Néha felmerül kérdésként, hogy fontos-e, hogy legyenek sikeres magyar tulajdonú vállalatok, és hogy kell-e aggódnunk a jövőjükért.^*Ez volt a fő téma az április közepén tartott „Magyar Vállalatok 2030 – túl a selejtezőn” című konferencián is. A hazai tulajdonú vállalatok helyzete nem könnyű, de én nagy drukkolójuk vagyok. Ezért a G7 Ekonomi rovatában minden hónapban e problémakörnek egy metszetét fogom elemezni, remélve, hogy hozzájárulhatok a kép tisztulásához.

Ma néhány példán keresztül ez egyéni utaknak és megoldásoknak a megtalálására és jelentőségére szeretnék rámutatni.

A vállalatok versenyben elért sikere mindannyiunk sikere, még akkor is, ha első ránézésre másnak a zsebe lesz vastagabb. A magyar GNI például 4-6 százalékkal kisebb a magyar GDP-nél, tehát kevesebb jövedelmet használ fel az ország, mint amit megtermel.^*Bruttó nemzeti jövedelem (GNI) = Bruttó hazai termék (GDP) Belföldi rezidensek külföldről kapott elsődleges jövedelmei – Külföldi rezidenseknek belföldről fizetett elsődleges jövedelme. Az összefüggésről részletesebben itt (http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/hsz-17-3-t3-balogh-boldizsar-gerlaki-koczian.pdf) lehet olvasni. A különbséghez a legerősebben a külföldi vállalatok hazautalt jövedelmei járulnak hozzá, amelyek elsősorban Németország, Ausztria és Hollandia felé veszik az irányt.

Nálunk is vannak beáramló jövedelmek, például az OTP, vagy a MOL jelentős jövedelmet szerez külföldi vállalataiból. Ezen befektetéseket kívánja ösztönözni a magyar kormányfő, hogy nőjön a transzfer Magyarország irányába. Egyelőre a hazánkba irányuló jövedelemtranszfert főleg a külföldön munkát vállalók hazautalásai jelentik. Azonban az általuk külföldön megtermelt profitot külföldön használják fel, és ez ugyanúgy veszteség a magyar gazdaságnak.

A külföldi cégek befektetéseiből szerzett jövedelem hazautalása természetes velejárója a FDI-nak, a külföldiek tőkebefektetéseinek. Ezzel együtt kell élni. Mindegyik visegrádi országra jellemző a jövedelmek kiáramlása. Magyarország és Csehország érintett a leginkább, a legkevésbé Lengyelország – ám érdekes módon Szlovákiában, ahol igen jelentős a külföldi tulajdon, az utóbbi években a GDP arányában kisebb volt a tőkejövedelmekhez kapcsolódó transzfer.

Éppen ezért van jelentősége annak, hogy sok erős, nemzetközileg is versenyképes és jövedelmező magyar tulajdonú vállalatunk legyen. Olyanok, amelyek itthon fektetnek be újra, vagy hazahozzák külföldi befektetéseik eredményét, és tulajdonosaik is többnyire itthon költik el tőkejövedelmüket. Jöjjön tehát a három példa, ami megmutatja, milyen kihívások veszélyeztetik azokat a hazai cégeket, amelyek az erős külföldiek és a járadékszedő hazaiak közé beszorulva igyekeznek tovább erősödni.

Nem szégyen tanulni, mástól tanácsot kérni

Első példánk egy sikeres mezőgazdasági cég, aminek fő profilja a tejtermelés. A tej, bármennyire is meglepő, de globális termék. Az európai árak erősen együtt mozognak, de a kínai tejpor, sajt és vaj import is erősen mozgatja az árakat.

Az eredményesség attól is függ, hogy mennyi tejet fejnek egy tehéntől évente. A magyar átlag 7500 liter fölött volt 2015-ben, aminél közel ezer literrel jobb volt a szóban forgó gazdaság mutatója. A nemzetközi élvonal 12 ezer liter körül van, tehát volt tere a fejlődésnek, nem is voltak elégedettek a tulajdonosok. Pedig egy több éves program keretében a tejágazatban dolgozó kulcsmunkatársak mindegyike részt vett az USA-ban egy nagy takarmánygyártó által szervezett továbbképzésen, teleplátogatásokon, hogy el tudják sajátítani az ottani módszereket. Csak részben sikerült. Növekedett a tejhozam, de nem eleget.

MTI Fotó: Varga György

Ezért három éve egy pályázatra hívtak meg néhány ismert amerikai állattenyésztési, takarmányozási tanácsadót, ahogy ezt más magyar tejtermelő korábban megtette. Azért amerikait, mert Európában kisebbek az állattartó telepek, és nem ugyanaz a probléma egy 100-as tehéntelepen, mint egy 1000-esen. A nyertes tanácsadó háromszor-négyszer van itt egy évben, működést komplexen elemzi, tanácsokat ad, és a telepen be is tartják azokat. A tankönyvek szintjéhez képest nem sok újat tanultak, de mégis nőtt a tejhozam, mára átlépte a 11 ezer litert.

Az ok azokban a finom részletekben rejlik, amelyeket az USA-ban sok évtizeden át alakítottak ki, s ezek miatt magasabb a teljesítmény szintjét. Ma már a tehenész részletes protokollt kap, be van osztva az, mit és mikor kell csinálnia. Ráadásul a tehenek is jobban érzik magukat, s több tejet is adnak. Voltak magányos harcosok, „én ezt máshogyan, jobban csinálom” attitűddel. Ebben a szakaszban a szakmai alázattal csapatmunkában dolgozók többet értek, mint az okoskodó kreatívok.

A tanulság tehát az, hogy nem elég tudni, és nem is az a megoldás, ha többet dolgoznunk. Hanem szervezettebben, fegyelmezettebben, végső soron hasznosabban kell végezni a munkát.

A teljesítményért folyó küzdelem folytatódik, a hazai tej nem lehet drágább, mint az európai, a szlovák, vagy a lengyel. A cégnél tejhozam növekedése eddig jórészt finanszírozta a drasztikusan megemelkedő, az országos átlagot 20 százalékkal meghaladó béreket. Az újabb béremelkedés azonban már költségtakarékosságot is igényel, azon túl, hogy elkezdődött az automata fejést bonyolító gépek beszerzése.

A bedolgozói lét csapdájában

A fémmegmunkálásban tapasztalt cég a kétezres évek elején – részben felesleges kapacitásai miatt – úgy döntött, belép az autóipari beszállítók közzé. A cégnek sokat kellett tanulnia, hiszen az autóipari beszállítói teszten először 8 százalékos szinten feleltek meg, és kellett idő, amíg a már értékelt 85 százalékot elérték. Másodkörös beszállítóként kezdetben megkapták a rajzokat, normákat, szerszámokat, aminek segítségével hamar elérték a 7-8 milliárdos árbevételt, kiváló nyereséggel. Az elmúlt években 3 milliárdos fejlesztést valósítottak meg.

Közben átalakulóban van a piac, újak az elvárások, ezért kihívásokkal kell szembenézni. Azt tapasztalták, hogy első körös beszállítóként kicsik, egy óriásrendelést megnyertek ugyan, de mégis elvesztették, mert a megrendelő a kis vállalatból eredő kockázat csökkentése miatt nem akart csak olyannal szerződést kötni, akinek nincs legalább 50 millió euró árbevétele.

Új kihívás az is, hogy az autóipar is átalakul, nemcsak a munkát várják el, hanem a közreműködést is: a munkadarab gyártására előbb technológiát kell csinálni, szimulációs teszteket csinálni, javaslatokat kell tenni, gyakorlatilag részt kell venni az alkatrész kifejlesztésében. Csak ezután jöhet a normázás, az árazás. Ez minőségileg más, több mint termelést szervezni, gyártani és számlázni.

A legnagyobb kihívás mégis a munkaerő, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség és bérszínvonal szempontjából is. Az elmúlt évek több mint 40 százalékos béremelést hoztak, miközben nőtt a fluktuáció. Az autóipari beszállítóknál nincs 40 százalékos termelékenységi tartalék, az autógyárak viszont inkább árlejtést (a begyakorlás miatt évenkénti csökkentést) várnak el. Ráadásul nem csak a munkaerőhiánnyal, hanem a képzettség csökkenésével is szembe kell nézni. Nyugdíjas tanító nénit vettek fel, hogy segítsen megtanítani az utasításokat és megtanítsa kitölteni minimális információval a munkalapokat.

Többfrontos tehát a harc, emelni kell a mérnöki munka színvonalát, fenn kell tartani a termelőképességet, és a bérek miatt csökkenő eredményesség mellett kell megtalálni a kitörési pontot. Biztosan nem egyedül vannak az alacsony béreken alapuló bedolgozás csapdájában.

Még a kiválóság és az iparági tudás sem elég a sikerhez

Egy ipari szerszámokat gyártó cég 15 évvel ezelőtt szembetalálkozott a kínai olcsó termékek versenyével. Azt a stratégiai döntést hozták, hogy a barkácsszerszámok piacát elhagyják, és fejlesztéssel a professzionális szerszámgyártást célozzák meg. Azóta kibocsájtásuk volumene darabszámban tízszeres, a korábbi 3 százalékos export 80 százalék fölé nőtt. Jelen vannak 24 országban, Ausztráliától az amerikai földrészen keresztül Írországig. Elismert minőséget gyártanak, de többnyire OEM beszállítók, saját márkás értékesítés alapvetően csak a régióban folyik. Van ugyan két külföldi leányvállalatuk, de ebben a méretben, viszonylag szűk termékskálával nem lehet menedzselni a sok, relatíve kis értékkel bíró piacot.

MTI/Vajda János

A 2008-as nagy visszaesés után 2015-re a válság előtti volumen kétszeresét gyártották. Ez megviselte a belső folyamatokat, ezért a teljes működést újra kellett szervezni. Ennek módszertani háttere a lean rendszer kiépítése. Ezt azonban nem lehetett importálni – a hazai multikhoz hasonlóan – „konzervként” az anyacégtől, saját erőből kellett volna nulláról kifejleszteni. Jól jött a cégnek az, hogy bezárt egy multi, amelynek volt lean részlege. Sikerült a fél osztályt, három főt átvenni, akik kint tanulták, de már Magyarország, magyar munkásoknak vezették be a rendszert. Tapasztalatuk ellenére 3 évig tartott, jelentős belső ellenállással, s az első két évben termelékenység csökkenéssel. Elköltötték az egy évi árbevételnek a 8 százalékát. Végül is nőtt a termelékenység, így a bérrobbanás eddig nem okozta az egy termékre jutó bérköltségnek a növekedését.

A 2019-es év viszont már nehéz, kimerültek a tartalékok, ráadásul új kihívások vannak. A termelési megbeszélésekhez már évek óta kell a jeltolmács, de most már ukrán fordítóra is szükség van, mivel a munkaerőhiányt előbb halláskárosodott, majd ukrán munkavállalók felvételével oldották meg. Dolgoznak a termelésirányítás integrált rendszerén, a termékek nyomon követésének kialakításán, és két év alatt a gyártóval együtt fejlesztve sikerült beüzemelni az első robotot is, ami egy fővel annyit termel, mint a hagyományos gépen három és fél fő.

Magyarnak közepesek, a világban kicsik

Ezek a vállalatok mind a globális piacokon, vagy azok nyomása alatt értek el sikereket. Az eredményességhez eddig is eltérő stratégiák vezettek, új dolgokat kellett megtanulni, új kihívásoknak kellett megfelelni. Még nem kell harangozni a magyar tulajdonú vállalatokért, de helyzet van. Mindegyik középvállalat, de a nemzetközi piacon méretben kicsinek számítanak.

Mostantól több kell, növekedés és a nagyobb bérekhez nagyobb hozzáadott érték. Ez több tudással, hatékonyabb munkavégzéssel, jobb, tudatosabb menedzsmenttel érhető el. A kormányzatnak is át kellene gondolni, a hazai és a külföldi tulajdonú cégek milyen elegyére törekszik, jó-e nekünk az, ha a GDP többségét a külföldi cégek termelik meg. Szükség van erős magyar cégekre, nem túlzás azt mondani, hogy a vállalataiban él tovább a nemzet, és nem csak azért, mert ott biztosan magyarul beszélnek. Persze a külföldi cégekről sem kell lemondani, erről fog szólni a következő havi cikkem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKisebb erőfeszítéssel csinálnak nagyobb profitot a közbeszerzéseken induló cégekÖsszehasonlítottuk a közbeszerzéseken induló és azokat kerülő cégek teljesítményét. Elképesztő a különbség, fejőstehenet csinál a cégből, ha üzleti kapcsolatba kerül az állammal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar tulajdonú cégek lesznek a bérverseny veszteseiHiába nő a gazdaság, ha közben lehetetlen helyzetbe kerülnek a magyar vállalatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzendrői Gábor: Lett tőkéje a magyar cégeknek, de most kell nagyon figyelniük, hogy mire költikG7 podcast! Lassan vége az eddigi relatív sikereket hozó céges modellnek vállalati tranzakciós tanácsadó vendégünk szerint. Ha most nem figyel a jó helyzetbe került ezer hazai cég, akkor baj lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat hozzáadott érték menedzsment vállalat vállalatok Olvasson tovább a kategóriában