Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 26. 15:47 Tech

Azok a technikusok is aggódhatnak a ChatGPT miatt, akiket a robotok hoztak jó munkaerőpiaci helyzetbe

Jócskán kibővült a technológiai fejlődés által veszélyeztetett szakmák köre a mesterséges intelligencián alapuló legújabb fejlesztések megjelenésével: ezek révén elsősorban kreativitást és szaktudást igénylő szakmák jövője kérdőjeleződik meg, miközben alig pár éve zömmel a gyárakban dolgozó, alacsonyan képzett munkások kilátásai foglalkoztatták az elemzőket. Sőt, a ChatGPT sikere rámutat arra is, hogy a korábbi fejlődési lépcsők során egyre vonzóbbá váló jövőképpel jellemezhető munkakörökben is átvehetnek feladatokat a számítógépek az emberi munkaerőtől.

Ebbe a csoportba tartozik például az informatikus szakma, amit az elmúlt években jelentős kereslet övezett, néhány éve Magyarországon is több tízezer betöltetlen pozíció lehetett ezen a területen. A mesterséges intelligencia fejlődésével azonban a hagyományos értelemben vett programozás elavulttá válik, a kódok megírása helyett egyre inkább az MI-alapú rendszerek tanítására és felügyeletére lesz szükség, amelyek akár a klasszikus értelemben vett programokat is legenerálják, ha egy probléma megoldása úgy kívánja – a tendenciára épp az MI-fejlesztések gyorsuló irama is rávilágít, ami aligha valósulhatna meg automatizált programírás nélkül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHarmincezer informatikusra lenne azonnal szüksége a magyar gazdaságnakGyakorlatias egyetemi képzés indul ősztől, és állítólag egy havi 100 000 forintos ösztöndíjprogram is jöhet. Ha valaki programozó akar lenni, akkor most van itt az ideje.

A mérnöki állásokat is megváltoztatják a gépi tanulásos módszerek, amelyek révén bizonyos tervezési feladatok akár emberi beavatkozás nélkül is elvégezhetővé válnak. Mindez főleg az egyszerűbb munkákat érinti, amelyek helyett komplexebb tevékenységekkel foglalkozhatnak a szakemberek a gépeknek köszönhetően, sőt, a döntéshozatalt is egyre inkább támogatják az MI-alapú szoftverek a területen.

E két tendencia azért különösen érdekes, mert nem is olyan régen a robotizáció és a háromdimenziós nyomtatás terjedésével épp az érintett szakterületek kerültek előtérbe az ipari termelésben. A 2010-es években megfogalmazott prognózisok szerint ugyanis a feldolgozóiparban

a kétkezi munkásokat a helyükbe lépő gépek kezeléséhez kellő egyszerűbb programozói és mérnöki ismeretekkel felvértezett technikusok váltják az üzemekben.

Az automatizáció az ipar mellett a mezőgazdaságot és egyes szolgáltató ágazatokat – például a szállítmányozást – is mélyen érinti, munkaköröket tekintve továbbá leginkább az alacsony, legkevésbé pedig a magas iskolázottsághoz kötött állások fennmaradása veszélyeztetett az OECD 2018-ban kiadott jelentése szerint. Igaz, már tíz éve is felmerült, hogy bizonyos komoly szakértelmet megkövetelő informatikai állások is hamarosan jórészt automatizálhatók lesznek, például a szoftvermérnöki munkákat sorolta ebbe a körbe az Oxfordi Egyetem 2013-as elemzése – ebben érdemi előrelépés történhet a most megjelent fejlesztések révén.

Ugyanezen elemzés tartalmaz egy rangsort a szakmákról azok számítógépesíthetősége szerint: a legkevésbé érintett munkakörök között többek között orvosi és kreatív, művészeti foglalkozások találhatók, ám az orvosi szakvizsgát sikerrel abszolváló ChatGPT neurológusokhoz mérhető eredményességgel diagnosztizál betegségeket, miközben akár politikai vitát ébresztő rapszövegek megírására is alkalmas.

Megdőlni látszik tehát az a teória, miszerint alapvetően a rutinszerű munkák automatizálhatók.

A mesterséges intelligencia egyre több szakterületre történő beszivárgásával kiéleződik az oktatás minőségének kérdése. Noha szakértők már évtizedek óta hangoztatják az újdonságokra és változásokra való fogékonysághoz kellő alapkészségek – soft skillek – fontosságát, azokra nem esik kellő hangsúly. A probléma Magyarországon is ismerős, de a világ más részein is jellemző, miszerint a gyerekek és a fiatalok az iskolában leginkább a lexikális ismeretek reprodukálásával érhetnek el sikereket, amire a számítógépek is képessé váltak. Akik azonban képesek felkészülten, bátran kísérletezve fogadni az újdonságokat, előbb-utóbb a saját hasznukra hajthatják azokat, és hatékonyabban végezhetik el a munkájukat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mesterséges intelligencia növelni fogja a munka termelékenységét, de nem azonnalA nagy szavak, merész víziók mellett a megvalósításhoz is érteni kell ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia valóban a hasznunkra váljon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech chatgpt informatikus mesterséges intelligencia munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Hidi János Kovács Márton
2024. június 16. 05:42 Tech, Világ

Felgyorsítható a zöld átmenet, vagy bukni fogjuk a klímacélokat?

A jó trend már kialakult, de nincs elég beruházás ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímakonferencián kitűzött klímacélt. Miben lehet mégis bízni?

Torontáli Zoltán
2024. május 23. 05:07 Tech, Vállalat

Három magyar élelmiszerboltlánc kezd kísérletezni a személyzet nélküli nyitva tartással

Nagy az óvatoskodás a témában, mert az indulás erősen kísérleti jellegű lesz.

Torontáli Zoltán
2024. május 13. 10:06 Adat, Tech

Nemcsak a Temu tarolása a probléma, hanem hogy kicsi a magyar piac

A csehek és a lengyelek kiugróan jók, de Románia és még Horvátország is előttünk jár az e-kereskedelmi piac mutatóiban.

Fontos

Stubnya Bence
2024. június 17. 05:45 Közélet

A gazdasági helyzet eddig Magyar Pétert segítette, 2026-ig viszont már inkább a Fideszt fogja

A gazdaság gyengélkedése rontotta a kormánypárt mostani eredményét, a Tisza párt eredményét pedig javíthatta. 2026-ig ez a hatás fokozatosan átfordul majd.

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Gergely Péter
2024. június 15. 17:33 Pénz

Berobbant a csok plusz, megint nagyon fogynak a támogatott lakáshitelek

Háromszor annyi támogatott lakáshitelt vett fel a lakosság 2024 első négy hónapjában, mint egy éve, ami egyértelműen a csok plusz megjelenésének tulajdonítható.