügyi szolgáltatók és az autóipari beszállítók lehetnek a legnagyobb gondban.

Ebben a két szektorban ugyanis úgy omlott össze keresleti oldalról a piac, hogy a nagyobb cégek többségének is alig két-három havi tartaléka lehet. Az oktatásban, az idegenforgalomban és a vendéglátásban egy fokkal kedvezőbb a helyzet, az élelmiszeriparban pedig – hacsak a nemzetközi szállítás akadozása nem lesz tartós – egyelőre a bevételek elapadásával nem kell számolni.

Az adatok alapján a legkisebb problémákkal elvileg az építőipari és az őrzés-védelemmel foglalkozó vállalatok szembesülhetnek, bár ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni. Mindkét szektorban gyakran előfordul ugyanis, hogy a legnagyobbak (amelyek közül több is bekerült a kiemelt 120 vállalat közé) a munkák jelentős részét alvállalkozókkal végeztetik el. Így a hatalmas bevételük egy meghatározó hányada egyből megy is tovább olyan cégeknek, amelyeknél már sokkal kisebb tartalékok vannak, és akik az alkalmazottakat ténylegesen foglalkoztatják. Más kérdés, hogy az építőipar egyelőre nem mutatja a hirtelen megtorpanás jeleit, és az őrzés-védelemnél sem szűnt meg kapásból a piac, mint sok más szolgáltató szektorban.

Tízmilliárdok állnak a NER-cégekben

Mindenesetre a hazai üzleti környezetről elég sokat elárul, hogy ezek a legbiztonságosabb szektorok. Ezt ugyanis nemcsak az iparágak sajátosságai okozzák, hanem az is, hogy ebben a két ágazatban rengeteg a közbeszerzés, és a legnagyobb cégek jelentős része kormányközeli. Ezeknél a vállalatoknál pedig tényleg halmokban áll a pénz.

A Mészáros és Mészáros Kft. számláin 2018 végén található közel 60 milliárd forintból

például elég sokáig lehetne fizetni az akkori 98 alkalmazottat. Egészen pontosan nagyjából 59 évig, a cégnek ugyanis abban az évben alig több mint egymilliárdba kerültek a munkatársak. Az már csak hab a tortán, hogy ez a 60 milliárd 2017-hez képest látványos visszaesés volt, akkor ugyanis még majdnem 15 milliárd forinttal nagyobb összeg szerepelt ezen a soron.

A helyzet, ha nem is ennyire látványos, de a legtöbb Fidesz-közeli építőipari vállalatnál hasonló. Akárcsak a kormány kedvenc őrző-védő cégénél, a Valton-Sec-nél, illetve az ágazat azon szereplőinél, amelyek korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartoztak^*Az említett vállalatok közül néhány a vizsgált 120 közé is bekerült, de a többségük nem..

Külön kategóriát képviselnek a munkaerő-kölcsönző cégek, ahol nemhogy hónapokra, de hetekre elegendő pénz sincs a bérek kifizetésére. Itt azonban nyilván nem ezeken a vállalatokon múlik az alkalmazottak sorsa, hanem azokon a cégeken, akiknek az embereket kiközvetítik. Ha ott nem építenek le, akkor továbbra is lesz a közvetítőknek is bevétele, amiből tudnak fizetni. Más kérdés, hogy – a jogi feltételek miatt – ahol vannak ilyen alkalmazottak, ott egész biztosan tőlük válnak meg először, hiszen ez a legegyszerűbb folyamat. Ha pedig ez tömegessé válik, akkor a közvetítők saját munkavállalóikat sem biztos, hogy tartósan fizetni tudják.

Gyors kormányzati döntések kellenek

A szélesebb merítés azt mutatja, hogy ezek az arányok tágabb körben is érvényesek, azaz a cégek nagyjából harmadánál jellemzően nincs annyi pénz a kasszában és a számlán, amiből két hónapig fizetni tudnák a béreket és a kapcsolódó terheket. Ha a követelésekből várhatóan befolyó pénzt is figyelembe vesszük, akkor némileg kedvezőbb a helyzet, de így is jelentős, 10-15 százalék közötti azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek hetekig, esetleg néhány hónapig evickélnének csak el.

Egy olyan kiszámíthatatlan időszakban azonban, mint amilyen a mostani, nemcsak ezeknél, hanem a nagyobb tartalékkal rendelkező vállalatoknál is rendkívül gyorsan felmerül, hogy elbocsátásokkal csökkentsék a kiadásaikat. Ez a folyamat sok helyen már egy-két héttel ezelőtt megkezdődött.

A tömeges leépítések azonban akkor is rendkívüli módon elnyújthatják a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait, ha maga az egészségügyi krízis néhány hónap alatt lezárul.

Éppen ezért vélekedik sok szakértő és láthatóan számos európai ország vezetője is úgy, hogy a kirúgásokat meg kell akadályozni, akár a fizetések egy részének állami átvállalásával is. Itthon egyelőre ennél sokkal visszafogottabb intézkedésekre került csak sor, amelyek ugyan könnyítést jelentenek sok vállalatnak, önmagukban azonban biztosan kevesek lesznek ahhoz, hogy a leépítéseket meggátolják. Idővel a magyar kormánynak is át kellene vállalnia a bérek fizetésének egy részét a bajba jutott cégektől. A nehézséget itt az jelenti, hogy nem lehet olyan fűnyíró elven döntést hozni, ahogy a kabinet itthon eddig tette. A vállalatok között biztosan szelektálni kell, azokat a cégeket, amelyekben 60 évnyi tartalék van, ki lehet hagyni a szórásból annak érdekében, hogy az állam se vállaljon magára szükségtelenül nagy terhet.