Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. október 9. 17:01 Élet, Vállalat

Brutálisan megemelnék a műanyag evőeszközök, tányérok és szívószálak díját

Azt a kis műanyag tányért, amelyben például egy levest el lehet hozni a kifőzdéből, a vendéglős nagykereskedelmi áron jelenleg nettó 20-25 forintért szerzi be. Ebben most mindössze 0,4 forint a környezetvédelmi termékdíj, mert egy ilyen tányér tömege 7 gramm körül van, a díj pedig 57 forint kilogrammonként.

A kormány elé kerülő módosító javaslat azonban a termékdíjat brutálisan megemelné, 57 forintról 1900-ra, vagyis 33,3-szorosára. A kifőzdei példánál maradva ez azt jelenti, hogy 0,4 forint helyett több mint 13 forint lesz egyetlen tányér termékdíja, vagyis a teljes nettó ár a 1,5-szeresére emelkedik.

Ugyanez vonatkozhat majd az egyszer használatos műanyag kanalakra, villákra, késekre, a keverőpálcákra és a szívószálakra is. Abban a javaslatban ugyanis, amely 2021-től teljesen megszüntetné a műanyagzacskók forgalmazását, többek között ez is benne van.

A törekvés egyébként teljes mértékben összhangban van az uniós elképzelésekkel, erről korábban részletesen mi is írtunk ebben a cikkünkben. A szigorítás jó oka ugyanis az, hogy ezek az egyszer használatos műanyagok jelentős mértékben terhelik a környezetet, tonnaszámra kerülnek nemcsak a szemétlerakókba, de a tengerekbe is. Mindezt úgy, hogy például egy szívószálat vagy egy kávéba tett keverőpálcát általában még 10 percig sem használnak, ráadásul a szívószál használata az esetek döntő többségében értelmetlen, vagy csak kényelmi funkciója lehet.

Az evőeszközökkel, a tányérokkal és különösen az ételhordókkal azonban kicsit más a helyzet, hiszen ezek sokszor praktikus kellékek. Ezért arra lehet számítani, hogy a termékdíj drágulása önmagában nem fog a megszüntetésükhöz vezetni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa az EU kinyírja a műanyag evőeszközöket, mivel fogod enni a Balatonon a hekket?A fülpiszkáló papíros kiváltása egyszerűnek tűnik, a szívószál és az evőeszköz azonban érdekesebb menet lesz.

Egy 800-1000 forintos kiszállított ebédnél a nettó 15-20 forintos többletköltséget az éttermek simán a fogyasztókra fogják hárítani, vagyis ebben az esetben az állam díjbevétele fog jelentős mértékben emelkedni, és kevésbé lehet igaz, hogy a környezetvédelmi célok teljesülnek.

Ez pedig nem azért lesz így, mert az éttermek, a kifőzdék és főleg a csak kiszállításra főző nagy konyhák nem szeretnének környezettudatosak lenni, hanem azért, mert a műanyag evőeszköznek, tányérnak és szállításra alkalmas tároló edényeknek (egyelőre) nem terjedt el üzletileg racionális helyettesítője.

A jelenlegi legkézenfekvőbb alternatívát a papíripar kínálja, de amint a dobozos gyümölcsleveknél is látszik, a dobozok gyakran többrétegű szerkezetek, a 75 százalék papír mellett 20 százalékban műanyagot, 5 százalékban pedig alumíniumot szoktak tartalmazni. A rétegzett italkarton környezetvédelmi termékdíja egyébként a javaslat szerint 19 forint marad kilogrammonként.

Kapható Magyarországon cukornád és búzakorpa alapú környezetbarát tányér és evőeszköz is, ám ezek szélesebb körben való megismerésére még várni kell.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdeje volt már, hogy közellenség legyen a műanyag szívószálbólTöbbnyire semmi értelme a használatának, és nagyon szennyezi a környezetet. Meg is indult a szívószálellenes mozgalom.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat díjemelés evőeszköz környezetvédelem műanyag szívószál tányér termékdíj Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.